Annak ellenére, hogy a közelében lakom, még sohasem voltam a sátoraljaújhelyi várban. Idén nyáron két ok vezetett a meglátogatásához.
Az egyik, hogy a korábban teljesen elpusztult, csak nyomokban fellelhető épületet az elmúlt 10 év régészeti feltárásai és ásatásai jórészt már kiszabadították a törmelék fogságából és valamelyest láthatóvá tették.
A másik, hogy 10 éves fiamat kiszakítsam a nyári szünetben a számítógép és az Xbox előtti punnyadásból és valami értelmes, egészséges családi elfoglaltságot találjunk. Azt gondoltam, hogy erre egyik nap vártúra, majd a rá következő napon egy Judas Priest koncert teljesen megfelelő. Az elmúlt években közel 50 várba húztuk el magunkkal a gyereket, aki ugyan tessék-lássék módon minden alkalommal morog egy sort, hogy ott biztos nincs wifi, meg minek már megint várba menni, de láthatóan élvezi ezeket a családi kirándulásokat.
A várba feljutni nem túl bonyolult és nem is túlságosan megerőltető. Sárospatak felől érkezve a 37-es főúton Sátoraljaújhely városába érve a benzinkút utáni utcán kell balra fordulni, majd a keskeny aszfaltozott szerpentint követve egészen a Várhegy Üdülő nagykapujáig, illetve az előtte lévő parkolóig lehet gépkocsival menni.
Szerencsés esetben van hely megállni és nincs ott 5 db. panorámás Setra turistabusz, ami az üdülőbe hozott vendégekre várakozik.
Ugyan a parkolóból csak egyetlen, jelzés nélküli ösvény vezetett tovább felfelé, azért biztos, ami biztos alapon megkérdeztem az üdülő portásától, hogy az vezet-e a várhoz. A középkorú férfi - akiből simán kinéztem, hogy évtizedek óta dolgozik ott – készségesen helyeselt, de hozzátette sokat sejtetően, hogy ő még sosem volt ott fent, mert „ahhoz tüdő kell”, és közben a kezével mutatta, hogy milyen meredek az út. Az általa mutatottak alapján kezdtem sajnálni, hogy nem vagyok profi hegymászó.
Családom rosszalló tekintetétől kísérve – már megint hova hoztál minket – indultunk el felfelé.
Az út természetesen nem követelt tőlünk spártai erényeket és hegyivadász kiképzést sem, mint ahogyan előre jelezték. Kíváncsiságból a telefonommal megmértem a parkolóból a csúcsig megtett távot, ami pontosan 380 méter volt, mely lássuk be, nem szörnyűségesen sok még gyalog sem.
Az első 200 méter kellemes emelkedőn át vezetett, majd az ösvény balra átot vágva nyílegyenesen ráfordult a csúcsra. Itt azért gyakorlatilag négykézláb mászás következett volna, ha szorgos kezek nem készítenek deszkákkal megerősített lépcsőket a hegy talajába. Ennek köszönhetően kb. 180 méteres lépcsőzés végén már fent is voltunk és még csak nem is haltunk bele.
Néhány évvel ezelőtt a Várhegy tetején csak a föld alól itt-ott kibukkanó faldarabok jelezték, hogy itt vár állott valaha. Ma ettől sokkal jobb a helyzet, mivel a közel egy évtizede zajló feltárások során iszonyat sok köbméter törmelék és föld elhányásával a régészek és lelkes segítőik javarészt kiszabadították az alapokat, ezáltal láthatóvá vált a vár egy részének alaprajza.
Az ingatag falakat megerősítették, látszanak az állagmegóvási munkálatok, amiről a vár közepén árválkodó keverőgép is árulkodott.
Az épületek egyes részeinél jelenleg akár 2 méteres, vagy annál is magasabb falak hirdetik a vár egykori dicsőségét. Sok helyen a kiásott falak mentén válik nyilvánvalóvá, hogy milyen irdatlan mennyiségű törmeléket kellett eltávolítani ahhoz, hogy a mai állapotokat elérjék.
Persze az is látható, hogy még csak a munka elején tartanak és az elkövetkező évtizedben is ad majd munkát a szakembereknek a rom.
A helyiek szeretnék a méltán híres kalandparkjukat kibővíteni, melynek keretén belül a Várhegy és a szomszédos hegycsúcs (amely most a kötélpályás átcsúszás végállomása) között gyalogos üveghíd épülne. Ezzel biztosan megsokszorozódna a vár látogatóinak a száma, de a feltárást nem biztos, hogy segítené. Vagy lehet, hogy mégis, ha a nyilvánvalóan milliárdos beruházásból jutna pénz a híd mellett a vár gyorsabb feltárására és az állagmegóvására is.
A Várhegyről mindenesetre fantasztikus körpanoráma nyílik a környező hegyekre, Sátoraljaújhelyre, és belátni az egész Bodrogközt. A panorámát délnyugat felé a Tokaji-hegy zárja, előtte pedig jól látható a sárospataki vár Vörös tornya. Kelet felé Szlovákiában látszik Borsi, illetve mögötte a Tarbucka hegy, amelynek túloldalán Nagykövesd vára található.
A csúcsról a hegy északi oldalán egy friss szerpentint alakítottak ki, melynek utolsó szakaszán kötélpálya és görgők segítségével juttatják a hegytetőre az építési anyagokat. Az új utat lefelé nem teszteltük, mert a kocsit a másik oldalon hagytuk.
A vár története:
A várat IV. Béla király fia, István herceg építette a tatárjárást követően. Létesítése nem szorul különösebb magyarázatra, hiszen a Várhegy tetejéről körkörös rálátás nyílik az egész környékre, így azt ellenőrzés alatt lehetett tartani.
Első írásos említése 1261-ből való, amikor meghatározták az ellenség elől a várba menekülő hospeseknek, hogy a vár ciszternáját kötelesek vízzel megtölteni. 1264-ben már IV. Béla ostrommal veszi be a várat és V. István családtagjait túszul ejtették benne.
A várat ebben az időszakban a krónikák többször Pataknak nevezik, ezért többen úgy gondolták, hogy a korai írásokban Sárospatak várára utaltak. Sárospataknak azonban ebben az időszakban még nem volt vára, illetve a későbbi vár nem hegyen épült, hanem a Bodrog partján. A leírások viszont ráillenek az újhelyi várra, amely alig 10 km-re van Sárospataktól.
Az Újhely vára megnevezést először 1334-ben használták. Újhely 1316-tól királyi vár lett egészen 1390-ig, amikor Luxemburgi Zsigmond Perényi Miklósnak adományozta. 1429-től a vár a Pálóczy család birtokába kerül, majd a mohácsi csatavesztést követően Perényi Péter szerezte meg.
Perényi ebben az időszakban kezde el építeni Sárospatakon a ma Rákóczi várként ismert erődítményt, ezzel az újhelyi vár mindinkább a háttérbe szorult, hadászati jelentősége is csökkent.
A Mohács utáni szakadás középpontba helyezte Zemplént és környezetét, az újhelyi vár is több ostromot megélt, hol Ferdinánd, hol Szapolyai uralta. Ebben az időszakban – mivel fokozottan ki volt téve támadásnak – történtek az utolsó megerősítései, azonban a folyamatos harcokat megsínylette, a XVI. század második felében már többnyire romos várként emlegetik.
A friss régészeti feltárások némileg ellent mondanak annak a korábbi álláspontnak, hogy a várat az 1500-as évek közepétől elhagyták. Az ásatások során ugyanis találtak XVII. századi leleteket is, azonban lehetséges, hogy az erősség csak időszakosan volt lakott ebben az időszakban.
A képre kattintva galéria nyílik
Sátoraljaújhely váráról nem csak a kirándulók, hanem a várakat látogató, történelmet kedvelő vártúrázók is megfeledkeztek, hiszen korábban gyakorlatilag nem látszott belőle semmi sem. A zempléni, vagy Észak-magyarországi várakat felsoroló írásokból is rendszeresen kihagyták.
Ma már ez nem igaz, hiszen a régészek munkájának köszönhetően valódi várban érezhetjük magunkat és nem mellesleg a panoráma is párját ritkítóan szép.
Sátoraljaújhelybe, a Zemplén fővárosába ma is igen sok turista ellátogat, azonban a legnagyobb vonzerőt a méltán híres Zempléni Kalandpark jelenti, ahol felvonó üzemel, lehet bobozni és nálunk egyedülálló módon egyik hegy tetejéről át lehet csúszni egy kötélpályán a másik hegyre.
Én azonban arra biztatnám az ide látogatókat, hogy ne csak csússzunk, másszunk is, hiszen igazán érdekes hely lett Újhely vára.
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is.
