castlerocker

A mai Szlovákia területén található Tarkő vára igazán érdekes és látványos. Mára ugyan csak néhány faltöredék maradt ránk az egykor oly büszke erősségből, de a csodás természeti környezet kárpótol mindenért, és ha meg vagyunk áldva egy kis kreativitással és megfelelő fantáziával, akkor simán magunk elé tudjuk képzelni a várat is.

Érdekessége, hogy létezése során egy családhoz, illetve annak különböző ágaihoz tartozott, ami igazán ritkaság a történelmi magyar várak között.

Tarkő várának (szlovákul Kamenica) csekély maradványai a Keleti-Beszkidekhez tartozó Csergő-hegység egyik 725 méter magas kettős csúcsán találhatók.

A Tarcaza-völgy felé magasodó hegy tökéletes lehetőséget teremtett eleinknek a Kassa és Lengyelország közötti út ellenőrzésére. Magát a várhegyet nevezték Tarkőnek, mely név nyilvánvalóan arra utal, hogy a kb. 250 méterrel Kamenica település felé magasodó, sziklás hegyen erdőt nemigen találunk.

A hegyoldal nagyon meredek, és a csúcs délkeleti és északnyugati végében a talajt (egymástól kb. 50 méterre) két helyen is áttörik csupasz sziklaormok. A dupla csúcs között keskeny nyereg húzódik.

A kettős csúcs a hegy tetejének meglehetősen zord és baljós kinézetet kölcsönöz, mivel egy szarvhoz hasonló. (Ilyen hegytetőre – Szarv-hegy – épült a Zemplénben Regéc, illetve Komlóska határában Solymos vára) 

Megközelíthetősége

Kamenica települését a 68-as főúton lehet elérni. Az út mellett Ólubló felé haladva több olyan kopár hegyoldal is látható, amelynek a tetején a talajból kibukkanó sziklaszirtek vannak.

A falun belül mindenhol jelölik a várhoz vezető utat, a kocsit pedig a hegy aljában egy kisebb parkolóban lehet letenni, ahol kb. 5-6 autó fér el a fedett pihenőhely mellett.

Innen megfelelően feliratozott és jelzett földút, majd gyalogösvény vezet a csúcsra, amely a parkolótól kb. 1700 méter távolságra van. Az út első fele murvás, és nem különösebben meredek. Ennek a szakasznak mindössze annyi szerepe van, hogy Tarkő déli oldaláról (a parkolótól) elvisz az északnyugatira, ahol a hegy egyetlen kisebb erdőjén keresztül lehet a várhoz jutni.

Innen azonban már meredek a hátra lévő szakasz, és az erdei gyalogösvény szerpentinben folytatódik. Az út egyben tanösvény is, hiszen a túristaút mellett lévő fák és cserjék egy-egy QR kóddal vannak ellátva, melyek így könnyen beazonosíthatók a természet iránt érdeklődők számára.

A hegy teteje teljesen kopár, csak sziklás hegyi rétet találunk. Ennek illata viszont kárpótol mindenért, hiszen a hegyoldal telis-tele volt mindenféle mezei virággal, amelyek valóságos illatorgiát árasztottak magukból.

A vár északi oldalán a természetvédelmi őrszolgálat faháza áll, illetve mellette egy kis előtetős beálló egy asztallal és székekkel, ahová adott esetben be lehet húzódni egy hirtelen jött nyári zápor esetén.

A vár napjainkban

Magára a várra leginkább az az élelmiszeripartól kölcsönvett kifejezés illik a legjobban, miszerint a hegytető „nyomokban várat is tartalmazhat”.

A varak.hu leírása alapján egy 2003-ban végzett felmérés szerint a falmaradványok meglehetősen rossz állapotban voltak és feltárás, vagy restaurálás még nem történt Tarkőn.

Ezzel szemben most sokkal jobb a helyzet, mivel az összes, még látható falszakasz állagmegóvása szemmel láthatóan megtörtént a közelmúltban. Az északkeleti csúcson lévő palota környékén feltárás is lehetett, hiszen a falak ki vannak ásva és megjavították őket.

Jelenleg ugyan ilyen munkálatok nem folynak, de ottlétünk során egy ember motoros fűkaszával nyírta az öregtorony környékén a füvet. Amikor egy ingatag kövekből kirakott lépcsőn a két csúcs közötti nyeregre felértünk, valami páratlan, szavakkal nehezen jellemezhető körkörös panoráma tárult elénk.

A nyeregnél kihelyeztek egy táblát, amelyen a várnak egy elméleti rekonstrukciós rajza szerepel. Ez segít elképzelni, hogyan is nézhetett ki a vár az 1500-as évek elején. Mindazonáltal ez a rajz meglehetősen idealista, véleményem szerint – a romok bejárását követően – születtek ettől reálisabb elméleti rekonstrukciók is.

Ma a vár 3 nagyobb részre tagolható. Feltételezhetően előbb a magasabb, délnyugati sziklaoromra építkezhettek, annál is inkább, mert itt van a kerek alaprajzú öregtorony egy része, amely gyakorlatilag minden XIII. századi magyar vár alapja.

Az öregtoronytól délre látható egy esővíz gyűjtésére használatos, kőbe vájt ciszterna, illetve délnyugatra egy magasabb épületnek a sarka.

Valószínűleg később az építkezések kiterjedtek az északkeleti sziklaoromra is, mely kicsit laposabb lévén alkalmas volt egy nagyobb alapterületű palota építésére. Ennek a falait láthatóan kiásták és restaurálták, mint ahogyan kijavították a dombon lentebb található kerítőfal és a két csúcsot dél felől összekötő fal megmaradt szakaszát is.

A legkésőbb épült védművek, a vár három ágyúrondellája maradt meg a leginkább épen. Ezek közöl kettő keleti irányba néz és a palotát övező kerítőfal két sarkán található, a harmadik pedig az északi oldalon középen helyezkedik el. A rondellák elhelyezése teljesen logikus és nyilvánvaló, hiszen a várat sikerrel csak ezekről az oldalakró lehetett támadni. A déli és a nyugati falszakasz annyira meredek, hogy ott a falat tömeges rohamnak alávetni lehetetlen volt.

A vár hossztengelyével párhuzamosan az északi oldalon egy földsánc is látható, azonban a nyereg közelében köfalnak nincs nyoma.

A hegy gerince északkeleti irányba kicsit alacsonyabban folytatódik még vagy 50 méteren keresztül, ahol egy másik, laposabb sziklaszirt is előbukkan. A fenntartók által kihelyezett ábra alapján itt lehetett a vár harmadik része, az alsóvár. 

Jelenleg itt is egy kis fedett pihenő van. A nyomokból az látszik, hogy manapság is ezen a réten tartják meg a várhoz kapcsolódó nagyobb tömegeket mozgató rendezvényeket.  

Mindkét csúcsról olyan páratlan panoráma tárul elénk, hogy én szó szerint akár 2 napig is ültem volna a romok között kibámulva a fejemből, miközben szívom be a friss levegőt az átható virágillattal.

A környék felismeréséhez a délnyugati csúcs közelében elhelyeztek egy panorámafotót, amely alapján azonosítani lehet a környező településeket és hegyeket.

A vár története

gyakorlatilag egyetlen családhoz, illetve ennek különböző ágaihoz kapcsolódik.

A Tarkőy családot a XIII. század elején az a Rutker (vagy Rüdiger) comes alapította, aki alighanem Tirolból érkezett II. András idején Magyarországra Gertrúd királyné kíséretével. Vélhetően felesége a magyar királyné udvarhölgyei közé tartozott, és mint meráni nemesre, Erkel Ferenc Bánk bánja óta előítéletekkel terhesen tekinthetünk rá.

A család azonban gyorsan érdemeket szerzett a királyi udvarban, ezért 1209-ben birtokot kaptak a Szepességben.

Rutker comesnek két fia volt, Herman és I. Rikolf. Mindkét nemes kivette részét az ország harcaiban, így IV. Béla 1246-ban megerősítette őket birtokaikban, majd IV. Lászlótól további birtokadományokat kaptak. Herman ágán viszonylag gyorsan kihalt a család, ellenben I. Rikolfnak hét gyermeke is született, akik közül hármat érdemes megemlíteni. Kakast, Jánost és II. Rikolfot.

János leszármazottai lettek a Berzeviczyek, II. Rikolf utódai pedig megalapították a Tarkőy, és a Tárczay ágát a családnak. Rikolf fiai a családi birtokrendszert azonban nem csak adományokból gyarapították, hanem időnként cseréltek, illetve vásároltak is birtokokat, így került csere, illetve fizetség ellenében Tarkő 1296-ban a család tulajdonába.

Feltételezhetően a birtokba kerülés után II. Rikolf építtette Tarkő várát, majd a felépült birtokközpont után elneveztetett Tarkőy Rikolfnak. A vár első okleveles említése 1306-ból való, amikor a család megosztozik a birtokokon.

Az osztozkodás eredményeként a vár Rikolf mesternek jutott. Tarkőy Rikolf a III. András halálát követő zűrzavaros időkben a trónkövetelőként fellépő Károly Róbert pártján állt.  A rozgonyi csatában és Sáros ostrománál mutatott hősies helytállásáért a birtokai megerősítést nyertek.

Ezt követően 1325-ban újabb kiváltságként magának és utódainak pallosjogot szerzett.

Rikolf mesternek 14 gyermeke született, melyből 12 fiú volt. Az utódok közül azonban csak négyen tudtak nemzetséget alapítani.

III. Rikolfnak, II. Jánosnak és Henriknek a fiai a Tarkőy, Kelemennek a fiai pedig a Tárczay nevet örökölték.

A család csillaga felívelőben volt a XIV. században, hiszen többen udvari katonák, vagy királyi udvarnokok voltak, illetve magas egyházi (aradi prépost) címeket tudhattak magukénak.

1361-ben Péter és Kelemen feljelentették a testvérüket Lőrincet, hogy nem sokkal apjuk halálát követően kisajátította Tarkő várát, valamint elvette gyermek nélkül elhunyt László testvérük birtokrészét is.

Mivel a vár közel feküdt a lengyel határhoz, az országvédelmi rendszer részét képezte, és abban mindig viszonylag nagy létszámú katonaság állomásozott. Egy 1410-es bandériumjegyzék alapján ez Tarkő esetében kb. 60-80 főnyi katonát jelentett, amiből 20 nehézpáncélos, a többi pedig könnyűlovas katona volt.

1410-11-ben és 1422 környékén számítani lehetett lengyel betörésre, mivel a német Teuton lovagrend oldalán Zsigmond belépett a lengyel-litván seregek és a lovagrend közötti háborúba.

Az XIV-XV. század fordulóján elsősorban II. János ágán egyre több területhez és egyre nagyobb méltóságokhoz jutottak a Tarkőyek. 

Zsigmondtól, Borbála királynétől, majd I. Ulászlótól is jelentős birtokokat kaptak Liptó és Árva megyében.

A gyors emelkedéstől megittasult Tarkőyeket aztán 1436-ban hűtlenséggel vádolták meg. Vélhetően a vádak csak arra voltak jók, hogy az időközben maguktól elszálló, hatalomtól megrészegült Tarkőyeket helyrükre tegyék.

1438-ban háború tört ki Albert és III. Ulászló lengyel király között, melynek során a lengyelek betörtek az országba és rövid időre Tarkőt is elfoglalták. Még ugyanezen év őszén sikerült a várat visszafoglalni.

1442-ben Tarkői Péter őrizte a várat, aki Erzsébet királyné és fia pártján állt, így Tarkőt egy 1444-es egyezményben úgy sorolták fel, mint huszita párti erősséget.

1447-ban Tarkőy Rikolfi János és László amnesztiát kaptak Hunyadi Jánostól, de László csak azzal a feltétellel, ha két várát (Újvárt és Nagyvárt) lerombolja és elhagyja.

A Tarkőy birtok 1450 körül Sáros megyében 26, Szepes megyében 6, Hevesben 1 településből állt, amely akkora vagyon volt, hogy azon az örökösök megint csak összevesztek és közöttük pereskedés kezdődött.

Tárczay Tamás a veszekedés végére úgy akart pontot tenni, és magának kikaparni a gesztenyét, hogy a huszitáknak játszotta át a várat. Ekkor a Tarkői vár kapitánya a híres huszita vezér, Thalafus János volt. A várat végül 1456-ban foglalták vissza Komorowsky Péter árvai és liptói főispán segítségével Tárczay Tamástól.

A vár visszavételének évében a család öt ága Pálóczy László országbíró közbenjárására megegyezett, hogy birtokokat közös tulajdonban kezelik. Közös lónak azonban túrós a háta, és a fennmaradt iratokban a család különböző ágai folyamatosan figyelmeztették egymást, hogy a vár őrzésére megfelelő számú katonát kell kiállítani, vélhetőan a tulajdoni rész arányának megfelelően.  

Néhány évvel később azonban a család Tarcazay ága kerekedett felül.

Tárczay Tamás Mátyás király udvarában lett udvarnok, és 1468-ban kizárólagosan megszerezte Tarkő várát, 1477-bedig a Tarkőy birtokok jelentős részét. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy a család néhány ága kihalt, illetve Tamás jelentős érdemeket szerzett Mátyás hadjárataiban, mint tehetséges hadvezér. 

A fia, Tárczay Miklós még tovább emelkedett a ranglétrán, hiszen Sáros megye főispánja, majd királyi főkamarás lett, és 1526-ban esett el Mohácsnál.

A vár hősnője

Mint a várak legtöbbjének, Tarkőnek is megvan a maga hőse, vagy hősnője. Ez esetünkben Tárczay Anna volt, aki valószínűleg 1520-ban született Tarkő várában.

Apja, Tárczay Miklós, az ország bárója, 1526-ban a mohácsi csatatéren esett el. Halála után özvegye, Bánffy Dorottya hozzáment egy befolyásos lengyel nemeshez, Loboczky Mátyáshoz, aki akkoriban Késmárk kapitánya volt, és I. Ferdinánd híve.

Bánffy Dorottya a házasságkötést követően új férjének lengyelországi birtokaira költözött. A családi birtokot és Anna lányát fiára, Tárczay Györgyre bízta.

Loboczky azonban megkaparintotta Tarkő várát és nem is volt hajlandó visszaadni Györgynek, csak a befolyásos Pálffy rokonság közbenjárására.

Mivel Tárczay Anna fiús nevelésben részesült, kiváló lovas és nagyszerű fegyverforgató volt. Amikor azonban a környék egyik legbefolyásosabb embere, Perényi Péter elfoglalta tőle Céke várát, Anna rájött, hogy egyedül nem tudja megvédeni a birtokait, ezért hozzáment Homonnai Drugeth Györgyhöz, aki hozzá hasonlóan Izabella királyné híve volt.

Drugeth György Tárczay Miklóssal és a Bebekekkel azon munkálkodott, hogy Felső-Magyarországot Izabella oldalára állítsa. Amikor Izabella ügye veszni látszott, 1556-ban Tárczay Miklós Lengyelországba ment sereget toborozni, várai védelmét pedig a húgára bízta, akinek előző éven halt meg a férje.

Amikor a császár hadvezére, Forgách Simon értesült erről, elérkezettnek látta az időt leszámolni az ellenségeivel. Tarkő és a szomszédos Újvár (Hőnig) ellen megindította két alvezérét, Wolfgang Puchaimet és Marcel Dietrichet 600 lovassal és 4000 gyalogossal.

A történet itt két forrásból is ismert. A győztesek szerint ekkora túlerő láttán mindkét erősséget azonnal feladták a védők, az ostromlók pedig lerombolták a várakat.

A másik verzió szerint Anna nem adta könnyen magát. Az újvári vár kapitánya, Mukk Bálint szerint Tárczay Anna kiküldött a Branyiszkói hegyre 14 puskást, akik megtámadták a királyi postát. A zsákmányolt levelekből az úrnő értesült az ellene irányuló támadásról, ezért mindenfelé segélykérő leveleket küldött szét, illetve felkészült az ostromra.

A váraiba lőszert vételezett és élelmiszert halmozott fel. Az újvári várba 50 embert küldött erősítésként, hogy a környező császári területeket zaklassák.

Amikor ezeket a várkapitány, Mukk Bálint vonakodott befogadni, akkor újabb fegyvereseket küldött és a kapitányt elfogták, a családjával bezárták.

A közeledő hadak elé fegyvereseket küldött. Amikor egy puskása elhozta az egyik császári katona levágott fejét, megjutalmazta emberét.

A segélykérő levelekre mindössze Báthory György 20 puskása érkezett meg az ostromig, amely 1556 július hónapban történt.

A Tarkő alá felvonult sereg megadásra szólította fel a vár úrnőjét. A feltételek átgondolására három napot adtak az ostromlók azzal, hogy amennyiben Tarczay Anna harc nélkül feladja a várat, fehér zászlót húzasson fel. Ehelyett a hősies asszony fekete lobogót tűzetett ki azzal magyarázva tettét, hogy így gyászolja Ferdinánd magyar királlyá koronázását.

A feladás elutasítását követően a védők napokig tartották a várat a nyomasztó túlerő ellen, azonban az végül elesett. Tarczay Anna elmenekült a várból és előbb Zboró várában, majd az egyik megerősített kastélyában húzta meg magát.

Ferdinánd azonban megfosztotta minden vagyonától, és 1567-ben szegénységben halt meg. A bátyja, az ostrom után következő évben, 1557-ben esett el a nagyszőlősi csatában. A győzedelmes császári csapatok Tarkő várát puskaporral aláaknázták és felrobbantották. A megmaradt falakat, illetve a kőtörmeléket a környékbeli lakosok széthordták.

A képre kattintva galéria nyílik!

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!

Forrás:

www.academia.edu / Sárközi Sebestyén: Az északi határok őre: Tarkő

Arcanum: Nagy Iván: Magyarország családai Tárczay Család (Taerkőy) 

Torna vára (szlovákul Turniansky hrad) Kassa közelében, a magyar határtól mindössze 4 km-re található egy 366 méter magas szabályos mészkőkúp tetején.

Kassa felől érkezve már nagyon messziről uralja a látképet a rom, mivel a várhegy a főúttal párhuzamosan húzódó mészkőfennsíkból úgy nyúlik ki az út felé, mint egy félsziget. Ennélfogva a hely szinte kínálta magát várépítésre, hiszen a Kassa és Rozsnyó közötti útszakasz megfigyelésére alkalmasabb hely nem is lehetett a középkorban.

A Várhegy a régi képek tanúsága szerint egykor teljesen kopár volt, mára azonban jelentős részét bokrok és cserjék fedik. A hegy tetején lévő egykori főúri rezidencia igencsak romos állapotban van, azonban megéri stílusosan megtornáztatni magunkat egy látogatás kedvéért, hiszen lepusztult állapota ellenére azonnal megérint benne a történelem.

A várat két irányból lehet megközelíteni. Vagy a 16-os út melletti étterem parkolójából egy gyalogösvényen, vagy közvetlenül a főúttól induló murvás úton át. Járművel ide sem lehet behajtani, mivel a földutat csak azok használhatják, akiknek telke van a hegy szoknyáján. Ezen túl felesleges is autóval próbálkozni, hiszen innen sem lehet a várig kocsikázni és csak gondot jelentene a parkolás a szűk, árokszerű zsákutcában. Én ez utóbbi megközelítést választottam.

A várhoz vezető út a telefon GPS adatai szerint pontosan 1500 méter hosszú, de ajánlott hozzá a túracipő, mert erősen köves, sziklás. A murvás út kb. 500 méter után véget ér, és onnan csak az egyenetlen talajú, sziklás gyalogösvényen lehet továbbmenni. Az alig egy méter széles gyalogút nem túlságosan meredek, mivel a hegy aljából előbb a Várhegyet a környező hegylánccal összekötő nyeregre vezet, majd onnan egy éles jobbkanyart véve lehet a romhoz jutni.

Az út valódi élményt jelent annak, aki szereti a természetet, mivel a kopár sziklák között lévő gyepen számtalan mezei virágot látni mindenfelé, a színpompás gyíkok sokaságáról nem is beszélve.

A szomszédos Szádvárhoz vezető úthoz hasonlóan itt is látható annak a sok ezer szekérnek a nyoma, amelyek évszázadokon keresztül egyértelmű nyomvályút mélyítettek a mészkőbe. Szádvárról bővebben itt olvashat.

A hegy nevezetessége a Tornai vértő nevű virág, amely elméletileg sehol máshol a világon nem fordul elő, csak ezen a sziklás hegyoldalon. Természetesen a virág fokozott környezetvédelmi oltalom alatt áll.

A hegytetőre felérve a szlovákiai várak látogatása során már megszokott, megnyugtató kép fogad: 6 ember szorgoskodott munkásruhában az állagmegóváson és azon, hogy a várat megőrizzék az utókornak és a turisták számára jobban élvezhetővé váljon a kirándulás.

Mivel a várhoz semmilyen járművel nem lehet feljutni, ezért a karbantartáshoz szükséges építőanyagot helikopterrel repítik fel. A vizet nagy tartályokban, a homokot és meszet pedig óriási zsákokban, bag-okban.

Azért van az építőanyagok feljuttatásának egy olcsóbb, és nagyon leleményes módja is. A várhoz vezető ösvény mellé a gondnokság minden nap lepakol néhány zsákot egyenként kb. 10 kg. homokkal, valamint vizeskannákat, és egy felirat segítségével megkérik a várba látogató kirándulókat, hogy ha segíteni szeretnének, akkor hozzanak fel valamit magukkal.

Természetesen én is fogtam egy zsákot és felérve megnyugodva tapasztaltam, hogy már legalább 10 db-ot vittek fel előttem.

A vár napjainkban

Torna sajnos meglehetősen romos állapotban van, hiszen 1683-as császári lerontását követően csak az idő vasfoga munkálkodott rajta.

Néhány évvel ezelőtt még megközelíteni is nehézkes volt, mert a romokat embermagas gaz uralta. Szerencsére néhány környékbeli lelkes várvédő 2015-ben megalapította a Castrum Thorna nevű civil alapítványt abból a célból, hogy a romokat megmentsék az utókor számára.

Az egyesület előbb kitisztította a gazt a falak közül, majd pedig erőt és energiát nem kímélve igyekeznek az állagmegóvási munkákat is elvégezni. Ebben segítségükre van, hogy az ottani közfoglalkoztatási programnak megfelelő rendszer keretében az állam minden évben szezonálisan, a nyári időszakban felvesz a környékről olyan embereket, akik éppen állás nélkül vannak, de a szakmájuk alapján tudnak segíteni a várnál. Így találkoztunk a várban Lacival, Pistával, és a többiekkel….

Amikor ott jártam, akkor a Pistát éppen viccesen ugratták a többiek, mert állítólag „szokása szerint” felcsapott „idegenvezetőnek” egy kérdezősködő család mellé, miközben a kollégái kétszer fordultak vízért.

Nekem azonnal eszembe jutott a vinnai vár idős kovácsmestere, Misi bácsi, aki két éve, a várban tett látogatásunk alkalmával magyar szót hallván azonnal kiállt a kovácsfújtató mellől és szakszerűen végigvezetett minket a váron.

A munkásoktól megtudtuk, hogy omlásveszélyt hárítanak el, illetve pl. azokon a helyeken, ahol egyértelműen látszik az ablakok nagysága, íve, ott vissza is falaznak részeket. Ezt azonban csak olyan technikával teszik, ahogyan azt a vár építésének idejében is csinálták, vagyis cementet nem használnak. A habarcsot oltott mészből, durva homokból és kaolinból állítják elő, víz nélkül.

Maga a vár tipikus belsőtornyos középkori erődítmény, amelynek magja a legmagasabb ponton álló öregtorony. Ez a legrégebbi épület, bejárata valamikor az első emelet magasságában volt. Keleti oldala leomlott, a szintekre csak a gerendák fészke emlékeztet.

A tornyot később egy téglalap alakú kerítőfallal vették körül, ahol az udvar keleti végébe palotát, északi oldalára az északnyugati kapu mellé pedig gazdasági épületeket emeltek.

Később, az ágyúk megjelenésével ezt a tipikus középkori várat egészítették ki keleti irányban a sarkain két kisebb, dél felé a fal közepén egy nagyobb, és nyugat felé, a bajárat mellett egy hatalmas rondellával.

A nyugati ágyútorony egymaga akkora, hogy az a külső vár szerepét is betöltötte. A falak itt legalább 3 méter vastagok és viszonylag épségben állnak most is. Erre nyilvánvalóan azért volt szükség, mivel a vár eredményesen gyakorlatilag csak nyugatról, a nyereg felől volt támadható, minden más irányban meglehetősen meredek és járhatatlan a hegyoldal. Legjobb állapotban az északkeleti és a nyugati rondella maradt meg.

A palotának csak a keleti falai állnak két emelet magasan, rajta hatalmas, beomlott ablakokkal.

A várban dolgozó munkások és a Castrum Thorna tagjai a gazt minden évben lekaszálják a várban, körülötte azonban érintetlen a környezet. A várat kívülről csak hosszú szárú nadrágban érdemes megkerülni. Tapasztalatból mondom, mivel én ezt rövidnadrágban tettem meg, és a lábszáramat teljesen összevagdalta a szúrós cserjeszerű növényzet, és azok  levelei.   

A vár látogatása során találkoztunk a Castrum Thorna elnökasszonyával is, aki elmondta, hogy jelenleg a bürokrácia útvesztőiben azért küzdenek, hogy egy mosdót építsenek a várnál a látogatók, és nyilván a munkások számára is. Az egyesületnek csak támogatásokból és emléktárgyak árusításából van pénze, amiből alig futja az építőanyagokra.

A vár története 

A hegycsúcson valószínűleg korábban is állhatott egy földvár, de oklevelek tanúsága szerint Nagy Lajos király 1357-ben adott engedélyt a Tekus nemzetség Tornai ágának egy kővár építésére.

Ezt követően épülhetett meg tehát Torna vára, mely előbb a Tekus család Tornai ágának lakóhelye és birtokközpontja lett, majd később a magyar királyság legkisebb vármegyéjének a központja.

A család tornai ága azonban 1406-ban kihalt, ezért a birtokot Luxemburgi Zsigmond lefoglalta és visszaszármaztatta a királyi kincstárba. A Tekus család többi ága azonban igényt tartott volna a birtokokra, és ezt szóvá is tették. Ekkor a király arra utasította őket, hogy a leszármazást igazoló iratokat vigyék elé és mutassák be neki.

Ezt a család meg is tette, Zsigmond pedig az iratokat átvette, majd azokat erőszakkal magánál tartotta, a követelőző urakat pedig hazazavarta. A pórul járt és átvert urak ezután már nem tudták igazolni a birtokhoz való jogukat, így azzal Zsigmond rendelkezhetett.  Ezt az eljárást ma diplomatikusan úgy mondanánk, hogy a bíróság a bizonyítékokat szabadon értékelte.

A várat Zsigmond a Berencsy családnak juttatta, akik felvették a Tornay nevet, azonban ez a család is kihalt 1440-ben.

Ekkor Bebek Imre szerezte meg az uradalmat, aki 1448-ban, a II. rigómezei csatában elesett. Fia, Pál 1469-ben fiúutód nélkül halt meg, ezért a birtokot egy örökösödési szerződés alapján Orsolya lányának a férje, Szapolyai Imre kapta meg.

1526-ban az ország nemeseinek egy része Szapolyai Jánost választották királlyá. Ekkor Torna Szapolyai birtoka volt 72 másik várral és a hozzájuk tartozó uradalmakkal együtt.

A várat nem sokkal később Szapolyai hű emberének, Verbőczy Istvánnak adományozta, akinek a várnagya 1527-ben átjátssza azt a Ferdinánd párti Bebek Ferencnek. Bebek ekkor elfoglalta a szomszédos várakat is, vagyis Krasznahorkát, Szendrőt és Szádvárt.

Ebben az időben az országban két király uralkodott, a Bebekek pedig folyamatosan annak a pártjára álltak, aki pillanatnyi érdekeiknek jobban mefelelt, vagy aki éppen nyerésre állt a hatalmi játszmában. Így aztán az éppen János Zsigmond oldalán álló várat 1556-ban császári seregek ostromolták meg és foglalták el, de még ebben az évben visszavette Bebek György.

1567-ben Magócsy Gáspár császári serege foglalta el, és mivel ekkor kihalt a Bebek család, Tornát a Magócsyak kapták meg a bécsi udvartól. 

1612-ben Bethlen Gábor hadai foglalták el, de a vár a háborút lezáró békeszerződés értelmében 1624-ben visszakerült II. Ferdinándhoz.

1652-ben és 1675-ben egri török portyázók dúlták fel a települést.

1678-ban erdélyi seregek érkeztek a vár alá, amikor az őrség magyar katonái felkoncolták a német zsoldosokat és átadták a várat az erdélyieknek.

1679-ben a bécsi udvar visszaszerezte Tornát, hogy aztán 1683-ban Thököly Imre török segítséggel ismét elfoglalja. Thököly azonban nem tartotta meg a várat, így azt még ebben az évben megszállta a császári Schultz generális, aki a fontosabb védműveket lőporral felrobbantotta és a várat sorsára hagyta.

A tornai vár legendája

A legenda szerint az egyik Bebek főúrnak két lánya volt, Katalin és Krisztina. A lányok egymás ellentétei voltak. Katalin jólelkű, segítőkész, míg Krisztina gőgös, hisztis, zsarnoki hajlammal. 

Katalin és egy szádvári nemes, bizonyos Dessewffy Kelemen egymásba szerettek, de a férfi tetszett Krisztinának is. Mivel azonban Kelemen visszautasította Krisztina közeledését, az egy tőrrel leszúrta a férfit, majd az egészet fondorlatosan úgy állította be, mintha a gyilkosságot Katalin követte volna el.

A halott fiatalembert ezután a tornai vár lovagtermében ravatalozták fel, ahol a vár népének sorban kézbe kellett venni a gyilkos tőrt. Amikor a gyilkos eszköz Katalinhoz ért, nem történt semmi. Krisztina kezében viszont azonnal vér kezdett csepegni a tőrről.

Amikor a tettes ilyen módon lelepleződött, éktelen haragra gerjedt és előbb elátkozta Tornát, majd a tőrrel öngyilkos lett.

A monda szerint szeles időben hallani Krisztina sírását, és időnként visszajár kísérteni a helyieket és az ide tévedő idegeneket.

Látnivalók a közelben

A vár közvetlen közelében olyan természeti értékeket is meg lehet nézni, mint a Szádelői-völgyben található szurdok, vagy a várból is jól látható, csodálatos völgyben fekvő Áj falu, melynek végében számtalan vízesés van.

A várból is látszik Áj falu temetőjében az a monumentális (10 m magas) angyalt ábrázoló szobor, amelyet 2000-ben hagytak itt amerikai filmesek, akik a délszláv válságról forgattak a völgyben filmet.

A képre kattintva galéria nyílik!

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg mással is!

.

Zólyom vára nem csak a történelmet kedvelők számára lehet ismerős, hanem az irodalom iránt elkötelezetteknek is. Egyrészt itt született a magyar reneszánsz irodalom jelentős alakja, Balassi Bálint, akinek az apja, Balassa János zólyomi főispán, és egyben a vár ura volt.

Másrészt szerepelt Jókai Mór, Szeretve mind a vérpadig című regényében is, hiszen Zólyom falai alatt vívott emlékezetes pisztolypárbajt egymással Bottyán János császári és Ocskay László kuruc hadvezér. Az összecsapás során mindketten „bekapták a darazsat”, és életveszélyes sérüléseket szereztek. A legenda szerint Ocskay 3 napig vért hányt, a 60 éves törökverő legenda, Bottyán is éppenhogy túlélte a kalandot. 

A sors fintora, hogy felépülését követően Bottyán átállt a kurucok oldalára, Ocskay pedig később áruló lett, amiért a kurucok elfogták és 1710. január 3-án Érsekújváron lefejezték.

Építésének története

A várkastélyt I. (Anjou Nagy) Lajos királyunk építtette az 1300-as évek második felében, párhuzamosan a diósgyőri várral. Egyes források szerint helyén korábban egy kisebb kúria, más források alapján templom állt. Eredeti célja szerint a királyi udvar alkalmi székhelyeként szolgált, ezért aztán tervezésénél és építése során nem annyira a védelmi, mint inkább a kényelmi funkciókat részesítették előnyben.

A vár 1364-ben készült el, de a király már 1357-től egyre gyakrabban tartózkodott a falai között teljes udvartartásával együtt. Ennek oka, hogy Lajost 1370-ben lengyel királlyá választották, és haláláig (1382) viselte mindkét királyi címet.

A térképre pillantva azonnal érthetővé válik Zólyom és Diósgyőr központi szerepe ezekben az években. Ha ugyanis egy képzeletbeli vonallal összekötjük Budát (Visegrádot) és Krakkót, akkor Zólyom éppen középen, félúton helyezkedik el.

Mivel a két rezidencia ugyanakkor épült és a megrendelő is ugyanaz volt, szembetűnő a hasonlóság a zólyomi és a diósgyőri vár között. Történészek vitatkoznak arról, hogy a két vár építését I. Lajos itáliai hadjáratai ihlették, vagy tipikus korabeli, közép-európai királyi rezidenciák.

A XIV. században még nem léteztek a külső falak. A zárt belső udvart mindkét esetben kétszintes palota veszi teljesen körbe. A két épületben helyet kapott a külső fal síkjából kiálló várkápolna, valamint lovagterem. Az első emelet magasságában körbefutó külső folyosó tartópilonjai megszólalásig egyformák. Alapvető kölönbség csak abban van, hogy amígy a diósgyőri vár alaprajza szabályos négyzet, addig a zólyomi téglalap alakú, illetve a zólyomi várnak csak két sarkán volt a négy diósgyőrihez hasonlatos szögletes torony.    

Mindenesetre a korabeli váraktól eltérően mindkét palota hatalmas belső tereket, tágas szobákat rejt magában.

Az épület a kasztel típusú várak közé sorolható. A szabályos téglalap alakú zárt udvart mind a négy irányból 2 emelet magas palotaszárny fogja közre. Az alsó szinten vannak a személyzet által használt helyiségek, mint a konyha, raktárak, stb. Az első emeleten volt a lovagterem, illetve a királyi család és az udvar tagjainak szobái.

A vár napjainkban  

A zólyomi vár négy sarkán jelenleg 1-1 kisméretű megfigyelőtorony látható. Az építésének idején ez nem így volt. A nyugati oldal 2 sarkát magas, a diósgyőrihez hasonló tornyok zárták le külső gyilokjárókkal. A keleti oldalon nem voltak tornyok, hanem ott a kápolna csúcsos tetőszerkezete emelkedett a palota felé.

Az udvaron állva teljesen egyértelmű, hogy a vár a diósgyőri ikertestvére. A tornyokat leszámítva kísérteties a hasonlóság.

A bejárat az északi oldalon nyílik,és egy átjárón keresztül juthatunk a várudvarra.

A vár első jelentős átépítésére az 1500-as évek elején került sor, amikor az oszmán birodalom terjeszkedésével előtérbe kerültek a vár védelmi képességei is. Ekkor építették a külső falakat a tornyos bejárai kapuval, valamint a kerek sarokbástyákkal. A belső vár időközben megrongálódott két tornyát visszabontották, mert a tüzérség fejlődésével már inkább hátráltatták a védekezést, mintsem segítették volna. Attól tartottak ugyanis, hogy ha ágyútűz hatására az amúgy is felújításra szoruló tornyok leomlanak, sok embert temetnének maguk alá. 

A várat ma a Szalatna és a Garam folyótkól nem messze, egy kisebb domb tetején találjuk. A gyalogos és lovas kapu a vár északkeleti sarkán, a négyzet alaprajzú kaputoronynál nyílik. A kapu előtt egykoron szárazárok, illetve felvonóhíd volt. Maga az épület is magasabb volt egy emelettel, de azt a XIX. században lebontották.

A bejáraton belépve a külső várfalakat a királyi palotától elválasztó falszoros tárul elénk.

A külső várban két jelentősebb lakóépület van a bástyákon kívül. Az egyik a kaputoronyhoz a keleti oldalon hozzátoldott emeletes épület, mely a várőrség szállása volt egykoron. A másikban a várkapitány lakott, ez a ház pedig falszoros déli oldalán, a vasút felé található.

Maga a vár ingyenesen megtekinthető. Fizetnünk csak akkor kell, ha be akarunk menni a palota termeibe és szeretnénk megnézni a kiállításokat. Az árak barátságosak, a felnőtt jegy 2,7 Euro, a diákok, nyugdíjasok 1 Euróért, az általános iskolai tanulók pedig 70 Centért mehetnek be.

A recepciós hölgy – bár nem értett magyarul - kedvesen, mosolygósan viselte el értetlenkedésünket és viccelődéseinket. A jegyünk mellé kaptunk magyar nyelvű tájékoztatót.

Az első emelet teljes egészében körbejárható, azonban legnagyobb sajnálatomra abban szinte csak képtárat találtunk. Ami még hagyján, de zömében vallási tárgyú képek vannak kiállítva minden mennyiségben. Krisztus szenvedésének kb. 87. – és még csak néhány termen voltunk túl - ábrázolása után azért én már szívem szerint a világból is kiszaladtam volna.

Nagyon látványos volt ellenben a királyi fogadóterem, melynek mennyezetét királyok arcképei díszítették. Az északi oldal hatalmas termének teljes hosszában rajzlap volt leterítve a padlóra, ahova a több ezer képtől megihletett látogatók alkothattak - ha volt kedvük. 

A vár története

Zólyom legkorábbi vára a ma Pusztavárként ismert rom, melynek két különálló részét a XIII. század második felében építhették.

Ez volt az ispánsági központ. Mivel Zólyom a lengyel és a magyar főváros között félúton helyezkedett el, alkalmas volt Nagy Lajos számára királyi rezidencia létrehozására. Erre azonban a már itt álló erődítmény – szűkösségénél fogva – nem volt alkalmas.

Ekkor építették fel a jelenleg ismert várat sík területen, a Szalatna és a Garam folyók összefolyásától nem messze.

A kényelmes várkastély 1364-ben készült el. Ekkor még csak a királyi palota épült fel két magas, négyzet alaprajzú toronnyal.

A falai között került sor a Nagy Lajos magyar király és IV. Vencel cseh és német uralkodó találkozójára 1379-ben.

1382-ben ide hívta össze Lajos a lengyel rendeket, akik lerótták kegyeletüket a halálán lévő király előtt.  

A várat 1424-ben Luxemburgi Zsigmond a második feleségének, Cillei Borbálának adományozta. Habsburg Albert király szintén a feleségének, Luxemburgi Erzsébetnek adta a várat, aki megözvegyülte után, fia és önmaga védelme érdekében a cseh huszitának, Giskrának juttatta.

Giskra seregei megszállták a felvidéket és sokáig fosztogatták azt. A husziták ellen Hunyadi János is vezetett hadjáratot, sikertelenül.

1451-ben a várral szemközti Strázsa-hegyen Hunyadi egy erődítményt építtetett, amelyből szemmel tarthatták a husztiták által elfoglalt zólyomi várat.

Végül a huszita uralomnak Mátyás vetett véget, aki 1462-ben megegyezett Giskrával és visszaszerezte az elfoglalt területeket.

Mivel Zólyom kényelmes főúri rezidencia volt, a későbbiekben Beatrix királyné is előszeretettel időzött falai között.

A XVI. században a Thurzó családé lett, akik a törökök közeledtével erődítménnyé alakították át, és megépítették a külső falakat. A várat a törökök sohasem támadták meg, ellenben több alkalommal volt a harcok középpontjában a későbbi évszázadokban.

A Habsburgok által irányított magyar királyság és az erdélyi fejedelemség közötti harcok során az erdélyi csapatok több alkalommal elfoglalták, de komoly ostrom egyszer sem bontakozott ki, mivel a vár hadászatilag ekkorra már elavultnak számított és a várvédők nagyobb hadak közeledtével többnyire harc nélkül engedték át a várost.

Így foglalta el 1606-ban Bocskai István, majd 1620-ban Bethlen Gábor. Végül 1644-ben I. Rákóczi György serege vonult be Zólyom falai közé. 

1703. november 15-én a vár falai alatt futamította meg Bercsényi Miklós kuruc serege Forgách Simon császári hadait. Ezen ütközet előtt zajlott le a bevezetőben már említett híres párviadal Bottyán János és Ocskay László között.

A képre kattintva galéria nyílik!

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is! 

A diósgyőri várról részletesebben itt olvashatsz. 

Számomra Selmecbánya legérdekesebb épülete az újvárnak, vagy leányvárnak is nevezett erődítmény, amely a nagybányai kapu közelében fekvő domboldal tetejére épült, és a város déli oldalának védelmére volt hivatott.

A nemesfémbányászata révén dúsgazdag Selmecbánya az 1500-as évek elején új kihívással volt kénytelen szembenézni: ez pedig a török előrenyomulás volt, legfőképpen Mohács után. Azok a gazdag selmeci polgárok, akik korábban csak hírből ismerték a törökök fosztogatását és kegyetlenkedéseit, hirtelen arra ébredtek, hogy egy reggelen akár az ő városuk utcáit is török lovak patáinak csattogása verheti fel. 

Így hát a helyi német közösség gőzerővel a város megerősítésébe kezdett. Erődített kapukat emeltek a bevezető utakra, valamint félig lerombolták a település felé emelkedő, Paradicsom-hegy oldalába épült bazilikát, és egy várat építettek belőle, amit fallal is körülvettek.

Az óvárról itt olvashatsz részletesebben. 

Az újvár azonban kilógott a sorból, mivel ezt az épületet nem a város, hanem annak talán leggazdagabb polgára, Rössel Borbála építtette 1564 és 1571 között a saját pénzén, hogy legyen hova menekülnie egy rajtaütés esetén a törökök elől. 

A „leányvári boszorkánynak” is nevezett Borbála alighanem rászolgált a gúnynevére, mivel a korabeli feljegyzések alapján különc, fennhéjázó teremtés volt, amolyan mai "shoppingkirálynő", aki az elődei által felhalmozott irgalmatlan vagyont igazi tehetséggel és szorgalommal megáldva apasztotta.

Maga az épület, mint erődítmény már építésének idejében is elavult volt. Úgy nézett ki, mint az 1200-as években épített lakótornyok. Egyetlen többszintes, nagyon vastag falú toronyból állt, melynek bejárata az első emelet magasságában nyílt. A torony két sarkához előbb két kör alakú, kisebb bástyát ragasztottak, majd az 1600-as évek második felében a maradék két sarok is kapott egy-egy ilyen körbástyát. Ezzel ki is alakult a vár mai formája.

Egyes források úgy említik, hogy az erődítmény valós erejét inkább az a 24 olasz ágyú adta, amelyek a domb tetején, az épület körül voltak elhelyezve. Ezekkel az ágyúkkal pusztító tűz alá vehették a várost, és a magaslatot támadó ellenséget.

A dombra épült torony megfigyelőpontnak is alkalmas volt, ezért zászlókkal és különböző kürtjelekkel informálták a lakosságot arról, hogy éppen ellenség közeleg, vagy tűz lobbant fel valahol. Az épületnek ezt a kedvező helyzetét használta ki a város akkor, amikor majd jóval később tűzoltók vették birtokba, és tüzek észlelésére alkalmazták.

Hiába fordított azonban a megépítésére Rössel Borbála hatalmas összegeket, a leányvár egyetlen ostromot sem élt meg. Mivel a magyar királyság a XVI-XVII. században meglehetősen kivéreztetett állapotban volt, állami szinten senki sem tudta garantálni a városi polgárság életét és javainak biztonságát. Így aztán a segíts magadon, és az isten is megsegít elvet követve az emberek városi őrséget szerveztek, illetve hatalmas összegeken zsoldosokat fogadtak.

Maga a városi lakosság is rendszeresen gyakorlatozott és próbálta elsajátítani a fegyverforgatást egy vészhelyzet esetére. Ekkor jött létre a városi lövölde abból a célból, hogy a lőfegyverek megfelelő alkalmazását megtanulják. 

A város vezetősége arra is rájött, hogy a saját védelmük érdekében segítséget kell nyújtani a Selmec és a törökök által elfoglalt terület között fekvő településeknek, hogy az ellenséget ezáltal is távolabb tudják tartani maguktól. Ennek okán 1562-ben 150 gyalogost küldtek Szécsény ostromához, azonban harcban gyakorlatlan  katonák a rájuk törő ellenség elől elmenekültek.

Selmecet szerencsére  egyszer sem dúlták fel a törökök. A legjobban akkor közelítették meg, amikor egy portyázó csapat egészen a város határáig, a kálváriáig tört előre. A városi katonaság azonban ez esetben már a helyzet magaslatán volt és kemény csatában megfutamította az ellenséget.

A zsoldosok kivették részüket a selmeci polgárok szállítmányainak, árújának védelméből is. Amennyiben a szállítmányokat fosztogató martalócok közül egyet is elfogtak, azt szörnyű kínok között végezték ki a városban, melynek pallosjoga volt.

Érdemes pár szót ejteni a várat építő boszorkányról, Rössel Borbáláról, aki annak a Rössel Erazmusnak az unokája volt, aki szerencsés üzleteknek köszönhetően mérhetetlen vagyonra tett szert.

1520-ban bekövetkezett halála után a vagyont két fia, Lőrinc és János örökölte. Miután János meghalt, a teljes vagyon Borbála apjára, Lőrincre szállt. Rössel Lőrinc azonban elkövetett egy nagy hibát: egyetlen lányát úgy elkényeztette, hogy Borbála igazi fúriaként viselkedett.

Mindenkivel perben állt, a pénzt pedig két kézzel szórta. Összesen háromszor ment férjhez, az első házasságából származó fia pedig inkább katonának állt, mert nehezen viselte anyja természetét.

Pazarlása olyan méreteket öltött, hogy a helyi puritán embereket folyamatosan megbotránkoztatta. Mivel az üzlet is egyre rosszabbul ment, illetve a költekezése minden képzeletet felülmúlt, egy idő után teljesen elszegényedett és mindenét elvesztette,

1571-ben a városi tanács heti 2 forint segélyt szavazott meg neki életjáradék gyanánt, ezzel elismerve azt, hogy saját költségével hozzájárult a városi erődrendszer kiépítéséhez.

Ez méltányos, tisztes megélhetést biztosított volna, ha a pazarláshoz szokott Borbála ezt is el nem tékozolja. Így aztán 1571-ben rongyokba öltözve találták meg holtan, és a város a saját költségén temette el.

A várban tűzoltó- és hadtörténeti kiállítás látható. Ez utóbbi a török időket idézi meg. 

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg mással is!

A Selmecbánya belvárosában található Óvárat a kényszer szülte, mivel a város lakói a XVI. században az egyre északabbra terjeszkedő törökök ellen védtelennek érezték magukat. Megszületett hát a döntés, hogy a város közepén román stílusban épült, majd a gótika jegyében átalakított 3 hajós bazilikát teljesen átszabják, és abból jól védhető várat kerekítenek, amely vész esetén menedéket jelenthet.

Az átépítés története

Az eredeti Szűz Mária plébániatemplomot a város német ajkú lakossága emelte a XIII. században. A három hajós, román stílusú bazilika toronnyal is rendelkezett.

A templom közelében, attól délre emeltek egy körtemplomot, a Szent Mihály rotundát, amelyet elsősorban ravatalozóként használtak, később pedig ossariumként (csontok tárolására alkalmas helyként) is szolgált.

A templomot 1442-ben tűzvész sújtotta, 1443-ban pedig földrengés rongálta meg.

A huszita időket követően Mátyás kedvezményekkel látta el a várost, hogy a gazdasága magához térjen. A gyarapodó városi lakosság 1497 és 1515 között a templomot gótikus stílusban felújította. Alig múlt el azonban néhány évtized, és a Budát is elfoglaló törökök egyre közelebb kerültek Selmechez. Természetes, hogy a város lakóit ez a hirtelen szomszédság mindinkább feszélyezte. 

A városi vezetők tisztában voltak azzal, hogy a települést övező városfalak még egy portyázó akindzsi csapatnak sem tudnának ellenállni, nem még egy janicsárokból és szpáhikból álló reguláris szultáni seregnek. 

Ezért határozták el az éppen felújított robosztus templom városi erődítéssé alakítását. Az átalakítás 1546 és 1559 között meglehetősen drasztikus lépések sorozatából állt. Ennek során beomlasztották a főhajó boltozatos mennyezetét, a mellékhajók belső falait pedig megvastagították és magasabbra építették. Így létrejött egy nyitott belső udvar, a mellékhajók és a szentély esetében pedig emeleteket alakítottak ki.

A nagyméretű, csúcsíves, gótikus ablakokat befalazták és a helyükön lőréseket hagytak csupán. A földszinten volt a fegyvertár, a konyha és a raktárak, az első emeleten pedig a várat védő katonákat szállásolták el (kb. 50-60 fő). Az így kapott, nagyon magas falakkal rendelkező, téglalap alakú belső vár négy sarkára kisméretű őrtornyokat építettek.

Miután ezzel elkészültek, a belső várat egy szabálytalan alakú kőfallal vették körül, amelyet kör, és négyzet alaprajzú tornyokkal erősítettek meg. A külső vár azért is szabálytalan alaprajzú és különböző formájú bástyákkal tagolt, mivel a belső várhoz hasonlóan itt is felhasználtak minden, a közelben már meglévő masszív épületet, amelyeket tovább erősítettek és falakkal kötötték őket össze.

Selmec

(németül Schemnitz, szlovákul Banska Stiavnica) a magyar királyság legjelentősebb bányavárosa volt. A település a Selmeci-hegység völgykatlanában fekszik, festői környezetben. Eredetéről azt tartják, hogy egy Sebenitz nevű pásztor két gyíknak köszönhetően találta meg a gazdag arany- és ezüstlelőhelyeket az Óhegy lábánál. A monda szerint a pásztor egy arany, és egy ezüst színű gyíkot látott a kövek alól kibújni. A köveket felemelve, azok alatt ezüstöt és aranyat talált.

A tatárjárást követően IV. Béla szabad királyi városi rangra emelte, majd az elpusztult lakosság helyére bajor és szász bányászokat telepített be. Ebben az időben Magyarország legfontosabb nemesfémbányái (legfőképpen ezüst) voltak itt. Fénykorát a XV-XVIII. században élte, amikor a magyar királyság egyik legjelentősebb városa volt. 1783-ben a maga 23.192 lakosával Pozsony és Debrecen után az ország harmadik legnépesebb városa volt, de egyes feljegyzések szerint korábban rendelkezett közel 40 000 lakosal is.

Selmecbánya jelenleg alig 10.000 lelket számlál, ami azzal magyarázható, hogy földrajzilag nehezen megközelíthető helyen fekszik, a fő közlekedési útvonalaktól messze van, ezért a bányák bezárását követően az ipar nem tudott megragadni benne.

Fontos megjegyezni, hogy 1627-ben a világon itt alkalmaztak először puskaport a bányászat során.

Megközelítése

Az óvár a belváros fölé magasodó dombon fekszik, de nem annak legmagasabb pontján, pedig stratégiailag nyilván az lenne indokolt. A bevezetőből azonban már tudjuk, hogy az eredeti épület templomnak készült és nem a védelmi jellege volt a legfontosabb.

A vár két irányból közelíthető meg. A Radniche námestie (tér) irányából egy gyalogos szerpentinen, vagy a Starozámocká utca felől autóval. Ez utóbbi egy nagyon szűk kis zsákutca, amelynek vége a vár bejáratánál van. Itt 8-10 autó számára alakítottak ki parkolóhelyet.

Mivel a selmeciek legnagyobb félelme soha nem vált valóra és a vár egyetlen ostromot sem élt meg, teljesen ép állapotban maradt ránk.

Az erődítménnyé alakított templomnak két bejárata van egymás mellett. Az egyik a gyalogosok, a másik a lovasok és szekerek számára. A város felé, vagyis délre néző kapu előtt egykor mély szárazárok húzódott, aminek napjainkra nyoma sem maradt. A híd emelőszerkezetének a maradványai ellenben a mai napig láthatók.

A vár téli időszakban 8 órától 16 óráig van nyitva.

Az Óvár napjainkban

A gyalogos bejárón keresztül lehet az udvarra jutni, ahol rögtön elénk tornyosul a belső vár magas, masszív tömbje. A külső vár falai, illetve a bástyák vakoltak és meszeléssel vannak ellátva, belső oldalukon pedig teljesen körbe fából készült fedett gyilokjáró húzódik. Annak ellenére, hogy a faszerkezet épnek tűnt, a feljutást mindenhol táblával tiltották, melynek oka vélhetően a fagyos idővel magyarázható és a balesetek elkerülését célozta.

A várban Szlovákiában nem meglepő módon magyar feliratozás nincs, de a pénztárnál kaptunk egy viszonylag részletes, használható laminált magyar nyelvű útmutatót, melyet kifelé természetesen visszaadtunk.

A bejárattól balra nyílik az ovális alakú középkori ravatalozó kápolna, melynek föld alatti üregeiben a templom kertjében korábban eltemetett emberek még jó állapotban lévő csontjait tárolták. A föld alatti kamrákban több, mint 4 méter magasságban halmozódtak fel csontok, amelyeket a XX. század elején szállítottak el szénás szekerekkel, hogy azokat máshol elássák. Az épületrendszer erődítménnyé alakítása során jelentősen megváltozott a kápolna képe is, mivel ahhoz egy rondellát toldottak kifelé, amelyről a bejárat előtti területet tudták ágyútűz alatt tartani. Az egykori körtemplom belsejében nagyon halványan jelenleg is láthatók az régi, középkori freskók.

A rondellából egy belső ajtón át lehet az egykori őrtoronyba jutni, ami ma teljesen úgy néz ki, mint egy barokk templomtorony. Nem volt ez mindig így, hiszen egykor ez volt a bejáratot védő torony és az aljából nyílt a kapu. Az alsó szinten 1482-es évszám szerepel. További két emelettel a XVI. században toldották meg, így alakult ki a ma látható templomtorony-forma. Az első emeleten toronyóra-szerkezetek és a szerkezet mozgatásához használt korabeli súlyok vannak kiállítva. A lépcsőkön felmászva a torony tetejéből, a harangok mellől csodás panoráma nyílik a város felé.

A padlástérben két kisebb és egy óriási méretű harang van, melynek a kötelét előrelátó módon feldobták egy magas gerendára, nehogy valakinek eszébe jusson megkongatni azt.

Az északi nagy torony belsejében nagyon látványos kiállítás keretében mutatják be a selmeci kovácsok tevékenységét. A város ugyanis az itt bányászott ezüstön kívül e mesterség révén is komoly hírnevet szerzett. A hagyományos kovácstermékeken kívül készítettek itt nagyon komoly zárakat, késeket, fejszéket, illetve olyan kifinomult eszközöket is, mint ollók és bélyegzők. A torony tövében igazán míves kovácsoltvas síremlékekből kaphatunk ízelítőt. 

Az udvar északi oldalán található a Honvéd szobor, melyet a selmecbányai lakosok 1899-ben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére állíttattak. A szobor eredetileg a városban, egy tárna előtt állt, de a múlt század 30-as éveiben áthelyezték a várudvarra.

Az északi nagy torony és a nyugati rondella között, a várfal tövében helyezkedik el a kút, amelyet egy víz alatti forrás táplál és folyamatosan 9-10 méternyi vízoszlop van benne. Kicsivel a víz szintje alatt, a várudvartól 18 méter mélyen egy alagút nyílik a kútból. A titkos alagút használatával szorongatott helyzetben a védők kimenekülhettek a várból.  Ehhez csak azt kellett tenni, hogy kimeregettek a vízből annyit, hogy a járat szárazra kerüljön és használni tudják. Miután kijutottak, a forrás lassan visszatáplálta a vizet, így zárva el az utat az esetleges üldözők elől.

A külső vár jellegzetes, négyszög alaprajzú bástyája a Himmelreich torony. Az épület eredetileg a templomszolga lakásának épült, az erődítéskor pedig falait megvastagították, megmagasították, és multifunkciós börtönné alakították, amelyhez kínzókamra is tartozott. Az épületben nem csak a bűnözőket helyezték el, hanem mintegy előrevetítve a közveszélyes munkakerülés intézményét, a munkával elégedetlen, munkakerülő, valamint a lázongó bányászok is bizton számíthattak a hely vendégszeretetére. A bányászok adták a bástya elnevezését is, a Himmelreich ugyanis menyországot jelent, mivel aki ide bekerült, fel is hagyott minden reménnyel…

A cellákban az olyan általános és hagyományos kiállítási tárgyakon kívül mint a deres, kaloda, béklyó, az egykori bebörtönzöttek számára nem túl biztató jövőképet előrevetítő tőke és pallos is megjelenik.

A belső várba az épület nyugati oldalán lehet bejutni. A keleti homlokzaton egyértelműen látszanak az egykori templombelső boltozatos tetejének nyomai. Látogatásunk alkalmával csak az alsó szint helyiségeinek egy része volt nyitva, ahol kőtár található, illetve a korábban a szentháromság emlékművet díszítő barokk szobrokat állították ki. 

Az egyik helyiségben részben kibontották az egykori gótikus ablakot, melyet az erődítési munkálatok során falaztak be.

A belső várnak mind a négy sarkán kisméretű őrtorony van, ahova sajnos nem tudtunk felmenni. A bejárattól nézve a jobb hátsó sarokban egy nagyon szép, sokszögű, csavart csigalépcső vezet a magasba, mely egykor a templom halotti harangjához vitt. Bízva abban, hogy fent valami panorámás kilátás vár, megmásztuk a 90 lépcsőfokot. Az előző napi kimerítő, Kálvária dombon tett látogatásunkat követően sem én nem voltam felhőtlenül boldog, sem pedig az általam sűrűn emlegetett szentek, amikor az út végén egy zárt ajtó fogadott.

Végezetül meg kell említenem, hogy a vár udvarán, a bejárat mellett található, kívülről deszkatákolmánynak tűnő épületben teljesen kultúrált és tiszta mosdó áll a látogatók rendelkezésére meleg vízzel. 

Selmecbánya Óvára igazán egyedi épület, mindenképpen érdemes felkeresni. A város középkori jellege, közterületei igazán hangulatosak, nem véletlen, hogy az UNESCO világörökség részét képezi.  

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg mással is!