Nagykövesd (szlovákul Velky Kamenec) a Bodrogköz egyetlen fennmaradt vára, mely a tájegység legmagasabb hegye, a Tarbucka keleti oldala mellett áll egy meredek, fűvel borított domb tetején.

Az erősség soha nem volt országos jelentőségű, de a kis földesúri magánvár romjai túlélték a történelmet és napjainkban is dacolnak a természettel úgy, hogy közben igazi romantikus, középkori hangulatot árasztanak. Én személy szerint rekonstukciópárti vagyok, de ennek a romnak így, jelen állapotban is megvan a maga varázsa. Ennek ellenére egy konzerválás ráférne, hogy ne romoljon tovább.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

Mivel a rom a falu feletti kopasz magaslat tetején áll, megtalálása nem jelenthet problémát, messziről hivalkodik. Mindezek ellenére indulás előtt alaposan belőttem a helyet, mert nem akartam úgy járni, mint 2 éve, amikor szintén Szlovákiában vártúráztunk. Akkor Bacskó romját nem találtuk, holott tudtam, hogy a jelentéktelen kis falmaradványnak ott kell valahol lennie a településen. Végül különböző kalandok révén mégiscsak megtaláltuk, de ez egy másik történet.....

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

A határt Sátoraljaújhelynél átlépve alig 16 km-t kell autózni a várig. Borsit elhagyva Szőlőske településtől dél felé tekintve messziről látszik a várrom, amely első ránézésre is kísérteties hasonlóságot mutat a magyarországi Szarvaskő várával Döbrönte mellett.

Nagykövesdet meg lehet közelíteni a Bodrogköz magyarországi szakasza felől is, hiszen alig néhány kilométerre fekszik tőle a határ innenső oldalán Karcsa és Pácin.

Az egykori, kisméretű családi vár egy kopár, fűvel borított domb tetején áll, melynek déli és keleti oldala meglehetősen meredek, helyenként kisebb sziklafalakkal tarkított. A dombtető az északi és a keleti oldalról lankásabb, azonban néhol itt is erősen kapaszkodni kell felfelé.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

A domb körül található Nagykövesd település, ahol a lakosság zöme még napjainkban is magyar. Az egykori, háromszög alakú kis családi magánvárnak már csak a sarkait erősítő bástyái törnek az ég felé, a közöttük húzódó falak régen a múlt ködébe vesztek.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

A vár délnyugati sarokbástyája viszont ma is masszívan áll 3 emelet magasságban. Az a romok alapján is megállapítható, hogy az erősség valamikor jól megépített, igencsak masszív építmény lehetett kis alapterülete ellenére.

A várhoz közeledve teljesen egyértelműen megfigyelhető a nyugati és északi oldalakat körülvevő egykori sánc helye, amely mintegy elővárként szolgált a kevésbé meredek hegyoldal felől. A délnyugati bástya előtt ez a sánc akkora, hogy egy magasabb embert is teljesen elfed.

A vár udvara egykoron nagyon apró lehetett, az udvar közepén egy, a sziklába vájt ciszterna található, amely legalább 4 méter átmérőjű és 6-7 méter mély. A ciszterna aljából bokrok, fák nőttek ki, és sajnos tele van dobálva szeméttel.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

A domb tetejéről Pazar látvány tárul elénk a környező tájra. Fentről úgy látszik, hogy a várhegyet közúton is körül lehet járni, azonban ez nem így van. Az iskolától, vagyis a főúttól elindulva ugyanis mindkét irányból zsákutcába jutunk.

A környéken barangolva teljesen egyértelművé válik a kiránduló számára, hogy hová tűntek a hiányzó falak. Nemcsak a domb aljában található iskola és templom készült a vár építőköveinek felhasználásával, hanem régi házak omladozó vakolata alól kikandikáló falak is arról árulkodnak, hogy az egykori tulajdonosok oly sok magyar várhoz hasonlóan itt is a vár falait használták építőanyag gyanánt.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

Annak ellenére, hogy a romok fantasztikus hangulatot árasztanak és a megközelíteni sem nehéz őket, a túra alatt végig egyedül voltunk a várban, holott elég sokáig időztünk a nagyszerű időjárást és a csodálatos panorámát élvezve.

A vár története röviden

A vár pontos keletkezésének kora nem ismert, de valószínű, hogy a tatárjárást követően, annak tapasztalatai alapján kezdték el építeni. Első írásos említése 1283-ból való, azonban Nagykövesd néven 1358-tól tüntetik fel.

A várat valószínűleg a Baksa nemzetség építette és legtöbbször e nemzetség leszármazottai, a Soós és a Szerdahelyi családok birtokolták, állandó pereskedések és viszályok közepette. Korabeli iratok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az említett családok folyamatosan pörlekedtek egymással hol komoly ügyek, hol pedig apróságok miatt.

Erre a viszálykodásra jellemző, hogy 1449-ben Hunyadi János, Magyarország kormányzója Szerdahelyi Miklós és János özvegyeitől a várat elvette, mivel nem voltak képesek fenntartani azt. Hunyadi a várat Soós Györgynek és Miklósnak adta át, akik azonban szintén képtelenek voltak megtartani, mert alig 2 év múlva, 1451-ben Giskra János elfoglalta tőlük.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

Nyolc évnyi huszita uralom után Mátyás hadai foglalták vissza Nagykövesdet 1459-ben. Ha már Mátyás, akkor természetesen a helyi legendárium szerint itt is megjelent álruhában az igazságos király és jól helyretette az egyik környékbeli rablógyilkos fogadóst. A helyretétel ebben az esetben konkrétan a bűnös kivégzése volt.

Az 1500-as évek elején Nagykövesd Tokaj várától függött, mert a szokásos Soós-Szerdahelyi torzsalkodásokban többször is Literáti György tokaji várkapitány tett igazságot.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

A mohácsi csatavesztést követően a vár sorsára erősen rányomta a bélyegét a Habsburg és a Szapolyai család közötti trónviszály. Ennek a harcnak egyébként is ütközőzónája volt a Zemplén, hiszen Szapolyait is a közeli Tokajban jelölték királynak.

A harcok során 1556-ban a várat a Szapolyai pártján álló Németi Ferenc tokaji várkapitány foglalta el. Németi közel 10 éven keresztül erősítette a tokaji várat, amely ebben az időben az ország egyik legerősebb erődítménye lett. Tokaj környékén Németi elfoglalta és megerősítette a kisebb várakat, mintegy elővédként használva azokat. Megtartani azonban nem tudta Nagykövesdet, mert 1558-ban Telekessy Imre felsőmagyarországi főkapitány, II. Ferdinánd híve visszafoglalta.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

Ezt követően ismét a Baksa nemzetségbelieké lett a vár egészen 1672-ig a már megszokott vitákkal, pereskedésekkel együtt. Ekkor azonban Soós György belekeveredett a Wesselényi féle összeesküvésbe, aminek az lett az eredménye, hogy a várat megszállták a császáriak és a tetőzetét felrobbantották.

vártúra Nagykövesd Velky Kamenec Bodrogköz várrom

A várrom környezete rendezett, egyedül a ciszterna állapota hagy némi kivetnivalót a körülményeket illetően.  Mivel romról van szó, belépőt nem szednek, viszont 1-2 tájékoztató táblát ki lehetne tenni az ide tévedő turistáknak összefoglalva néhány mondatban, amit a várról tudni kell. 

A fentiekből adódóan mosdót sem találni a környéken. Vártúráim során egyedül Ausztriában tapasztaltam, hogy még az ennyire romos állapotban lévő műemlékek mellé is építenek illemhelyet, nem is akármilyet. 

A várat minden vártúrázónak ajánlom, mivel romos mivolta ellenére van benne valami, ami megérintett. 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is.