"Felhőbe hanyatlott a drégeli rom
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;"
Arany János balladája nyomán a legtöbb embernek ezek a sorok jutnak eszébe Drégelyről, amely napjainkban meglehetősen romos állapotban van annak ellenére, hogy az utóbbi években nagyon sokat tettek lelkes várvédők a megmentése érdekében. Remélhetőleg a Nemzeti Várprogramnak köszönhetően ez a történelmi emlékhelyünk is megújul, hiszen védői nem akármilyen hőstettet vittek véghez 1552. július 6 és 9 között, amikor az ellenségnek érzékeny veszteséget okozva a vár falai között haltak hősi halált.
A vár napjainkban
A vár romjai Nógrád megyében, Nagyoroszi és Drégelypalánk községek között a Börzsöny hegység 444 méter magas vulkanikus csúcsán állnak. Legkönnyebben Drégelypalánk felől megközelíthető, ahol a Schaffer kútnál található kis ligetig lehet gépkocsival eljutni. A várhoz kiépített út nem vezet, így aki fel szeretne hozzá mászni, annak 2 kilométeres gyalogtúrával kell számolni. Az út néhol meglehetősen erős kaptatókkal teszi felejthetetlenné a kirándulást.
A hegy teteje felé közeledve az út kettéágazik és egy faragott tábla állítja választás elé a túrázót. Egyenesen továbbhaladva még 750 méter a vár, balra viszont csak 280. A hosszabb lankásabb, a rövidebb út viszont cserébe legalább jó meredek. Nem kicsit, nagyon.
A rövidebb utat inkább csak az válassza, aki túracipőben vágott neki a kirándulásnak, mert az út tényleg meredek és poros, amitől még csúszik is.
A hegytetőre érve azonnal elénk tárul a vár, mely ugyan sohasem volt nagy, de romos állapota ellenére tekintélyt parancsoló és fenséges. A rövidebb úton a vár északi falához, a hosszabbikon pedig átellenben a kapuhoz jutunk.
A romok nagyon szép, konzervált állapotban vannak. Látszik, hogy az utóbbi években több száz m3 falat állítottak helyre és a műemléket a szűkös lehetőségekhez mérten megvédték a teljes pusztulástól.
A várból ragyogó, 360°-os panoráma nyílik a Börzsöny hegyeire. Az épület különlegessége, hogy a felső várból egy kis, sziklába vájt alagúton lehet lejutni a kapubástyához.
A vár története
Drégelyt valószínűleg a tatárjárást követő években építették, 1285-ben már valószínűsítik a létezését. 1311 és 1321 között az északnyugati országrész „kiskirályának”, Csák Máténak a birtoka volt, akitől Károly Róbert elvette és az Anjouk uralkodása alatt a kincstár rendelkezett vele.
Zsigmond hatalomra kerülését követően a várat hű embereinek adományozta, végül azonban 1438-től Pálóczy Gergely esztergomi érsek tulajdonába került. Ebben az időben Drégely az egyházi méltóságok pihenő- és vadászkastélya volt.
Az addig komoly szerepet nem játszó vár a törökök előretörésével vált jelentős tényezővé.
Buda, Esztergom, Nógrád várainak eleste után szerepe igencsak felértékelődött, mivel más erősség nem maradt, aki a gazdag északi bányavárosokat védte volna.
Széchy Dénes bíboros-érsek 1545-ben Szondi Györgyöt nevezte ki Drégely várkapitányává, aki azonnal igyekezett a várat megerősíteni, mivel sejteni lehetett, hogy belátható időn belül útjában lesz a törököknek.
Szondi, aki részt vett a mohácsi ütközetben, nem volt nemesi származású, pozícióját eszével, bátorságával érdemelte ki.
A védművek igen rossz állapotban voltak ekkoriban, mivel az amúgy sem túl erős várkastélyt egy villám megrongálta és az állandó őrsége is csak 80 katonából állt. Közvetlenül a támadás előtt ezt a létszámot egészítette ki a király 40 zsoldosa és Selmecbánya 26 katonája, vagyis a várban összesen 146 katona tartózkodott az ostrom idején.
A várható támadás ellenére Szondi hiába sürgette a királyt a vár megerősítésével kapcsolatban, mindössze annyi eredményt ért el, hogy Ferdinánd ugyan ágyút és kőművest nem küldött, de elrendelte a katonák zsoldjának pontos fizetését és a vár hadianyaggal való feltöltését.
Mivel azonban a bürokrácia nem újkeletű találmány és már a XVI. században is minden szentnek maga felé hajlott a keze, a királyi akarat ellenére a hadianyag is vékonyan csordogált. A várba útba indított ellátmány és pénz a hosszú út során kézen-közön megcsappant.
1552 tavaszán aztán a törökök két irányból törtek a Magyar Királyságra. Kara Ahmed a nagyobb létszámú seregével Erdélyt támadta meg és június 27-én Temesvárt vette ostrom alá. Közben Hadim Ali budai pasa 12.000 fős seregével Drégely ellen vonult és a vár ostromát július 6-án kezdte meg.
A két török hadseregnek az volt a terve, hogy gyors győzelmeket aratva, az útbaeső várakat lerombolva Eger alatt egyesülnjenek, és megnyissák az utat észak felé. Mint tudjuk, ez a terv Egernél elbukott, a végső kudarchoz azonban hozzájárult az is, hogy Temesvár hosszan kitartott, illetve bár a törökök bevették Temesvárt, Szolnokot és Drégelyt is, közben érzékeny veszteségeket szenvedtek.
Drégellyel kapcsolatban Ali pasa úgy képzelte, hogy villámgyorsan beveszi a kis, gyenge várat, azonban meglepődött, amikor 3 napos lövetés és több roham után a védők kitartottak, pedig a tüzérség munkájának köszönhetően falak több helyen is leomlottak.
Látva a várvédők reménytelen helyzetét, ugyanakkor rendíthetetlen elszántságát, a pasa a további saját veszteségek elkerülése érdekében tárgyalni akart Szondival. Ajánlatával a várba küldte a közeli Oroszi község papját. Szondi azonban nem adta meg magát.
A hős várkapitány a halálra készülve 2 apródját a fogságában lévő törökökkel együtt elküldte Ali táborába azzal a kéréssel, hogy gondoskodjon az ifjak felneveléséről. Ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy utolsó erejéig küzdeni fog és felkészült a halálra.
Ezt követően Szondi minden értéket felgyújtott a várban, majd az ostrom negyedik napján megmaradt katonáival a várra törő törökökre rontott megölve a lehető legtöbb ellenséget.
Hősiességét a törökök is értékelték, a csata után a pasa méltó temetést rendezett a rendíthetetlen várkapitánynak.
A rommá lőtt várat a megszállók nem építették újjá, hanem helyette a hegy alatt található Drégely faluban a templom köré sáncot ástak, majd erős palánkvárat emeltek, amelyben 2000 lovas állomásozott.
Az erődöt Palánknak nevezték el. Az ostromban erősen megrongálódott kővár újjáépítése, illetve kijavítása nyilvánvalóan nem állt a törökök érdekében, hiszen az kicsi, és fekvésénél fogva alkalmatlan lett volna ilyen létszámú, főképpen szpáhi katonaság állomásoztatására.
A palánkvárat aztán 1593 december 6-án sikerült Pálffy Miklósnak elfoglalni a töröktől.
1595-ben a visszavétel reményében nagyobb török sereg támadta meg, azonban az erőd védői visszaverték őket, mint ahogyan a következő évek egyre sűrűsödő támadásait is.
Drégelypalánk többszöri török támadás ellenére egészen 1663-ig kitartott, amikor egy nagyobb létszámú sereggel szemben a vár védői nem mertek kiállni, ezért felgyújtották és elhagyták az erődöt, de előtte az ágyúkat elásták a határban, hogy az ne kerüljön az ellenség kezére.
Drégely 1684-ben szabadult fel végleg a török uralom alól, de a hegytetőn álló várat soha nem építették újjá, a lerombolt falak köveit pedig a környékbeli lakosság elhordta építkezésekhez.
A vár ideális túracélpont lehet a természetet és a történelmet kedvelők számára egyaránt. A vártúrázóknak vonzó ajánlat, hogy a közeli Nógrád várát is kényelmesen meg lehet nézni egy nap alatt.
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is.
