A Kelet-Szlovákiában található Barkó/Brekov vára nem tartozott a jelentős erődítmények sorába, hiszen messze esett a nagy történelmi események színhelyeitől, mégis megfordult a falai között két királyunk is. Igaz, mindkettő hivatali elfoglaltsága miatt járt itt: az egyiknek a falak alatt támadt sürgős elintéznivalója egy renitenskedő főúrral, a másik pedig oltalmat keresett egy rázósabb, nem éppen kedvező kimenetelű ütközet eredményeként.
Az első királyunk Hunyadi Mátyás, aki 1466-ban Barkó alatt verte meg az ellene Kázmér lengyel királlyal szövetkező Drugeth család seregeit, majd állítólag az egész telet a vár falai között töltötte.
A második pedig Szapolyai János, aki a magyar trónért folytatott harcok során az 1527-es a vesztes tokaji ütközetet követően Barkó várában keresett menedéket. Biztosra ment, hiszen a vár abban az időben a tulajdonát képezte.
A vár megközelíthetősége
Vártúrákon edződött családommal Szapolyai nyomán Tokajból indultunk Barkóba, ami nekünk azért manapság gyorsabban ment, mint annak idején lóháton.
A kirándulás előtt tájékozódtam a rom megközelíthetősége felől és tudtam, hogy a falu temetője mellől indul a turistaút. A térkép azonban nem mutatja a temetői „parkoló” környezetét, így azzal csak akkor szembesültem, amikor a 2 órás út után megérkezve kiszálltam a kocsiból és ameddig a család összeszedte magát, a derekamat egyengetve szétnéztem.
Amit láttam, attól mélypontra zuhant a szubjektív biztonságérzetem, és ahogy Lőrincz L. László mondaná, lelkem mélyén az őrangyalom idegesen rázni kezdte a vészcsengőjét.
A környéket nézve egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy ugyanabban az állapotban találnánk meg a kocsit a túra után is, ahogy hagytuk….
Így aztán a családot a kocsiba visszaültetve ránézésre biztonságosabb környéket kerestünk a szeretett családi járgányunk számára addig, amíg a hegyet másszuk.
Ennek aztán az lett a következménye, hogy azon a délutánon sokat tettünk az egészségünkért, mivel jelentősen meghosszabbítottuk a túraútvonalat. Azt az útvonalat, amelyen alapesetben a temetőtől indulva mindössze 450 méter hosszú, nem túl meredek emelkedőn visz fel a várhoz.
Barkó vára napjainkban
A 280 méter magas domb tetején található erődítmény tipikus földesúri magánvár, mely építésének idején alkalmas volt helyi szinten a benne lakók védelmére, de komoly külső fenyegetettség hiányában nem készültek erősebb védművek a későbbi korokban.
Az építmény két, egymástól jól elkülönülő részre osztható. A belső vár a domb tetején található sziklán áll, annak alakját követi, nagyjából ovális alakú. Ez a legrégebbi épületrész. Később ezt vették körbe északi irányból egy félkört formázó külső várral, melynek jelentős méretű udvarát középen kettéosztották egy nyugati és egy keleti részre.
A belső vár egészen jó állapotban maradtak ránk, annak falai több emelet magasságban állnak. A külső vár már korántsem úszta meg ennyire az elmúlt évszázadokat. A nyugatra eső udvar falazata szinte teljesen hiányzik.
A bejáratot oltalmazó és a kaput is magába foglaló négyszög alaprajzú óriási kapotorony a vár délnyugati sarkában épült meg és viszonylag jó állapotban maradt ránk. Igaz, néhány éve még romosabb volt, sok helyen látszanak az állagmegőrzés nyomai.
Az egykori falak mentén, az úton félkört leírva, a felső vár sziklatömbjét megkerülve jutunk a külső vár keleti udvarának kapujához. A két udvart elválasztó fal kapuzata jelenleg is fel van állványozva, folynak rajta a munkálatok.
A külső vár keleti felében látszik, hogy a külső falakat nem régen építették vissza kb. 1 méter magasságban. Az udvaron több nagyméretű ládában meszes habarcs szikkadt a napon bekeverve.
Erről az udvarról pazar kilátás nyílik a vár alatt elterülő Barkóra és a kicsit távolabb lévő Homonnára.
A külső vár két udvarát elválasztó fal mentén, egy lépcsővel ellátott emelkedő tetején van a belső vár bejárata.
Az északi oldalon lévő kapu egy kisméretű belső udvarra vezet, a szemben lévő oldalon voltak a lakóépületek. A falak több emelet magasságban állnak, de kőből és téglából rakott boltíves födém csak a pinceszint felett van. A falakon jól látszanak az egykori járószintek fa gerendáinak kialakított lyukak.
Itt találkoztunk a vár kutyájával, aki nagyon barátságos volt és vélhetően az építkezésen dolgozó egyik munkáshoz tartozott. Néhány fülvakarás és oldalba veregetés után örök barátságot kötöttünk az ebbel, aki – rajtunk kívül más nem lévén a várban - szakszerű idegenvezetőként végigkalauzolt minket a felső váron, majd lekísért egészen a kapuig.
A korábbi évek képeivel összevetve nyilvánvaló, hogy az elmúlt időszakban rengeteg javítást, rekonstrukciót végeztek a váron, nyilván a műemléki szempontok figyelembe vételével. A felújítást végző munkások látogatásunk alkalmával a bejárattól nem messze található kalyibánál ebédeltek az árnyékban.
A várba belépőt nem szednek, de a bejárattól jobbra található egy múzeumnak nevezett kis faház, amelyben néhány tárlóban a munkálatok során fellelt korabeli tárgyak láthatók. Ezen kívül lehet még itt ajándéktárgyakat, kiadványokat is vásárolni, amellyel feltételezem, hogy a vár fenntartását támogatják a látogatók.
A túrázók komfortérzetét növeli az a két kerti pottyantós budi, amelyet vélhetően inkább a felújításon dolgozó munkásoknak helyeztek ki a hegyoldalba, mint a látogatóknak. Végszükség esetére a két deszkaépítmény azért jó szolgálatot tehet még akkor is, ha olyan szűk, hogy leülve a nem igazán lehet az ajtót bezárni.
De nem akarok telhetetlen lenni, az illemhelyek abszolút a vártúrázók kényelmét szolgálják: aki használja, annak télen nincs benne melege, nyáron pedig nem fázik. :)
Barkó története
A várat a XIII. század második felében építhették a nagymihályi váruradalom védelmére Vinna várával együtt a Kaplony nemzetség tagjai. Első írásos említése 1307-ből való.
1317-ben a várat Károly Róbert szállta meg és honorbirtokként Drugeth Fülöpnek adományozta hálából azért, mert a Drugeth család hathatósan támogatta a trón megszerzéséért vívott harcokban. Drugeth Fülöp Károly Róbert tanítójaként került a királlyal együtt az országba. A család egyébként francia eredetű, de itáliából származik.
Nagy Lajos király 1343-ban a várat végleg a Drugetheknek adományozta, akiknek a birtokközpontja a szomszédos Homonnán volt.
Bár a család Zsigmond idejében kegyvesztett lett, Barkót mégis birtokban tudták tartani egészen 1486-ig. Ekkor a várat és a hozzá tartozó uradalmat megszerezték a feltörekvő Szapolyaiak.
A mohácsi csatavesztés után Szapolyai Jánost magyar királlyá választották, azonban a trónra igényt tartott Habsburg Ferdinánd is, ezért hosszas fegyveres konfliktus bontakozott ki a két király között a trón valódi birtoklása céljából.
1527. szeptember 27-én Tokaj alatt ütközött meg Szapolyai Ferdinánd seregével. A csatamezőt vesztesen elhagyó Szapolyai Barkó várába menekült, majd onnan tovább Lengyelországba.
A korábban nyugalmasabb napokat látott várra nehezebb időszak köszöntött be, ugyanis az erdélyi fejedelmek királyi magyarország ellen indított hadjáratai többnyire erre vezettek.
1567-ben János Zsigmond seregei ostromolták meg, és gyújtották fel a várat, 1624-ben Bethlen Gábor foglalta el.
Barkó pusztulása 1644-ben következett be, amikor I. Rákóczi György fejedelem csapatai elfoglalták a várat és védműveinek egy részét felrobbantották. Vélhetően ekkor pusztult el a külső vár és azóta folyamatosan romlik állaga.
A felső vár azonban valamennyire használható maradhatott, mert a a feljegyzések szerint 1683-ban a Bécs alól visszavonuló, és az országot feldúló Szobieszky lengyel király hadai itt pihentek meg.
A képre kattintva galéria nyílik!
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is.
