Ugyan november eleje számomra már kívül esik a vártúra szezonon, azonban a nyárias idő, a jó levegő utáni vágy, és a lehetőség, hogy az őszi szünetben kiragadjam 10 éves fiamat az internet sötét erőinek karmaiból egy utolsó kirándulásra sarkallt. De mi az, amit még nem láttunk, ami egy napba belefér és amit sokáig fogunk emlegetni?
Nagysáros - Velky Saris - Castrum Sarus
Sok-sok évvel ezelőtt, rendszeresnek mondható buszos lengyelországi kirándulásaink alkalmával mindig az eperjesi Tesco-nál álltunk meg pihenni egyrészt a mosdó miatt, másrészt pedig mert itt volt az út fele és ki kellett nyújtóztatni elgémberedett tagjainkat. Már ekkor kiszúrtam magamnak a várostól északra található hegyet, melyet a természet várépítésre teremtett.
A hegy csúcsát borító erdő körvonala néhol kicsit szögletes volt, ezért útitársaimat folyamatosan arról kérdeztem, hogy ők is látnak-e romot a hegy tetején, vagy csak én látok mindenbe várat.
Évekkel később, - amikor már tervezetten túráztam várakhoz – vált bizonyossá, hogy jól gondoltam, és az Eperjestől északra fekvő Nagysáros melletti hegy tetején valóban építmény bujkál.
Nem is akármilyen, hanem a maga 4,5 hektáros alapterületével a királyi Magyarország egyik legnagyobb erődítményét tisztelhetjük benne, 570 méter magasan!
A méreteit jól érzékelteti, hogy alapterülete nagyobb a budai várnál és csak alig marad el a közeli Szepes várától. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért kellett egymástól alig 40 km távolságra felépíteni az ország két legnagyobb erődítményét.
De miért ekkora?
1442-ben meghalt Albert király, akinek felesége, Erzsébet a születendő gyermeküket szerette volna a trónra ültetni. Az ország főurai, köztük Hunyadi Jánossal azonban olyan felnőttkorú királyt láttak volna szívesen a trónon, aki megfelelően fel tud lépni a török terjeszkedés ellen.
Habsburg Erzsébet ekkor fia trónigényének védelme érdekében behívta az országba Jan Giskra cseh zsoldosvezért és harcedzett katonáit, akiket a Felvidéken telepített le, elvágva ezzel egy esetleges lengyel trónkövetelő útját az ország felé. A Nyitra és Kassa környékére behívott cseh husziták azonban hamarosan a Felvidék legnagyobb részét az uralmuk alá hajtották. Nem csak várakat foglaltak el, hanem az elhagyott erősségeket felújították, és újakat is emeltek.
Giskra zsoldosseregének esett áldozatuk Sáros vára is, melynek ekkor még csak a kisméretű, belső vára létezett.
A várat a csehek 1441 és 1461 között uralták, és ők építették ki a hatalmas méretű külső várat, amely elfoglalta az egész hegytetőt.
Az építkezés oka a huszita harcmodorban keresendő.
Ennek alapját pedig a harci szekér adta, amely a középkorban nem úgy nézett ki, mint az ókori idők harceszközei. Ezek a szekerek inkább a mai tankok elődjei voltak, vagyis hatalmas, erős deszkapalánkokkal védett szekerek, melyeket rendkívül rövid idő alatt bárhol szekérvárrá láncoltak össze.
Egy szekeret 4 vagy 6 ló vontatott és kb. 20 jól felfegyverzett katona foglalt rajta helyet. A harcmodor jelentős újítása a nagy tűzerő és a védelem volt. Egyes szekereken kisebb ágyúk is helyet kaptak, de volt rajtuk több számszeríjász és puskás katona is, akiket fejszés és cséphadarós harcosok egészítettek ki.
Ebből látható, hogy a megerősített szekerekre törő ellenséget már a fedezék mögül, a tényleges harcérintkezés megkezdése előtt megtizedelték. Ez a harcmodor a korabeli Európában annyira sikeres volt, hogy a husziták képesek voltak legyőzni az övékénél sokkalta nagyobb seregeket is. A harceljárás kifejlesztője, Jan Zizka 1420-ban 12 szekerével és 400 emberével 5000 fős, nehézlovasokból álló királyi sereget vert szét. A huszita harcmodor brutálisan eredményes volt és nagyon sokáig nem találták meg a hatékony ellenszerét.
A korabeli magyar várak még többnyire egy öregtoronyból és a köréjük húzott kerítőfalból állt, melyeknek udvarán néhány tyúkon kívül semmi sem fért el. A husziták óriási méretű és jelentős számú harci szekere, nem beszélve a szekerenkénti 4-6 lóról nagyon nagy helyet igényelt. Ezért aztán a Sároson töltött 20 év alatt az 50x32 méter alapterületű várat egy külső vár építésével 4,5 hektárosra növelték.
A külső vár fala nem volt különösebben magas és vastag sem, azonban a szekereknek és az állatoknak megfelelő védelmet biztosított.
Sáros vára napjainkban
Az egykor szabad királyi városi ranggal rendelkező, ma közel 100.000 lakosú Eperjes városfalai ugyan nem maradtak meg, de a környező hegyekben 6 vár maradványai lelhetők fel, melyek közül egyértelműen Nagysáros a legjelentősebb.
Az 5300 fő lakossal rendelkező Nagysárostól északnyugatra terül el az 570 méter magas Várhegy, melynek aljában zúzott kővel borított parkoló van.
Innen jól kiépített, zömében betonnal és aszfalttal burkolt gyalogos szerpentin vezet a tetőre. Mivel a város 281 méteres tengerszint feletti magasságon épült, könnyen kiszámítható, hogy 2,8 km-es szerpentinen 289 méteres magasságkülönbséget kell leküzdeni, ami egyáltalán nem megerőltető. A parkolótól a várig kényelmes sétával 50 perc alatt lehet feljutni.
Maga a vár szabálytalan, kicsit elnyújtott alakú hegytetőn helyezkedik el, és a külső vár fala 4,5 ha-os területet ölel körül. A falakat 11 db kör és patkó alakú bástya erősíti meg, melyek szabályosságát az eredeti bejárat helyére épített ó-olasz bástya, a vele ellentétes oldalra áthelyezett kapu szögletes védművei, valamint egy szögletes bástya törik meg. Egykoron valamennyi torony zsindellyel fedett volt, mint ahogyan a korabeli rajzok alapján fedett lehetett a falakon körbefutó gyilokjáró is.
A bejárati kapunál található tájékoztató táblán sajnos már természetes, hogy nem találtam magyar nyelvű feliratot. Mondjuk, annyira nem vettem magamra, mert más nyelven sincs…..
A várba viszont igazán jelképes, 1 Eurós belépő ellenében jutottunk be.
A kapun belépve azonnal magával ragadott a vár középkori hangulata. Romos állapotában is lenyűgöző volt a rengeteg bástyával és toronnyal megerősített külső várfal, valamint a belső vár zord, erőt sugárzó épülete.
A természet pedig igazán kitett magáért: a november eleji nyári napsütésben elképzelhetetlen színkavalkád fogadott minket. A fák levelei az erős napsütés hatására rikítóan világítottak a sárga és a vörös minden árnyalatában.
Az egykor tetővel ellátott tornyok födémei régen az enyészeté lettek és többnek a falába is beleharapott az idő, vagy az ellenség.
A hegytető közepén helyezkedik el a belső vár, mely az épületegyüttes legrégebbi tagja. A nagyon masszív öregtornyot téglalap alakban szorosan körülveszi két kerítőfal is, melyek a külső falakkal ellentétben masszív, vastag védművek.
A belső várat ezen kívül körbevette egy mély szárazárok is. Olyan lehetett ez a középkorban, mint manapság egy erős védelmi rendszerrel felszerelt házban a pánikszoba. Ha a házba be is jut a nem kívánt személy, a megerősített helyiséggel meggyűlik a baja.
A belső várba az árkon átvezető, kissé instabil, ideiglenes fahídon - inkább pallón - lehet bejutni, ahol mint a kis csapatunk legnehezebb tagjára, rám hárult a felderítés nem túl hálás feladata. Mivel a tákolmány nem szakadt le, valamennyien megnéztük a belső várat is, ahol a toronyhoz épített palota ma már nem létezik.
Az öregtorony bejárata kívülről, az első emelet magasságából nyílik, ahonnan egy, a falba épített keskeny lépcsősoron lehet a tetőre felmászni. Mondanom sem kell, hogy a tetőről páratlan panoráma nyílik körös-körül.
Egy 1600-as évek elején készült metszeten még látható, hogy a külső vár területén mindenhol épületek voltak. Ma már ezeknek a nyomát csak egy-egy föld alól előbukkanó boltozatos pince jelzi.
A várat egyébként példásan rendben tartják, a korábban jellemző gaz és cserjetengert kiirtották. Azon meg sem lepődtem, hogy a várban a látogatás alkalmával is 20-25 munkás dolgozott, akiknek a keze nyoma mindenhol látható.
A vár története
Mint oly sok magyar várat, Sárost is a tatárjárás utáni években kezdték el építeni IV. Béla parancsára. Az ekkor épült öregtorony 13x13 méter alapterületű, egykoron 28 méter magas volt.
A torony falainak vastagsága 4,5 méter, a bejárata kelet felől, az első emelet magasságában volt. Az öregtoronyhoz dél felől egyemeletes palotát toldottak. A torony és a palota együttesét egy 34x19 m-es kerítőfal vette körül, melynek külső oldalán szárazárok húzódott.
Nem sokkal a vár megépítését követően a kisméretű vártól délnyugatra, a hegytető peremén építettek egy 9 m átmérőjű kerek tornyot is, amely valószínűleg a várba vezető utat őrizte. Ezt a tornyot is sáncokkal, illetve árokkal védelmezték.
A vár első írásos említése 1262-ből származik. Az 1300-as évek eleje mozgalmas volt Sáros történetében. Az Árpád-ház kihalását követő trónviszályban folyamatos csatározások folytak a környéken, melynek során a várat az Aba nemzetség birtokolta.
Ebben a zűrzavaros időszakban, vélhetően még az Abák jelentős fejlesztést hajtottak végre a váron. Az addigi épületkomplexumot egy nagyon erős, 50x32 méteres várfallal vették körbe.
Az ország északkeleti részeit kiskirályként uraló Aba Amadé a trónviszály során Károly Róbert mellett állt. 1311-ben azonban a kassai polgárok Amadét megölték, a király pedig a kassaiak mellett foglalt állást.
1312-ben Sárostól nem messze, a Kassa mellett lévő Rozgonynál Károly Róbert összecsapott Aba Amadé fiainak és Csák Máté egyesített seregével, amelyre döntő csapást mért.
A következő évszázadban a hatalmas kiterjedésű sárosi uradalom végig a király birtokában maradt egészen 1437-ig, amikor Albert király Perényi János bárónak adományozta.
A vár életében gyökeres változást hozott, amikor 1441-ben a Perényiektől elfoglalta Jan Giskra cseh zsoldosvezér. A következő 20 évben a husziták nagyméretű építkezéseket folytattak, melynek során az eredeti vár keleti oldalához egy tornyot építettek, majd a hegytető peremén tornyokkal teletűzdelt várfalakat emeltek annak érdekében, hogy a hadfelszerelésüket el tudják helyezni. A külső vár bejáratát a nyugati oldalon alakították ki. A várat végül Hunyadi Mátyás ostrommal vette vissza 1461-ben Giskrától, és visszajuttatta azt a Perényieknek.
A Perényi család azonban elégedetlen volt Mátyás uralkodásával és szívesebben látták volna Kázmér lengyel királyt a trónon, ezért 1471-ben szövetségre léptek vele.
Kázmér seregei Sáros alatt egyesültek a magyar főurak csapataival, és együtt vonultak volna Mátyás ellen, de végül a lengyelek addig tébláboltak, húzták az időt, hogy harc nélkül vonultak ki az országból.
Az ellene szervezkedő főuraknak a király megkegyelmezett egészen 1483-ig, amikor Hunyadi Mátyás a Perényi család hatalmaskodásai miatt büntető hadjáratot vezetett ellenük. A hadjárat során megszerezte Sárost is, melyet később törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak adományozott.
Valamikor 1490 után a sárosi váruradalom Szapolyai János kezére került. Ekkor ismét mozgalmasabb időszakot élt át a vár, ugyanis a Szapolyai és Ferdinánd közötti trónviszály során többször is gazdát cserélt.
Mivel az erődítmény messze esett a törökök által veszélyeztetett területektől, nyilvánvalóan nem hányták lapáttal a felújítására szánt pénzeket az 1500-as évek közepétől. Így eshetett meg az, hogy 1557-ben a a vár igen leromlott állapotban volt és a helyőrség teljes létszáma csupán 102 főt tett ki.
A várat sem korszerűsítették, ebben az időszakban mindössze egy fejlesztést hajtottak végre rajta, amikor a külső vár kapuját áttették a másik oldalra, a kapu helyére pedig egy ó-olasz bástyát emeltek.
Az 1600-as években a várat több főnemesi család is bérelte, vagy megszerezte. Ilyenek voltak a Thurzó, Báthory és Rákóczi családok, akik inkább már csak gazdálkodást folytattak az uradalomban.
1660-ban emberi figyelmetlenség miatt felrobbant a belső vár lőporos tornya, és ezzel súlyos károk keletkeztek az épületben. Ezt követően már az épületet nem állították helyre, csak a külső várat használták. Végül a katonaság 1684-ben vonult ki végleg a várból, melynek falait több helyen megrongálták és az épületeket felgyújtották.
A képre kattintva galéria nyílik!
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!
Forrás:
várak.hu; wikipedia; slovakia-travel.sk; travelguide.sk; Imre-Horváth Sándor: A huszita harcmodor és haditechnika jellegzetességei;
