Nem kifejezetten szépirodalmi, ámde csodálkozó kifejezés hagyta el a számat, amikor 2017 nyarán Ausztriában az S51-es autóútról lekanyarodtam Forchtenstein (magyar nevén Fraknó) főutcájára és a kisváros felett magasodó dombon először megláttam Fraknó várát.
Egészen egyszerűen csodálatos volt, erőt sugárzó.
A fantáziámat nem annyira a várkastélyok mozgatják meg, hanem inkább azok a várak, amelyek zordon sziklaormok tetején óriási falaik révén élték túl a történelem viharait és építésük során a funkcionalitás előrébb való volt a szépségnél.
Fraknó azonban egyesíti a várak minden erényét: egyedülálló természeti környezetben található és amellett hogy szép, látszik rajta az erő. Igencsak fel kellett kötnie a gatyáját annak, akiben felmerült az a nem kellően megalapozott, kósza gondolat, hogy elfoglalja a várat. Nem is sikerült az soha, senkinek. Persze mások is úgy vélhették, mint én, és nem is sokan próbálkoztak vele.
A vár közvetlenül a határ osztrák oldalán található Soprontól 36, Kőszegtől 50 km-re. Mivel kis távolságról beszélünk, ha csak ide megyünk, nem éri meg osztrák autópálya matricát vásárolni, hiszen csak néhány percet nyernénk a pálya használatával. Ellenben ha több napig kalandozunk Burgenlandban, vagy több látnivalót is útba ejtenénk, akkor érdemes fizetni az úthasználatért, hiszen az nem mondható drágának. Egy 10 napos matrica mindössze 3.300 Ft-ba kerül.
A szokásos módon steril, rendezett és patikatisztaságú kisvárosból induló hibátlan szerpentinen lehet a várhoz felkapaszkodni. Ha mazochisták vagyunk, és verejtékben úszva akarjuk tölteni az egész napot, akkor nekivághatunk gyalog is az emelkedőnek.
Közvetlenül a vár alatt azonban ingyenesen használható, de kisebb befogadóképességű parkoló fogadja a vendégeket. A buszoknak és azoknak a látogatóknak, akinek az autói nem férnek el itt, a szerpentinen kell még egy kunkort menni és ott nagyobb parkolót találnak.
Mivel engem hajtott a felfedezés vágya, kis családomat korán reggel kiugrasztottam az ágyból és arra biztattam, hogy egy hajnali kurucos rohammal csináljuk meg a lehetetlent: foglaljuk vissza az erősséget a labancoktól. A lelkesedés okán korán meg is érkeztünk a várhoz, ahol azonban hamar alábbhagyott a harci kedvem, amikor a kapun megláttam, hogy a várat még a nyári időszakban is csak 10:00 órakor nyitják ki.
Hamarabb értünk oda, mint a személyzet!
Nem elég, hogy szarvashibát vétettem mert nem néztem meg a nyitvatartási időt a neten, cserébe egész nap szembe kellett néznem a családom rosszalló tekintetével, amely minden pillanatban azt sugározta felém, hogy „Ügyes vagy! Ezért keltünk ma hajnalban, amikor pihenhettünk volna!”
A várárkon átívelő, hatalmas kőpilléreken nyugvó széles híd parkoló felőli ajtaja azonban nyitva volt és a híd másik oldalán, a bejárati kapu is tárva-nyitva állt. Függetlenül attól, hogy messze volt még a hivatalos nyitás, az udvarra be tudtunk menni és tájékozódtunk az árakról, lehetőségekről.
A vár látogatását az üzemeltető 3 részre osztotta. A Hősök – kincsek – zsákmányok kiállítást és az udvart bárki megtekintheti idegenvezetés nélkül is a nyitvatartási időben.
Az Eszterházy kincstár és a Fegyvergyűjtemény azonban szigorúan csak idegenvezetéssel, a megadott időpontokban tekinthető meg. Magyar nyelven kétszer indul várvezetés évszakonként változó időpontokban, délelőtt, illetve kora délután. Mindkét idegenvezetős kiállításra külön jegyet kell váltani, azonban figyelnek arra, hogy amikor az egyiknek tárlatvezetésnek vége van, csak akkor kezdődjön a másik, hogy minden vendég láthassa az összes kiállítást. A jegyárak az átlag magyarnak húzósnak tűnhetnek, de a látottak alapján bőven megéri.
A vár Európában is páratlan gyűjteményt rejt magában, melyet az Eszterházy család halmozott fel az elmúlt évszázadokban. Már a bejárati kapunál számtalan lándzsát találunk a falakon, vélhetően ezeknek egyszerűen már nem jutott hely a tárlókban.
A felső várhoz vezető dufart alatt óriási ostromágyúk sorakoznak egymás után.
Az önállóan is bejárható kiállításon megnézhetjük többek között az Eszterházy család galériáját. A számtalan festmény közül az egyik különös figyelmet érdemel. A mű Vlad Tepes vajdát alias Drakulát ábrázolja, akit az Eszterházyak az ősök között tartanak számon. A portré azért különösen érdekes, mert ez Vlad Tepes leghitelesebb és mindenki által ismert ábrázolásának az eredetije.
A másik, ősként számon tartott figura pedig nem más, mint Attila, a hunok fejedelme. Ezen a ponton álltam meg egy kicsit és gondolkodtam el arról, hogy tollas-e a hátam. Mert az még talán hihető, hogy a jó öreg Vlad szegről-végről rokon volt, de inkább csak az lehet, hogy nemeseink is szerettek igazi celebeket felvonultatni az ősök sorában. Attilának azonban alighanem annyi köze van az Eszterházyakhoz, mint nekem….
A képeken kívül találhatunk itt vadászati kiállítást, számtalan használati tárgyat és bepillantást nyerhetünk a korabeli magyar főúri barokk enteriőrbe.
Az én szívemet azonban leginkább a fegyverkiállítás dobogtatta meg, amelyről a helyi tárlatvezetőtől megtudtuk, hogy Európában a második legnagyobb. És ez magántulajdon, amitől csak picivel nagyobb a német állami gyűjtemény. Én pedig ezen információk hallatán rögtön kihúztam magam, hogy a fene egye meg, ilyen se a franciáknak, de az istenverte angoloknak sincs, pedig nekik gyarmatbirodalmuk is volt.
Az Eszterházyak köztudottan császárhoz hű főurak voltak, akik igazából az 1600-as években emelkedtek fel, akkor váltak európai szinten is jelentős vagyonnal rendelkező dinasztiává. Ennél fogva a Habsburg család oldalán részt vettek mindenféle háborúban, ahonnan a kornak megfelelően zsákmánnyal tértek haza.
Ez alapozta meg a mai mesés gyűjteményt. A falakon, a tárlókban és egyáltalán a termekben nemzet szerint csoportosítva találjuk meg a zsákmányolt felszerelést. Van itt töröktől, franciáktól, poroszoktól zsákmányolt fegyver, sátor, sisak, ruházat és mindenféle felszerelési tárgy.
A zsákmányolt értékeken kívül termeket töltenek meg az Eszterházy huszárok felszerelési tárgyai.
Az öregtoronyban sok ezer lőfegyver található a szakállas puskáktól kezdve egészen a XX. századi fegyverekig bezáróan. A legalsó szinten mindenféle méretű ágyút, és azok tartozékait lehet megnézni.
A kincstár csalódást okozhat annak, aki olyan tárgyakra asszociál a kincs szó hallatán, mint amilyet éppenséggel Esztergomban láthatunk a Bazilika hasonló gyűjteményében. Fraknóban sok olyan tárgy van, amit ma megmosolygunk azért, mert az 1600-as években ezeket szupertitkos helyen jobban védték, mint ma a nemzet (nem létező) aranytartalékát.
Eredeti, csodaszép faragott tárlókban láthatunk kitömött egzotikus állatokat, zenélő dobozokat, elefántcsont hajót, sakk készletet, felhúzható táncoló bábut és néger babát is.
Elképzelem, hogy a korabeli főúri atyafiak mutogatták a néger babákat egymásnak nagy titokban, hogy te jóságos ég, ilyen fura teremtménye is van az Úrnak? Kormos ez, odakozmált, vagy így született?
Természetesen azért értékben is felbecsülhetetlen kincsekről van szó, hiszen a tárgyak jelentős része elefántagyarból, teknőspáncélból és nemesfémekből készült.
A kincstár melletti épületszárnyban a családi birtok teljes könyvelése megtalálható több száz évre visszamenőleg.
Említést érdemel még a palotaszárny belső udvara, mely teljes egészében freskókkal borított, a festmények pedig a császárokat ábrázolják. A falakat nem túl régen restaurálták, így a négyből két fal teljes pompájában látható. Az időjárástól üveglapok védik a felújított műveket.
Külön kiemelném azt a magyar koronázási zászlót, amely a legrégebbi eredetiben megmaradt ilyen tárgyunk. A zászlót Eszterházy Miklós tartotta 1618 július 1-én II. Ferdinánd császár, valamint magyar és cseh király koronázása alkalmával. A lobogó hatalmas méretű, világoskék színű, rajta a ma használt Kossuth címerhez megszólalásig hasonló címerrel.
A tárlatvezetőktől megtudtuk azt is, hogy az Eszterházyak megrendelésére az 1600-as években jelentősen átépítették a várat, ekkor nyerte el a mai alakját és azóta is változatlan. A hazai várainknál sajnos nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy az utolsó sarokvasat és ajtót is 1660 előtt építették be.
A várvezetés végén az udvaron meghallgathatjuk, amint a kútba dobott kavics hosszú-hosszú másodpercek után csobban csak a több, mint 100 m mélyen lévő vízbe.
Visszatérve a bejárathoz a kis ajándékboltban emléktárgyak vásárlására nyílik lehetőség. A bejárattól nem messze a külső vár udvarán található a mosdó, amely természetesen a sógoroknál megszokott módon makulátlanul tiszta, illatos. Külön fizetni a mosdó használatáért nem kell. Arra viszont felhívnám a várba látogatók figyelmét, hogy a tárlatvezetések tovább tartanak egy óránál.
A felbecsülhetetlen értékek miatt, ahogy egyik szobából megyünk a másikba, a tárlatvezetők gondosan nyitnak és zárnak minden ajtót. Így aztán hiába a kulturált mellékhelyiség, ha oda csak a kiállítás megtekintését követően tudunk kijutni. Ergo: ha nem akarunk magunk után csíkot húzni, gyomorrontással bele se kezdjünk.
A várat, valamint a benne található gigantikus gyűjteményt az Eszterházy család által létrehozott alapítvány kezeli és tartja fenn. A vár és a benne található tárgyak a magyar történelmi örökség részét képezik, ezért igazán figyelemre méltó az, ahogyan az alapítvány gondozza és őrzi azt. Természetes, hogy minden feliratozva van magyarul is, illetve a személyzet szinte minden tagja beszél a nyelvünkön. Úgy érezhetjük, hogy ez leginkább nekünk, értünk van.
Véleményem szerint Fraknó vára olyan hely, ahova minden magyar embernek életében egyszer el kellene zarándokolni.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is.
A vár oldala: www.esterhazy.at
