Készülődés Tokaj és Némethi ellen
János Zsigmond 1564 őszi hadjárata a nyugati, Habsburg országrész ellen rádöbbentette a frissen trónra lépő I. Miksa német-római császárt és magyar királyt, hogy magyarországi seregeivel nem tud tartós sikereket elérni az erdélyiek ellen.
Ezért a birodalom nyugati végeiről átrendelte a magyarországi hadszíntérre Lazarus Freiherr von Schwendit, akit 1564. december 3-án kinevezett Zay Ferenc helyére a felső-magyarországi hadak főparancsnokává.
Schwendi azonban nem egyedül érkezett meg az országba, hanem a Miksa által felfogadott 7000 fős német zsoldossereg élén. A német (és svájci) zsoldosok, landsknechtek Európaszerte átalakították a hadviselés tudományát, melyben a lovasság szerepe háttérbe szorult a modern fegyverzettel ellátott gyalogosok mellett. Ezek a zsoldosok híresek voltak katonai képességeik révén, de egyben hírhedtek is kegyetlenségükről, ami főképpen a lakossággal szemben nyilvánult meg.
Schwendi 1522-ben született az ausztriai Mittelbiberach településen, nemesi családban. Mivel házasságon kívüli gyermek volt, apjának több évbe tellett, mire sikerült törvényes örökösének nyilváníttatni. Mint katona, 1546-ban állt a császár szolgálatába, ahol gyorsan észrevették rátermettségét és 1552-ben Metz ostroma idején lovaggá ütötték. Magyarországi tisztségét 1564 és 1568 között töltette be, melynek során rengeteg újítás fűződik a nevéhez. Tevékenységével maximálisan elégedett volt Miksa, ezért jutalmul Hohenlandsberg bárója címet adományozta neki jelentős földbirtokkal. Kastélyában sem ült azonban tétlenül, kidolgozta a császárság hadi reguláját, vagyis szabályzatrendszerét. Véleményét később is kikérték fontosabb hadi kérdésekben. Magyarországi tevékenysége során megismerte a helyi viszonyokat, és a birodalmi gyűléseken többször is felszólalt a magyar végvári rendszer megerősítése érdekében. 1583-ban hunyt el.
Schwendi Kassára történő megérkezését követően azonnal megvitatta a helyzetet a magyar főurakkal és arra jutott, hogy a helyzet kulcsa Tokajban van, mert a királyi Magyarországot és az Erdély fennhatósága alá tartozó területeket a Tisza választja el egymástól, melyen az egyik legfontosabb, várral védett átkelő a tokaji.
Azon kívül Tokaj ura az a Némethi Ferenc volt, aki immár 10 éve folyamatos fejfájást okozott a felső-magyarországi uraknak és a Habsburg uralkodóknak.
A császári haditanács előbb a kisebb várak, pl. Szerencs elfoglalását szorgalmazta, azonban Ecsedi Báthory András országbíró meggyőzte Schwendit arról, hogy Tokajt kell bevenni addig, amíg tart a hideg tél, mert később meggyűlhet vele a bajuk. Báthory javasolta azt is, hogy a vár ostroma előtt foglalják el a gyengén védett és csak kisebb falakkal határolt várost, hogy a nagy hidegben a katonák ellátásáról és meleg szállásáról gondoskodni tudjanak.
Késlekedésre valóban nem volt idő, mivel a tokaji várat Némethi annyira megerősítette, hogy annak ostroma csak télen volt lehetséges.
Az öregtorony köré épített igencsak masszív, négyzet alaprajzú, sarkain körbástyákkal és a keleti oldalon egy falazatból kiugró ágyútoronnyal ellátott középkori várat Némethi az 1565 előtti években egy jóval nagyobb méretű, vélhetően zömében kőből épített, kisebb méretű bástyákkal teletűzdelt külső várral erősítette meg.
Ugyan a vár nem volt abban a korban sem különösebben modern, erejét az adta, hogy a külső várat a Tisza és a Bodrog folyta körbe, a belső építményeket pedig egy vízzel teli várárok védelmezte. Vagyis az ellenségnek a falakon kívül 2 vízi akadályt is le kellett küzdeni a sikerhez.
Nem véletlen, hogy a sikeres ostromok télen, a fagyos időszakban zajlottak.
1562-ben Tokajban járt Mágochy Gáspár Eger várkapitánya, aki azt írta a várról: Némethi „annyira meg erőssítette az Tokaj várát és takartatta, (készletekkel feltöltötte) hogy még Tokaj soha olyan erős nem volt, mint az idejében.”
Az ostromról készült német nyelvű jelentésben így jellemzik a várat: „Ugyan fejedelmi rezidencia ez a Tokaj, és bizony felette erős végház. Ha német módra építenék, bevehetetlen lenne. Oly kedvesen fekszik a ligetek között a vízparton, egyik oldalán a heggyel és erdővel, hogy ehhez fogható elidőzni való helyet még nem is láttam.”
A tüzérség január 31-én indult el Kassáról, majd február 2-án Göncön egyesült a fősereggel. Február 3-án a Tokajjal szomszédos Bodrogkeresztúr előtt ütöttek tábort.
Az első összetűzés
Másnap, vagyis február 4-én Schwendi felderítésre indult lovasaival, mivel szerette volna élőben is látni a várat. A tokaji várkapitány azonban tanult korábbi hibáiból és már idejekorán értesült az ellene indított támadásról, az ellenséges hadak mozgásáról.
Kisebb lovascsapattal átkelt a Bodrogon és megugrasztotta Schwendit, valamint annak felderítő katonáit, mintegy huszárosan beköszönve nekik.
Újabb császári csapatok érkezésével Némethi már további rajtaütést nem kockáztatott, inkább veszteség nélkül visszavonult a várba. Ezzel a rajtaütéssel már nem csak a lélektani előny volt Némethinél, hiszen Schwendinek levágták néhány katonáját is.
Felvonulás a vár ellen
1565. február 4-én a támadó csapatok egy rohammal könnyedén bevették Tokaj városának vesszőből font, földdel megtöltött, kisebb árokkal védett városfalait, így a sereget a település lakóházaiban tudták elszállásolni.
A korabeli krónikások egy része arról tudósít, hogy Schwendi Tokaj alá érkezve azonnal rohamot vezetett a vár ellen. Valószínűbb inkább, hogy ez a roham a hitvány kis fallal övezett város elleni támadás volt, hiszen egy tüzérségi előkészítés nélküli rohammal feláldozta volna a katonái jelentős részét eredmény nélkül. És tudjuk azt, hogy Schwendi kiváló, tapasztalt hadvezér volt.
A szemben álló felek
A várból Némethi Ferenc és kb. 1600 katonája nézett farkasszemet az ellenük felvonult hadakkal, amelyek összesen kb. 8600 főt számláltak.
A sereg így állt össze: Schwendi – 7000 német zsoldos és Bécsből 12 ágyú; Perényi Péter 400 lovas és 800 gyalogos, valamint 4 hatalmas rézágyú; Báthory Miklós Ecsedről 200 lovast és 2 ágyút küldött; Kassáról 2 ágyú és 3 csatakígyó (hosszú csövű ágyú) jött; + Balassa Menyhért, Zay Ferenc és Alaghy János kisebb csapatai.
A tokaji vár történetét megíró Soós Elemér szerint a Tokaj ellen felvonult hadak összesen 32 kisabb-nagyobb löveggel rendelkeztek.
Ágyúnak valószínűleg a várbeliek sem voltak hiányában, mivel az előző év őszén lezajlott felső-magyarországi hadjárata után János Zsigmond hazafelé tartva a rossz utak miatt ágyúit Tokajban hagyta. Könnyen lehet, hogy ezek még a várban voltak, de ezen kívül is erős tüzérsége lehetett Némethinek.
Összességében elmondható, hogy az 1565. évi ostrom a tokaji vár addigi történetének legnagyobb kihívása volt mind a részt vevő katonák, mind a haditechnikai eszközök számát tekintve.
Az ostrom
A körülmények a támadóknak kedveztek, mivel a hosszan tartó hideg időjárás miatt a folyók teljesen befagytak. A jég olyan vastag volt, hogy az nem csak a katonákat, de a lovakat és az ágyúkat is megbírta.
Swendi és Báthori nem késlekedtek és teljesen körülzárták a várat. Balassa Menyhértet a magyar csapatok egy részével és két nagyobb ágyúval, valamint kisebb lövőszerszámokkal átküldték a Tisza jegén és kelet felől lőtte a várat. Érdekesség, hogy Némethi Felesége, Balassa Zsófia a várat ostromló Balassa Menyhért unokahúga volt, azonban az ostrom idején nagy valószínőséggel Debrecenben tartózkodott) Négy ágyút állítottak fel a város szélén a Bodrog partjára, kettőt pedig a Bodrogzug felől. Három csatakígyót felvittek a vártól 400 méterre lévő domb tetejére és onnan lőtték velük a vár belsejét.
Az ágyúknak az ostrom elején azonnal sáncokat ástak, hogy azzal védjék a vár tüzérségétől. Ez folyamatos munkát jelentett, mert a sáncokat a harc előrehaladtával egyre közelebb ásták, hogy az ágyúkat is közelebb tudják vinni. A várbeliek sem ültek tétlen. Az ostromról szóló beszámoló szerint „Némethy, s az belől valók mennél nagyobb erővel lehetne, magokat oltalmazzák vala, s az németeket álgyúkkal s puskagolyóbisokkal, s egyéb lövöldöző nyilakkal s mesterséges tüzes szerszámokkal hátraűzni igyekeznek.”
Február 4 és 8 között szakadatlan dörögtek az ágyúk, valamint az ostromlók mindent elkövettek a falak lerontása érdekében.
Február 8-án aztán ledőlt egy falszakasz a Bodrog partjánál, de az időjárás és a nagy havazás nem tette lehetővé az azonnali rohamot.
A védők leleményessége
Némethi 9-re virradó éjszaka ismét bizonyította leleményességét és a leomlott falszakaszok előtt az embereivel nesztelenül hatalmas lékeket vágatott a Bodrog jegére, amelyeknek reggelre éppen csak a teteje fagyott be.
A német nyelvű jelentés alapján 9-én a kora reggeli órákban Schwendi még nem érkezett terepszemlét tartani, amikor az ostromló katonák parancs nélkül megrohanták a tüzérség által kellőképpen „meglődözött” bástyát és a leomlott falszakaszt, mivel ott nagyon kevés katonát véltek felfedezni a falakon.
A támadók megmászták a leomlott falakat, felkapaszkodtak az elővédre és ott derekasan küzdöttek. Ezt látva egyre többen csatlakoztak a rohamhoz, azonban a sok embert nem bírta el az éjszaka "előkészített" jég, és beszakadt. A fagyos víz megtizedelte az ostromlókat.
A falakig eljutók is kelepcébe kerültek, mivel sem visszamenni nem tudtak a lékek miatt, sem erősítés nem jöhetett hozzájuk. Ezen a napon az ostromló sereg saját bevallása szerint 40, más beszámolók alapján 600 embert veszített. A várbeliek vesztesége ennek biztosan a töredéke volt.
A csel eredményes alkalmazásához nem csak a lékek kivágására volt szükség. Ha a támadás kezdete elhúzódott volna, akkor a támadó sereg vezérei, de valószínűleg a katonák is észrevették volna a lékeket. Ezért olyan körülményeket kellett teremteni, hogy a támadók mérlegelés és különösebb előkészület nélkül, azonnal támadjanak.
A mézesmadzag az volt, hogy az erősen megrongálódott falakról eltűntették a katonákat is, vagyis inkább elbújtatták őket. A hajnali derengésben a németek úgy érezhették, hogy itt a vissza nem térő alkalom: falak leomolva, védők sehol, ők pedig olyan közel vannak a várhoz, hogy ha villámgyorsan, parancs nélkül cselekszenek, akkor azonnal eldőlhet a küzdelem.
A kínálkozó lehetőség elvakította őket és nem látták meg a mögötte lévő kelepcét.
Egyre erősödő harcok és időhúzás
Az első rohamot követően Némethi tárgyalásokkal próbálta meg húzni az időt egyrészt a falak javítása miatt, másrészt pedig azért, mert bízott János Zsigmond, vagy a törökök felmentő seregében.
9-én este a várbeliek közül hárman kiszöktek az ellenséghez és ők mondták el, hogy elég sokan elestek a vár lövetése és az ostrom során, többek között a huszárok és a hajdúk parancsnokai is.
Az ostromló sereg 9-én olyan közel ásta a sáncait a várfalakhoz, hogy kövekkel tudták volna dobálni a várat és úgy tudtak beszélni a várbeliekkel, hogy nem kellett kiabálni.
10-én a hajnali órákban aztán Schwendi csapatai általános támadást intéztek a falak ellen, melyben Mairhausen kapitány súlyosan megsebesült.
Az első roham után a várbeliek tárgyalást kezdeményeztek, amely azonban valószínűleg ismét csak az időhúzást szolgálta. A megbeszélések között Schwendi nyomás alatt tartotta a védőket, mivel végig hadrendben maradtak katonái. A tárgyalások közepette a várból egy ágyúgolyó csapódott az ostromló katonák közé, mire megindult az általános roham.
Az öldöklő küzdelemben estére Schwendiék elfoglalták a teljes külső várat, Némethi pedig megmaradt embereivel a belső várba szorult vissza. A visszavonulás közben nem tudták magukkal vinni a külső vár ágyúit, melyek így az ellenség kezébe kerültek, aki azonnal lőni kezdte velük a belső vár falait közvetlen közelről.
A belső vár ostroma
Az éjszaka a támadók részéről sáncásással telt a vár udvarán, melyre inkább megszokásból volt szükség, hiszen a belső vár ágyúit a lőrések holtterei és azok korábbi lövetése és sérülései miatt nem tudták alkalmazni a külső vár udvara ellen.
A védőknek azzal sem volt szerencséje, hogy a belső vár vizesárka is talpig be volt fagyva.
A harc innentől teljesen a támadó félnek kedvezett. Az ostromlók 11-én az udvaron éjszaka ásott sáncokból, a vár saját ágyúival közvetlen közelről lőtték a falakat, leginkább a délnyugati sarokbástyát, mely annyira megrongálódott, hogy azt soha többé nem is építették fel. Mivel a védők ágyúval nem tudták viszonozni a tüzet, ezért úgy álltak ellen, ahogy tudtak. Kövekkel és egyéb kénes, szurkos égő kévékkel dobálták az ostromlókat.
A belső vár ostroma közben érte halálos sérülés a vár kapitányát, Némethi Ferencet, aki a védelmet az első sorból, a falak tetején irányította. A leírások alapján közvetlenül mellette, a falba csapódott egy ágyúgolyó. A falból kirepülő kövek közül az egyik úgy fejen találta, hogy azonnal szörnyethalt.
A támadó sereg nem szerzett azonnal tudomást Némethi elestéről, a védők pedig vezérüket egy boltozat alá helyezve gondolkodási időt és fegyverszünetet kértek az ellenségtől. Ekkorra az 1500 várvédőből már csak 400-an voltak életben, akik közül 350 sebesült volt.
A várbéliek vezérük elestével, a helyzetet elemezve belátták, hogy a további ellenállás értelmetlen, ezért szabad elvonulást kértek, és kaptak Schwenditől. A szabad elvonulás azt jelentette, hogy február 12-én egy szál kardot vihetett mindenki magával, minden egyéb felszerelést, értéket a várban kellett hagyni.
Bárány János hadnagyot, az életben maradt rangidős tisztet felszólították, hogy intézkedjen arról, Szerencs is adja meg magát. Amíg ez meg nem történik, a várban kellett maradnia. A nemeseknek felajánlották, hogy ha átállnak Miksa oldalára, megtarthatják vagyonukat, beosztásukat.
Az ostromlók hihetetlenül nagy zsákmányra tettek szert a várban. Egyes beszámolók szerint a pincékben 4000 akó, legjobb minőségű bort találtak, valamint rengeteg pénzt.
A vár bevételéről tudósító német nyelvű jelentés így összegez: „Isten megadta nekünk a győzelmet efölött a fontos vár fölött, amihez fogható erősséget, nagyságát, hatalmas fejedelmi jövedelmeit nézve alkalmasint aligha találni. Ezen felül e vidéken a legszebb rezidencia.”
A várból kivonuló katonák Némethi Ferencet annak távolabbi birtokán, a mai Románia területén található Szentjobb városában temették el. A tokaji vár pedig bevételét követően 40 évre Habsburg uralom alá került.
Némethi Ferenc emlékét Tokajban két szobor és egy utca őrzi, de róla nevezték el a városi könyvtárat is.
Lazarus Schwendi pedig további tapasztalatokat szerzett a korra nem annyira jellemző téli hadviselés terén, melyet kicsit később Szádvár ostrománál kamatoztatott.
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!
Némethi Ferenc tokaji várkapitányról itt olvashatsz.
A tokaji vár elpusztításáról itt olvashatsz.
Forrás:
Németh Csaba: Némethi Ferenc, Tokaj kapitánya (Sárospataki Füzetek 2005)
Tokaj Várostörténeti tanulmányok II.: Détshy Mihály: Tokaj várának története
Soós Elemér: A tokaji vár története
Wikipedia
A borítóképen Tokaj várának 1565-ös ostroma látható egykori metszeten. A magyarországi harcokat igen nagy figyelem övezte a birodalom lakossága részéről, így Tokaj ostromáról is számos leírás született, de a mellé készített illusztrációnak a valósághoz szinte semmi köze. Az ábra készítője valószínűleg látott egy régi, hiteles ábrázolást a várról, mivel az öregtorony hasonló volt, viszont teljesen hiányzik a belső vár. Nem így nézett ki a külső vár, nem így helyezkedik el a város és a környezet sem stimmel.
