A sárospataki Rákóczi várat a magyar késő reneszánsz várépítészet legszebb példájaként tartják számon. Az erősség nem a tatárjárást követő várépítési hullám szülötte, hanem jóval később keletkezett.
A nagy kiterjedésű várat viszonylag gyorsan felépítették, ezért a különböző korok stílusirányzatai kevésbé keveredtek esetében. Éppen ez az, ami miatt az épületegyüttes jelentős reneszánsz műemlék.
Bár Sárospatakot is megkísértette az oly sok magyar várat elpusztító és I. Lipót császár és magyar király képében jelentkező balsors, viszonylag épen maradt ránk.
A várral kapcsolatban a rossz iskolai beidegződésnek köszönhetően már korán, gyermekkoromban kialakult egy negatív előítélet. Mivel Sárospataktól nem messze lakom, és az iskola, ahova jártam II. Rákóczi Ferenc nevét viseli, már alsó tagozatos koromban "hivatalból" elmentünk várat látogatni.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a gyerkőcöket bevitték a palotaszárnyba, egy óra alatt megmutatták a kiállítást, aztán irány haza, hogy ebédre otthon legyünk. Sem a falakat nem néztük meg, de még a párkányt sem. Én pedig átverve éreztem magam, mint az az ember, aki az étteremben különlegességet akart enni, ezért grenadinemarsch-ot rendelt, de meglepetésére csak krumplis tésztát kapott.
A tapasztaltak alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem is vár, hanem „csak” egy kastély és duzzogva mentem haza, hogy mennyire becsaptak. Ez az érzés évekig dolgozott bennem, gyerekként Sárospatakot nem soroltam a várak közé.
A mai napig csalódással tölt el, amikor olyan várba látogatok, ahol már a földszinten is ablakok sorakoznak, és még a leglaikusabb történelemkedvelő sem hiszi el, hogy az adott „vár” akár 1 napos ostromot is kibírt volna.
Ilyen várnak csúfolt épületekkel Csehországban találkoztam leginkább. Igaz, az ő történelmük annyiban eltér a miénktől, hogy sem a tatárok, sem az oszmán törökök nem akarták sarkostól kiforgatni az országot.
Persze később számomra is kiderült, hogy az előítéletemet tévhitek táplálták. Azért, mert Sárospatak igenis egy nagy és erős vár volt, csak idő szűke miatt a kirándulást a legfontosabbnak tartott résszel, a palotával kezdtük és ott is fejeztük be. Pedig már akkor sem alakult volna ki rossz érzésem vele kapcsolatban, ha csak a Vörös toronyba felvisznek.
A vár azért hatalmas kiterjedésű, mivel Kőszeghez nagyon hasonlóan inkább erődített városról beszélhetünk.
A mohácsi csatát követően ugyanis a város Perényi Péter koronaőr tulajdonába került, aki az óváros egy része köré masszív, erős városfalat épített, amelyeket bástyákkal erősített meg.
A Bodrog folyó felé eső, épségben megmaradt falakon látszik, hogy a városfal már akkor épült, amikor a tűzfegyvereké volt a főszerep, hiszen minden irányban ágyúk és szakállas puskák számára mesterien kialakított lőréseket találunk.
A fallal körülvett városrész délkeleti sarkában alakította ki a tényleges várat. Az építési munkálatok 1534 és 1542 között zajlottak. Előbb a reneszánsz stílusú lakótorony, vagy ahogyan Patakon nevezik Vörös torony készült el, amely ma 5 szintes, de a kezdeti időkben csak 4 emeletes volt. A torony nagyon masszív, falai jellemzően 5 méter vastagok, de van, ahol a 7 métert is eléri.
A földszinten teljesen körbe lőrések vannak kialakítva, amelyek olyan keskenyek, hogy azon senki se férhessen be, viszont puskákkal tűz alatt lehetett bentről tartani a torony ellen támadókat.
A felette lévő szinteken már nagyobb, kifelé szélesedő lőrések vannak, míg a 3. és 4. szint között körben húzódó védőfolyosón sűrűn egymás mellett szintén kifelé szélesedő lőrések vannak, ahonnan a vár tágabb környezetét lehetett minden irányban tűz alatt tartani. A lőrések olyan jól vannak tájolva, hogy mögülük teljesen le lehet fedni puskatűzzel a külső falak előtti területet.
Az ellenség katonája csak a muskétások hibájában, vagy abban bízhatott, hogy a mellette lévő szerencsétlen vitéz jobban magára vonta a tüzérek figyelmét.
A torony alsóbb szintjein gazdasági helyiségek, irattár, kincstár kaptak helyet, a 4. emeleten pedig egy viszonylag tágas reneszánsz lovagterem, ahol muzsikusfülke is található a falban utalva arra, hogy a tanácskozásokon és fogadásokon kívül szórakoztak is benne.
Ebből a helyiségből nyílik I. Rákóczi György fogadószobája, melynek falait török mázas csempe borítja.
Az ötödik, jelenleg nyitott szintet csak később építették a toronyra a födém megerősítését követően, mivel ide is ágyúkat telepítettek.
1540 és 42 között Perényi Péter kezdte el építeni a toronytól keletre a kezdetben földszintes palotaszárnyat, mivel a Vörös torony inkább védelmi funkciókat látott el és nem volt éppen kényelmesnek mondható egy főúri családnak.
A palotaszárny rombusz alakú és egy ponton csatlakozik a Vörös toronyhoz, belső átjárást biztosítva a két épület között. A palota építését azonban már Perényi Gábor országbíró fejezte be 1563-ban és neki tulajdonítják a torony Bodrog felőli oldalához épített ötszög alakú védművet, a Párkányt is.
Mivel Perényi Gábor örökös nélkül halt meg, az uradalom 1567-ben a koronára szállt. 1573 és 1605 között a Dobó család birtokolta a várat, akik a híres egri várkapitány leszármazottai voltak. 1605-ben Bocskai István megszállta, majd nem sokkal később a Lorántffy család kapta meg. 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna hozományaként kerül I. Rákóczi György tulajdonába.
Ekkor újabb, jelentős építkezések történnek a várban. 1617 és 1656 között több lépcsőben új szintet húztak a palotára, megerősítették a városfalakat, új bástyákat építettek, illetve ekkor épült meg a Vörös torony 5. szintje.
Sárospatak fontos helyszíne volt az 1664-es vasvári béke miatt elégedetlenkedő magyar főurak által szervezett Wesselényi-féle összeesküvésnek, melynek tagja volt Rákóczi Ferenc is.
Ennél fogva a szervezkedő főurak többek között Sárospatakon is tartottak titkos megbeszélést. A szervezkedés bukását követően 1670-től a várat császári katonaság szállta meg.
A XVII-XVIII. század fordulóján Hegyalja folyamatosan a Habsburgok elleni lázadás egyik központja volt, mely mozgalmas éveket jelentett a vár számára. Thököly Imre 1683-ban felszabadítja a várost, azonban két évvel később, 1685-ben a császáriak ostrommal visszaszerzik tőle.
Pár év múlva ismét robbant Hegyalja, 1697-ben Tokaji Ferenc kuruc vezér rövid időre elfoglalta Sárospatakot.
A császári katonaság 1702-ben a külső vár falait felrobbantotta, és a Vörös tornyot is megrongálták. Egy év múlva, a Rákóczi szabadságharc kitörését követően a kuruc csapatok elfoglalták a várat, melynek során leégett a palota.
Jelentős esemény volt még a vár életében, hogy 1708-ban II. Rákóczi Ferenc ide hívta össze az országgyűlést.
A szabadságharc leverését követően a várat egészen 1945-ig osztrák, illetve német nemesek kapták meg, volt a Trautsohn, a Bretzenheim és végül a Windish-Grätz család birtokában.
Az a tény, hogy Sárospatak élő vár maradt és befolyásos családok használták, nagymértékben hozzájárult fennmaradásához. Természetesen a fenti családok a XVIII-XIX. századokban a saját igényeiknek megfelelően elég jelentős mértékben átépítették az épületet. Így tehát Sárospatak esetében sem beszélhetünk eredeti várról, mivel a használóik folyamatosan átalakították a saját igényeik szerint.
A vár udvarán tekinthető meg I Rákóczi György ágyúöntő műhelyének példásan rekonstruált épülete. A műhely 1631-től 1648-ig működött, ez idő alatt a mesterek mintegy 80 ágyút öntöttek itt, leginkább mezei, vagy tábori ágyúkat.
A műhely nyomait elfedte a későbbi korokban a várudvarban véghez vitt parkosítás, azonban a 2006-ban indult ásatások az ágyúöntő műhely alapjait a felszínre hozták és ennek alapján állították azt helyre.
A palota 11 termében a Rákócziak dicső korának emléket állító állandó kiállítás kapott helyet, amely nagyon szépen berendezett, igényes, gazdag tárlat.
A vörös torony megtekintése önmagában élményt jelentő, azonban ide csak idegenvezetéssel, csoportokban lehet bejutni.
Amennyiben tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is.
forrás: www.rakoczimuzeum.hu
