A történelem során számos seregnek beletört a foga Nagyvárad ostromába, és nem sikerült a várat lerombolnia Nicolae Ceausescunak sem, pedig megpróbálta. Bár a diktátorra a vár semmilyen veszélyt nem jelentett, mégis elrendelte, hogy a közel ezeréves erődítményt a földdel tegyék egyenlővé.
Jobb belátásra csak kényszerűségből tért, amikor tájékoztatták a tekintélyes kiterjedésű vár teljes elbontásának költségeit illetően. Az óriási összeg láttán megijedt, hogy talán nem jutna aranyborítás 60 szobás házának minden helyiségébe, így aztán megelégedett azzal, hogy a várat gótikus panel stílusú sokemeletes tömbházakkal építették körbe, ne láthassa senki.
Nagyvárad a történelem során minden korban és minden államalakulat életében fontos szerepet töltött be.
Szent László városa
Szent István a közeli Biharon hozta létre a 10 püspökség egyikét. Magát Váradot Szent László király alapította, akihez a város ma is ezer szállal kötődik. Az ország három részre szakadását követően Erdély központja volt, ma pedig a Partium fővárosa.
A várost alapító Szent László királyunkat 1095-ben bekövetkezett halálát követően saját kívánsága szerint Váradon temették el a székesegyházban. Mivel július 29-én Zólyomban halt meg, a nagy melegre való tekintettel az a döntés született, hogy a királyt Székesfehérváron temetik el. A holttest szállítása közben, az esti pihenő alatt azonban eltűnt a szekér, amelyre a király földi maradványait tették.
Lett is nagy futkosás, keresés! Legnagyobb megdöbbenésükre a váradi úton találták meg a szekeret, melyet azonban nem lovak húztak, hanem angyalok taszigáltak Várad irányába a király és Isten akaratának megfelelően. Az ilyen és ehhez hasonló meséket nem a bor mámorában találták ki a korabeli történetírók, hanem László király szentté avatását támogatták meg vele, aminek ugye egyik kritériuma a csoda.
A valóságban azonban Lászlót halála után Somogyváron temették el, Váradra csak 1134 után szállították a holttestet. Az általa alapított székesegyház kriptájába pedig csak a testét helyezték, melyről a fejet leválasztották, hogy vallási tisztelet tárgyává tegyék. A koponyát előbb egy fából készült ereklyetartóba tették, mely egy 1406-os tűzvész során elpusztult, de a koponya épségben maradt.
Ezeknek a csontoknak igen nagy szerepe volt a továbbiakban a város életében, hiszen Várad a középkori igazságszolgáltatás egyik központja volt, ahol a bírák az erkölcsös, törvényeket alkotó Szent László ereklyéire tettek esküt. A városnak joga volt istenítéletet, pl. tüzesvas-próbát tartani, vagy kínvallatásnak alávetni a perbe fogott személyeket ilyen, és ehhez hasonló eszközökkel:
A ma is ismert hermát Zsigmond uralkodása alatt készítették. Az ereklyét azonban az 1600-as évek elején a török veszély miatt elmenekítették Váradról, és a mai napig Győrben őrzik. A váradiak nagy keserűsége, hogy a török vész elmúltával visszaigényelték ugyan szent királyuk koponyáját, de azt nem, csak egy kis darabkáját kapták meg, melyet azóta is féltve őriznek.
Lászlót halála után csaknem 100 évvel, 1192-ben avatták szentté. Ennek nagy szerepe volt a város és a vár további fejlődése szempontjából, mivel zarándokok tömegeit vonzotta Szent László földi maradványa.
Szent Lászlóban minden megvolt, amit a középkori emberek elvártak egy nagy uralkodótól. Bár hatalmának legitimitása kérdőjeles volt, ezt ellensúlyozta azzal, hogy személyisége abszolut alkalmassá tette uralkodásra. Intelligens, erősen vallásos, könyörületes király volt, aki sorban vívta a győztes csatákat, melyekben megmutatkozott személyes bátorsága is. A leírások szerint több, mint egy fejjel kimagaslott kortársai közül, ezért Isten atlétájának is nevezték. A lovagkirály kultuszának hozadéka lett, hogy a későbbi királyok és feleségeik körében divat lett a vár közepén álló székesegyházba temetkezni.
Biztosan itt temették el többek között Károly Róbert feleségét Beatrix királynét, Luxemburgi Zsigmond királyt és lányát, Mária királynőt. Ez utóbbi azért is igen jelentős tény, mivel Luxemburgi Zsigmond az egyetlen német-római császár, aki nem német földön van eltemetve. A történészek azt mondják, hogy valószínűleg itt temették el II. András, II. Endre és IV. László királyokat is.
A vár török kézre kerülését követően azonban a királysírokat kifosztották, a csontokat szétszórták, majd a XVII. században Bethlen Gábor utasítására lebontották a monumentális székesegyházat is úgy, hogy nyoma sem maradt.
Az elmúlt időszakban végzett ásatások és a palotaszárny feltárása során kerültek elő a székesegyház alapjai a sírkamrákkal együtt, melyet láthatóvá is tettek a látogatók számára.
Várad központi szerepe miatt várát évszázadok alatt az ország egyik legerősebb erődítményé fejlesztették. Ez a munka olyan eredményes volt, hogy csak igen ritkán cserélt erővel gazdát, pedig kísérletek bőven akadtak.
A vár napjainkban
Nagyvárad vára a település központjában, a Sebes Körös partján fekszik sokemeletes panelházakkal körülvéve. Az elmúlt évszázadokban sokszor átszerkesztett épületre manapság inkább az erőd elnevezés illik, a középkori várat inkább csak nyomokban véljük felfedezni.
Az építmény alakját a külső vár határozza meg, amely ötágú csillagot formázva olyan, mint egy gigantikus teknősbéka. Az ötszög alakú külső vár minden csúcsán egy-egy óriási méretű új-olasz, vagy más néven fülesbástya található.
A várudvar közepét a templomot is magába foglaló teljesen zárt, ötszögletű, kétemeletes palotaszárny uralja, melyet a közelmúltban újítottak fel.
A külső vár udvarán különböző gazdasági épületeket találunk. A vár külső falait a várárok övezi, melyet napjainkra teljesen feltöltöttek és jelentős részén parkot alakítottak ki. Az árok szintén csillag alakú, nagyjából mindenhol 50 méter széles sávban követi a várfal alakját. A várba két kapun lehet bejutni.
A főbejárat a nyugati oldalon, a belváros és a toronyházak irányából nyílik a Bethlen bástya és a Csonka bástya között. Ehhez a bejárathoz a panelházak tövéből a várárkon átnyúló vasszerkezetű, faborítású híd vezet.
A másik kapu a keleti oldalon a Sebes-Körös felől nyílik az Aranyos és a Veres bástyák között, ahol a kapu két oldalán egy-egy kisméterű tó illusztrálja az egykor mély vízzel borított várárkot.
A vár udvarán található valamennyi épületet nagyon szépen restaurálták, a külső vár udvarát pedig gránit kockakövekkel burkolták le, ahol a középkori vár egykori falainak helyét más, világosabb színű burkolattal jelölték. A korábbi falak itt-ott testet is öltenek és csekély mértékben kiemelkednek a talajszintből.
A középkori erődítmény nagyobb kiterjedésű volt a jelenlegi palotánál. Bár a várat megnyitották a nagyközönség előtt, még nincs teljesen kész, hiszen az udvaron álló épületek egy része még nem üzemel, kialakítása alapján zöméből vendéglátó hely lesz. A főbejárattól balra viszont már működik egy étterem-kávézó, ahol népviseletbe öltözött kiszolgálók várják a vendégeket. Az egység nagyon modern és igényes kivitelű, ami egyértelműen megmutatkozik az árfekvésen is. Két – egyébként finom - presszókávé áráért a városban 3 kiadós mics menüt adnak, amivel jól lehet lakni.
A felújítás sajnos a külső vár falazatára nem terjedt ki. A kőalapra, téglából épített várfal egyes szakaszai nagyon rossz állapotban vannak. Az olaszbástyákra jellemzően azok belső oldala az ágyúkazamaták kivételével földdel vannak feltöltve, mint ahogyan a bástyákat összekötő falak belső oldalán is földtöltés, vagy épületek húzódnak végig. Ide nem lehet felmenni, ezek a részek gazosak, törmelékesek, rendezetlen állapotban vannak.
Az egykor 8-10 méter magas falak ma jelentősen alacsonyabbak, ugyanis a várárkot teljesen feltöltötték, a jelenlegi talajszint jócskán a korábbi vízszint felett van. Az egykor magasban lévő hatalmas ágyúnyílások sokszor alig 1,5-2 méterre vannak a talaj felett.
A várat övező egykori várárok helyén óriási park található, melyen végigsétálva – kell hozzá idő – kettős érzésem támadt. A nyugati bejárattól balra elindulva szépen gondozott park tárul fel, melynek állapota továbbhaladva egyre romlik. A Királyfia bástya környékén még létezik a park, de a fű már kiégett, majd a Bethlen bástya felé haladva elég rendezetlen körülmények uralkodtak.
A külső várba való belépésért nem kell fizetni. A teljesen felújított palotaszárnyban alakították ki a vármúzeumot, amiben ugyan korabeli tárgyakat nemigen találunk, cserébe viszont kapunk egy mai kornak megfelelő, érdekes és nagyon szépre megálmodott múzeumot. Az épületben magyarul is feliratoztak mindent, aminek ugyan természetesnek kellene lenni, de szlovákiai tapasztalataim alapján nagyon örültem neki.
A belépő nevetségesen kevés, a felnőtt mindössze 5 Lei, ami 350 Ft-nak felel meg. A nyugdíjas jegy 140 Ft. Ettől ma már mindenhol többet kérnek a mosdóhasználatért is.
Ha már mosdó, akkor azt is meg kell említeni, hogy a várban több helyen is kifogástalan és tiszta mosdók állnak rendelkezésre ingyen.
A palota földszinti részeit nagyon leleményesen úgy oldották meg, mint amikor robbantott képet készítenek pl. egy hajóról, vagyis látjuk a külsejét, de belelátunk a belsejébe is anélkül, hogy belemennénk. Így aztán a folyosó és a szobák egy részének a padlózatát felbontották és láthatóvá tették a középkori sírfülkéket, vagy az egykori székesegyház alapjait.
Az alagsor boltíves helyiségeiben kapott helyet a lapidárium, ahol szintén a székesegyház és a középkori vár feltárás során előbukkant köveit mutatják be. Természetesen kiállították az felújítás során előkerülő korabeli maradványokat, régészeti leleteket, használati tárgyakat is.
Az emeleti kiállítóhelyiségekben különböző tematikus, többségében helytörténeti, illetve főleg vallási témájú kiállítások voltak.
Szerencsések voltunk, mert látogatásunk alkalmával a múzeum helyet adott egy Salvador Dali, Marc Chagall és Giorgio de Chirico kiállításnak is. Igaz, ide külön belépőt kellett váltani.
A palotaszárny belső udvara még szintén félkész állapotban volt, burkolásra várva.
A vár története
A keletkezésének pontos idejét nem ismerjük, de a Körös partján emelkedő alacsony dombon már a XI. században állt egy kisméretű templomvár, mely a székesegyház és a hozzá tartozó épületek védelmét szolgálta. Amikor László herceg lett a bihari dukátus ura, fejleszteni kezdte a várat. Már királyként, a kunok 1091-es betörését követően prépostságot alapított, melynek első püspöke a későbbi Könyves Kálmán király lett.
Az akkori vár közepét a Szent László által alapított székesegyház foglalta el, egy 3 hajós, román stílusban épült monumentális bazilika. Ennek mérete 60x25 méter volt.
A székesegyház köré épített várat 1241 tavaszán a tatárok elfoglalták és feldúlták, a falak nem tudtak ellenállni a kőhajító gépeknek és az egyik oldalon leomlottak.
A tatárok elvonulását követően a vár és a székesegyház újjáépítését Vince püspök kezdte el 1244-ben. A helyreállítási munkálatok a XIII. század második felében folytatódtak. A székesegyházat 1342 és 1370 között csúcsíves, gótikus csarnoktemplommá alakítottak. Méreteit jól jellemzi, hogy kb. 70 méter hosszú lehetett.
1360 és 1370 között a székesegyház előtt felállították István, Imre és László királyok szobrait, melyet a kor híres szobrászai, a Kolozsvári testvérek faragtak. A kompozíciót 1390-ben Szent László lovasszobrával egészítették ki. A lovasszobor aranyozott volt, és a lovagkirályt nyugodtan lépkedő lován, fején koronával, kezében csatabárddal ábrázolta. A váradiak abban az időben komolyan hittek abban, hogy a 3 szent király szobra minden bajtól megvédi őket.
1660-ban, a török ostromot megelőzően a helyiek közül többen hallani vélték, hogy Szent László lova felnyerített, mindezt kedvező előjelnek vélték.
A székesegyházat egy mindössze 580-600 méter kerületű 1 méter vastag szabálytalan fal vette körül úgy, hogy az egyik falát a püspöki palota adta, vagyis annak fala beleilleszkedett a külső védelmi vonalba. A váron belül szintén falakkal elkerített volt a püspöki palota udvara, vagyis ez egy második védelmi vonalat jelentett.
A vár körfalát időnként bástyák szakították meg, melyek a korabeli ábrázolások alapján kezdetben kör alakúak, később négyzet alaprajzúak voltak.
Mivel a vár nem közvetlenül a Körös partján állt, ezért mély árokkal vették körül, amelybe a Sebes- Körös vizét engedték. A víz lecsapolása a déli oldalon a Pece patakba történt.
Várad igazi fénykorát a Hunyadiak alatt élte. Vitéz János püspöksége alatt (1445-1466) folyamatos építkezések folytak a várban és azon kívül is. A jelentős mértékben megerősített középkori erődítményt Mátyás király távollétét kihasználva 1474-ben az országba betörő Ali szendrői bég ostrom alá vette, de nem tudta bevenni.
A törökök távozását követően a várat azonnal kijavították és jelentősen megerősítették, új falakat, tornyokat építettek. Nem sokkal később, az 1514-es Dózsa György féle felkelés idején a keresztes hadaknak sem sikerült megvívni a várat és a felmentő sereg közeledésének hírére elálltak a további harctól.
A mohácsi csatavesztés és az ország három részre szakadását követően Várad lett Erdély központja, itt tartotta János király az udvarát és itt köttetett meg Ferdinánddal a váradi béke is.
1557-ben Varkoch Tamásnak az erdélyi hadakkal csak 9 hónapnyi ostrom után sikerült elfoglalni a várat.
Az erdélyi fejedelmek a XVI. század elején rájöttek arra, hogy az elavult, középkori elképzelések mentén, középkori fegyverek ellen épített vár toldozása nem jelent megoldást a tűzfegyverek elleni harcban. Emiatt a kor várépítészetének csúcsát jelentő itáliai mestereket hívtak segítségül, hogy tervezzék meg az erődítmény megerősítését.
A megoldás nem a vár átépítése lett, hanem a középkori várat meghagyva, köré szándékoztak építeni egy modern, ötszögletes, sarokbástyás várat. Az építkezés 1569-70 környékén kezdődött. Előbb felépítették a Királyfia és a Csonka bástya egy részét. Ez utóbbinak valószínűleg azért lett Csonka a neve, mert az építése egy időre félbemaradt.
Az Aranyos bástya építése 1572-ben kezdődött, azonban a törökök tudomást szereztek Várad nagyarányú erősítéséről és nemtetszésüket fejezték ki. Ez abban nyilvánult meg, hogy a szultán konkrétan az Aranyos bástya építésének leállítását követelte, mivel az szerinte félelmet ébreszt a környező kisebb török helyőrségek katonáiban.
A vár modernizálása 1596-ban fejeződött be. Ekkor az erőd kettős képet mutatott. A belső vár középkori eredetű volt, közepén a székesegyházzal és a püspöki palotával, a külső vár pedig modern, öt fülesbástyával ellátott komoly építmény.
Ebben a korszakban a Csonka, az Aranyos, a Veres és a Királyfia bástyák már a mai formájukban álltak, ellenben a későbbi Bethlen bástya még csak földsánc volt. Ez az állapot látható több korabeli képen.
A vár kapitánya ebben az időszakban az egykorú írások alapján átlagban 800 gyalogos és 800 lovas katona felett rendelkezett.
Éppen csak elkészült a vár erősítése, amikor 1598-ban alig 2000 várvédő verte vissza a török Omer pasa Várad ellen vonuló 50 000-es tatár seregét Király György és Nyáry Pál vezetésével. Az ostrom rövid volt, de heves: a törökök a Csonka és a Királyfia bástyát felrobbantották, de a várat nem tudták elfoglelni.
1604 és 1606 között Bocskai István hajdúi fogták körbe Váradot és csak úgy sikerült bevenni, hogy kiéheztették a védőket. Az egymást követő két nagy ostrom után viszont a korabeli leírások alapján a székesegyház csupa ágyúgolyó ütötte lyuk volt. Csoda, hogy össze nem borult.
A középkori belső vár pusztulása azonban nem külső ellenség rovására írható. 1616-ban kezdődött, amikor Bethlen Gábor elrendelte az ideiglenesen megépített földbástya téglából való átépítését. Mivel a munka vontatottan folyt, a fejedelem sürgetésére Rhédey Ferenc várkapitány az egyébként is rossz állapotban lévő székesegyházat lebontatta és a köveit az új, hatalmas méretű bástya falaiba építtette. A székesegyház utolsó maradványai a Bethlen és a Királyfia bástyák közötti kötőfal alapozásába kerültek 1618-ban.
A belső vár szintén Bethlen Gábor uralkodása alatt szűnt meg. A fejedelem ugyanis elhatározta, hogy a középkori várat lebontva egy olyan palotát épít az udvarra, ami ötszögletű lévén illeszkedik a külső vár formájához. Így aztán az egykori vár kettős falait néhol felhasználva megépült a jelenleg is ismert ötszögletű belső palotaszárny.
Az új épület kisebb lett a helyén korábban állt középkori várnál, mivel a palota külső kerülete mindössze 360 méter, szemben a korábbi vár 600 méteres kerületével.
A palotaszárny építése 1648 körül fejeződött be, viszont várjellege 1782-ig megmaradt.
Az újabb ostrom 1658 őszén következett be, amikor a várat egy török, tatár és moldvai hadakból álló sereg fogta ostrom alá, de egy hónap alatt a harc be is fejeződött anélkül, hogy a várat elfoglalták volna.
Az 1660-as ostrom előtt az egyik török krónikás azt írta Váradról, hogy az Erdélyország legerősebb vára. Elmondása szerint falai vastagak, erős alapokon nyugszanak, a várárok pedig 120 lépés széles és olyan mély a vize, hogy egy gálya is elközlekedhetne benne.
A vár óriási véráldozatok és árulás révén jutott végül Ali pasa 60 000 fős seregének a kezére 1660 augusztus 27-én. A 850 fős helyőrség maradványa végül a kilátástalan küzdelmet feladta és a várból elvonult. Mindössze kb. 300 védő élte túl a harcot. Az ostrom legalább olyan heroikus küzdelmet hozott, mint amit korábban Egernél tapasztalhattak. A vár pusztulását egy helyi nő okozta, akinek férje korábban az erőd kiépítésén dolgozott. A nő – fia elengedésének fejében -elmondta a törököknek, hogy hol van az egyetlen hely, ahol a várárok vizét maradéktalanul le lehet engedni.
1664-ben Rákóczi László, majd 1689-ben Bádeni Lajos próbálta visszafoglalni a megszállóktól, sikertelenül.
Váradot a törököktől 1692-ben, közel kétévnyi ostromzár után Heister tábornok foglalta vissza. Mint utóbb kiderült, a törökök erejük és készleteik alapján még nagyon sokáig kitarthattak volna.
II. Rákóczi Ferenc 1703 és 1706, majd 1708 és 1710 között tartotta blokád alatt Váradot, de bevenni nem sikerült. Igaz, a fejedelem nem is sikeres ostromairól volt híres.
Az 1848-49-es szabadságharc alatt ismét fontos szerepet kapott a vár. Mivel közel volt a Debrecenben működő kormányhoz, a várban fegyver- és lőszergyártás folyt a harcoló csapatok számára.
A fotóra kattintva galéria nyílik
Nagyvárad XVI. század végén átépített, modernizált vára olyan mestermű, melyet gyakorlatilag lehetetlen volt bevenni abban az esetben, ha megfelelő élelmiszertartalékokkal és kellő létszámú (2-5.000 fő) katonával volt felszerelve.
Azt gondolom, hogy az erőd igazi várbarátoknak már most is bakancsilstás kell, hogy legyen.
Amennyiben tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!
Forrás:
oradea.travel.hu
Akadémiai értesítő 43. kötet. (1933) Gyalókay Jenő: Nagyvárad középkori vára
Bunyitay Vincze: Nagyvárad a török-foglalás korában (1660-1692) Budapest, 1892
wikipedia
varak.hu
