castlerocker

J8

Annak dacára, hogy írásaim rendhagyó módon várakról szólnak, most kivételesen egy kastély kerül terítékre. A marosvécsi várkastély mégsem lóg ki olyan nagyon a sorból, hiszen várnak „született”. Többszöri átépítését követően az eredeti erődítményből reneszánsz várkastély lett, de az épület robosztus, várszerű jellegét megtartotta.

A várkastélyt a II. világháborút követően államosították, a benne lakó Kemény családnak pedig útilaput kötöttek a talpára, és a hatalmas birtokon elhelyezkedő főúri kastély helyett kegyesen kaptak egy kétszobás lakást és jogot arra, hogy befoghassák a szájukat.

Az ezt követő időszakot nevezhetnénk a módszeres pusztítás korának is, hiszem a magyar történelemnek és leginkább a magyar irodalomnak emléket állító épületben javítóintézetet, illetve elmegyógyintézetet működtetett a román állam egészen a közelmúltig.

Egészségügyi intézmény lévén, a kastélynak csak az udvara volt látogatható évtizedeken keresztül. Ez változott meg a közelmúltban, amikor is a román visszaszolgáltatási törvény révén hosszas huzavonát követően a marosvécsi várkastélyt visszakapták az örökösök, nevezetesen Nagy Kemény Géza, aki Kemény János erdélyi fejedelem leszármazottja.

Mielőtt bárki megirigyelné a tulajdonost, meg kell említeni, hogy szigorúan csak a kastélyépületet és annak kertjét adták vissza, a korábban hozzá tartozó 38 000 ha erdőt és más birtokokat nem. Így aztán a gyönyörű, de lepukkant és erősen felújításra szoruló, kifosztott épület nem is annyira áldás, mint inkább fejfájásra okot adó körülmény.

Mindenesetre Nagy Kemény Géza becsületére legyen mondva, felvette a kesztyűt és próbálja a felszínen tartani az örökséget. Ennek érdekében megnyitotta a kastélyt, mely csoportok számára, előzetes egyeztetést követően a hétfői nap kivételével látogatható.

Az épület megtekintése minden tekintetben egyedi. Mivel a tulajdonos munkanélküli, és az óriási örökségből csak azt adták vissza, ami nyeli a pénzt, de a jövedelmet hozó részeket nem, a magad uram, ha szolgád nincs szemléletet követi.

Vagyis ő a karbantartó, a kertész, a biztonsági őr, az idegenvezető és a tulajdonos is egy személyben. Ebből mi, látogatók olyan módon profitálunk, hogy igazán autentikus tárlatvezetésen vehetünk részt, hiszen személyesen a gróf kalauzol minket körbe.

Aki azonban a gróf szó hallatán a 30-as évekbeli filmekből ismert, enyhén raccsoló, arisztokratikus megjelenésű főnemesre számít tweed zakóban, norvégmintás térdzokniban, az csalódni fog. A várúr egy őszülő, szakállas, pocakos rocker, aki rövidnadrágban és pólóban várt minket, kezében egy ketyegő motoros láncfűrésszel, merthogy vihar volt…

Nekem azonnal a szívembe lopta magát, mert ugye, aki a rockzenét szereti, az rossz ember nem lehet. A házigazda még rokonszenvesebb lett, amikor rövid, kötetlen – és meglehetősen szabadszájú - bemutatkozását követően egy-egy almapálinkával köszöntötte a vendégeket.

A kastélytúra alatt megtudtuk, hogy 1945-ben a falusiak fosztották ki javarészt az épületet, azt követően pedig a maradék értékeket is elvitték belőle, így aztán a várúrnak most azzal telik két csoport között az ideje, hogy a környékbeli falusiaktól visszavásárolgatja a kastély berendezési tárgyait, illetve igyekszik korabeli tárgyakat beszerezni az eredetiek helyett.

Ebben már több közismert személy a segítségére volt, akik antik bútorokkal ajándékozták meg.

Legjobb állapotban azok a Marosra néző első emeleti szobák maradtak, amelyekben az intézetek vezetőinek irodái voltak. Itt még látható 1-1 eredeti faragott famennyezet, vagy zsolnai cserépkályha, amelyek az egykori gazdag főúri pompára utalnak.

A kastély kiállításának jelentős része foglalkozik az erdélyi Helikon írói közösséggel, mely a XX. század első felében a legjelentősebb magyar irodalmi csoport volt. Az irodalmi találkozóknak évente egy alkalommal a várkastély adott otthont.

A Helikon közösség az erdélyi magyar írók szervezete volt, melynek Kemény János adott otthont 1926 és 1944 között a marosvécsi várkastélyban megrendezett találkozók során. Összesen 55 író volt ezen évek alatt tagja a társaságnak, közöttük olyan neves személyek, mint Áprily Lajos, Kós Károly, Makkai Sándor, Nyírő József, Reményik Sándor, Tamási Áron, Dsida Jenő, vagy Vass Albert.    

Maga a várkastély szabályos négyzet alakú, 2 emeletes, a négy sarkán egy-egy toronnyal. A maros felé néző keleti oldal két tornya magasabb, a nyugati tornyok kisebb méretűek.

A régi metszeteken látható, hogy a bejárattól jobbra található torony helyén korábban egy nyitott terasz volt, azt a XIX században alakították át, ahonnan kitűnő kilátás nyílt a Maros völgyére, amíg el nem takarták a magas fák.

A belső udvar 20x20 méter alapterületű, melyet minden oldalról a 2 emelet magas palotaépület fog közre. Sajnos a nyugati oldal termei még olyanok, mintha tegnap költözött volna ki belőle az elmegyógyintézet. Elég bepillantani az egyes helyiségekhez tartozó fürdőszobákba, hogy el tudjuk képzelni az intézet nyomasztó világát és meggyőződésünké váljon, hogy itt a normális ember is megőrült volna pár hét alatt.

Azt csak remélni lehet, hogy előbb-utóbb sikerül valamilyen forrást találni az épület felújítására és végérvényesen eltüntetni az elmúlt évtizedek nyomasztó maradványait.

A kertben óriási, több száz éves tölgyfákat láthatunk, alatta a Kemény család és Vass Albert sírjával, melyen halomban állnak a nemzeti színű szalaggal átkötött koszorúk.

A vár története

A Maros partján már a római időkben erődítmény állhatott, melynek köveit a későbbi építkezéseknél felhasználták.

A mai épület helyén álló várat a tatárjárás előtt építették, mert egy oklevél már 1228-ban említést tesz róla, azonban 1241-42-ben elpusztulhatott,

A mai várkastély elődjeként létező erődítményt valamikor a XV. század közepén a Dezsőfi család építette újjá, akiktől azonban az ellene való szervezkedés miatt Hunyadi Mátyás elvette és saját rokonainak juttatta.

A hagyomány szerint a marosvécsi várban fejezte be Werbőczy István a Tripartitiumot.

A vár életében jelentős változást hozott, amikor Werbőczy 6000 aranyért elzálogosította Kendy Ferencnek, aki 1537 és 1555 között jelentősen átépíti az egész erődítményt és kialakítja a ma ismert reneszánsz várkastély alapjait.

Ekkor azonban még egy száraz várárok vette körül az épületet a kapu felől felvonóhíddal, illetve körülötte palánk- és kőfalakkal.

Kendy Ferencet azonban – Izabella királyné elleni összeesküvés vádjával – 1558-ban meggyilkolták, és a várkastély ezt követően jellemzően az erdélyi fejedelmek birtokában maradt.

Az 1648-ban fejedelemmé választott II. Rákóczi György végül a kastélyt és a hozzá tartozó 5 falut kedvenc hadvezérének, Kemény Jánosnak adományozta, aki 1661-62-ben maga is Erdély fejedelme volt. Innentől kezdve, egészen 1945-ig a Kemény család birtokában volt Marosvécs.

Az utolsó nagy átalakítást a XIX. század végén Kemény János gróf végezte el az épületen, kialakítva annak ma ismert formáját.

A vár meglátogatása igazán nagy élményt jelenthet mind a várbarátoknak, mind az irodalom kedvelőinek egyaránt. 

Végezetül, ha már rockzene és erdélyi magyar írók, akkor.. 

Vass Albert: Záróvers (Kormorán - Kalapács József)

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!

360 év

Ennyi ideig se a török, se a német igát nem nyögtük.  A várat elzálogosító királyunk, Luxemburgi Zsigmond javára legyen írva, hogy sok más uralkodóval ellentétben nem a habzsi-dőzsi során felhalmozódott adósságot rendezte ilyen módon, hanem a megerősödő Velencét akarta megrendszabályozni a dalmát területek megtartása érdekében. A háborúhoz pedig mint tudjuk, pénz kell. Így adódott, hogy Zsigmond 1412 november 8-án 37000 cseh garasért – tervei szerint rövid időre - zaciba vágott II. Ulászló lengyel királynak 13 szepesi települést és 4 várat, várkastélyt.

A Dalmáciáért folytatott harcok elhúzódtak, a Zsigmond utáni uralkodóknak pedig javarészt a török elleni harc kötötte le minden figyelmét, így kevesebb energia jutott az elzálogosított terület visszaváltására annak ellenére, hogy uralkodóink sora lépett hatalomra úgy, hogy koronázási esküjének egyik alappillére volt a zálog kiváltására vagy visszaszerzésére tett ígéret.

De hát egyes uralkodóknak kisebb gondja is nagyobb volt ennél, mások pedig már akkor zászlajukra tűzték a politika egyik jelmondatát: szegény ember az, aki ígérni sem tud.

Így adódott, hogy a terület egészen 1772-ig, Lengyelország első felosztásáig lengyel fennhatóság alatt maradt, miközben jogilag a magyar koronához tartozott. Ekkor azonban Mária Terézia a kölcsön megfizetése nélkül csatolta vissza a területeket.

Lubló vára

Talán a fentebb említett különleges jogi státusz is hozzájárult ahhoz, hogy a zálogba adott területek székhelye, a lublói vár jelentősebb háborúskodás nélkül, sértetlenül vészelte át az évszázadokat és komolyabb károkat csak egy 1553-as tűzvész és a II. világháború alatt szenvedett.

Ezért aztán ha valaki a romos felvidéki várak helyett egy olyat szeretne megnézni, amelyik ép, és hellyel-közzel eredeti állapotában maradt meg, annak csak ajánlani tudom az 548 méteres magasságban található erődítményt.

A magasság ne tántorítson el senkit, a vár látogatásához nincs szükség hegymászásra, a parkolótól kényelmes sétával, kikövezett úton lehet a bejárathoz jutni.

Az épületegyüttes alaprajzára rápillantva azonnal látható, hogy egy tipikus, kicsit nagyobb méretű, háromszög alakú felvidéki várról van szó, amely 3 nagyobb ütemben nyerte el a mai kinézetét.

A domboldal csúcsán látható az erődítmény legrégebbi része, az öregtorony. Jellegzetes formáját az a három, méretes támpillér adja, amivel déli és nyugati irányból támasztották meg a keskeny, magas építményt.

Az öregtoronyban lőszer- és egyéb raktárak voltak, illetve a második emeleti börtönben raboskodott 1768-ban Benyovszky Móric, aki ugyan nem volt sem gyűrűsfarkú maki, sem állatkertből szökött oroszlán, mégis Madagaszkár királyaként került a történelemkönyvek lapjaira.

A híres rab egykori börtöncellájában jelenleg a Vivát Benyovszky című film kellékei, kosztümjei láthatók. A torony közepétől a többi középkori várhoz hasonlóan a falba épített lépcsőn át lehet a legfelső szintre jutni. A lépcső meglehetősen szűk, és sok helyen olyan alacsony, hogy lefelé csak háttal, négykézláb tudtam lejönni, mivel nem akartam végig limbó hintózni.

Persze azt tudni kell, hogy nem az én 2 méteres magasságom volt az etalon a vár építésének idején. Aki azonban hajlandó leküzdeni a klausztrofóbiáját és nincs lumbágója sem, azt igazán pazar panoráma fogadja a torony tetején.

Az öregtornyot a hozzá épült gótikus palota támasztja keletről. Ez ma a vár egyetlen romos állapotú része.

A tornyot és a palota romjait körülölelő kerítőfalat keletről a később, 1553-ban épült reneszánsz palota zárja le, melynek külső falai állnak, tetőszerkezetét felújították, azonban belső terének három szintjét csak részben állították helyre, így annak belsejében hatalmas egybefüggő tér alakult ki, mely különböző kiállításoknak ad helyet.

Már eleink is tudták, hogy mi a fontos: a pincében sörfőzde volt, az első szinten pékség, egyel feljebb a konyha és raktárak. Az épület legfelső, harmadik – pincével együtt a negyedik – szintjén volt a nagyterem és a hálószobák.

A középső várudvaron található a barokk kápolna, melyben a lengyel koronázási ékszerek másolatai vannak jelenleg. Az eredeti koronát a várban őrizték 1655 és 1661 között.

A kápolna az udvart két részre osztja. A nyugati oldalon hirtelen azt hittem, hogy a  Doktor Bubó rajzfilm elevenedett meg, hiszen az udvaron megláttam egy baglyot és egy sólymot. De nem, mert a fal mellett több sólyom, egy bagoly és egy nagy, kifejlett réti sas szenvedett a napon, meglehetősen mostoha körülmények között, egy-egy rövid láncra kikötve.

A sassal látogatásunk alatt bemutatót tartottak, ami abból állt, hogy egyik idomár kezéről átrepült közvetlenül a nézők feje felett a másik idomár kezére a termetes madár. A bemutatót követően azonban a helyére közözték és úgy gunnyasztott ott szerencsétlen, mint vidéki baromfiudvarban egy beteg tyúk.

A biblia tanítása ellenére, bár a jobb sorsra érdemes madarak nyilvánvalóan lelki szegények voltak, mégsem látszottak boldognak.

A középső udvarról lehet a vár külsejét maghatározó, délnyugati sarokban található nyugati reneszánsz bástyát megközelíteni, amely a Felvidéken meglehetősen ritka ún. füles bástya, és amelyet olasz mesterek tervei alapján építettek a XVI. század közepén.

A bástya udvaráról két hosszú lépcsősoron tudunk az építmény aljában elhelyezkedő ágyúkazamatákba lemenni, ahol egykoron 4-4 ágyú nézett dél és nyugat felé. A felsőbb szinteken szintén 8 ágyú meredt az ellenségre, így ez a védmű volt a vár védelmének alapja.

A vár délkeleti sarkán, a másik oldalon egy kerek, nagyon vastag falazattal ellátott rondella védte a bejáratot, mely a későbbi korokban elvesztette a jelentőségét, hiszen ezt is egy szögletes bástyával építették körbe.

Itt található a bejárat, illetve a rondella tövében egy büfé és egy mosdó.

Története

A vár építése a XIII-XIV. század fordulóján kezdődött II. Endre uralkodása alatt, az ő utasítására. Első írásos említése 1311-ből maradt ránk.

A XIV. században jobbára a (Homonnai) Drugeth család birtokában volt, akik az ország északkeleti részén jelentős területeket uraltak.

A század végén Nagy Lajos jelentős kiváltságokat adott a városnak, majd 1392-ben Mária királynő maga is megfordult a várban.

1396-ban meglátogatta Lublót Luxemburgi Zsigmond is, majd a vár falai között kötött békét II. Ulászló lengyel királlyal 1412-ben és ekkor történt a környék zálogba adása is.

A lengyelek ideiglenes közigazgatást vezettek be, melynek vezetője a szaroszta, központja Lubló volt. Ekkor még ők sem gondolták, hogy ez a rendszer 360 évig fennmarad.

1494-ben János Albert lengyel király felkereste a várat.

Az 1553-as tűzvész után Zsigmond Ágost lengyel király elrendeli a vár felújítását, átépítését. (második ütem)

1591 és 1745 között a vár sztarosztái a lengyel Lubomirski család tagjai közül kerülnek ki, akik jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. (harmadik ütem)

1656-ban a várat felkereste János Kázmér lengyel király, majd 2 évvel később Lublót azon 6 vár közé emelte, melynek a fenntartása királyi feladat.

1683-ban a Bécset a török ostrom alól felmentő Szobienszki János lengyel király szintén megállt hazafelé Lublón.

1772 november 9-én Lubló és a zálogba adott települések ünnepélyes keretek között visszakerültek a Magyar Királysághoz.

1825 és 1880 között a várat Raisz György Félix magyar nemes vásárolta meg és birtokolta.

Ezt követően a vár 1945-ig a lengyel Zamoyski család birtokába került.

1945 után a várat átvette a csehszlovák állam, majd a 70-es évektől elkezdődött és a mai napig tart a felújítása.

A képre kattintva galéria nyílik:

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg mással is!

Zboró (szolvákul Zborov), vagy más néven Makovicza vára a szlovák-lengyel határtól alig 10 km-re található Bártfa mellett, a Kamenec patak felett emelkedő hegy északi, 460 méter magas csúcsán.

A legerősebb határmenti váraink között tartották számon, azonban északi elhelyezkedésénél fogva erődítményeink többségével ellentétben nem a törökökkel szemben kellett bizonyítania. Előbb a cseh husziták háborgatták a környéket, majd a XV. század végén két alkalommal sem voltak még tisztában lengyel testvéreink az azóta már mindenki által ismert mondással, miszerint „lengyel, magyar két jó barát….” Mindenesetre biztosan nem akkor alapoztuk meg a mai baráti kapcsolatot.

Zboró sorsát végül a Habsburgok elleni harcok pecsételték meg.

A monda szerint kapós volt.....

A falak erején túl azonban a természeti környezet és a középkori  vár szépsége is lenyűgöző.

Ennek bizonyítéka, hogy a monda szerint a várat birtokló, és azt a saját ízlése, kényelme szerint kiépítő, megerősítő Serédy Gáspár egyszer vendégül látta Zborón Rákóczi Zsigmondot, aki azon nyomban beleszeretett a festői szépségű erődítménybe és a hozzá tartozó uradalomba.

Rákóczi nem volt szemérmes, tudtára adta Serédynek, hogy megvenné a birtokot és nyíltan rákérdezett az árára. A kérés ugyan udvarias köntösbe volt bújtatva, de mindketten tudták, hogy ez csak formalitás. Szemet vetett Rákóczi a várra.

Zboró azonban Serédynek is a szívéhez nőtt, ezért ügyes cselt eszelt ki a birtok megtartása érdekében. Nem merte egy az egyben visszautasítani Rákóczi vételi ajánlatát, ezért olyan feltételeket szabott, amit gyakorlatilag lehetetlen volt teljesíteni. A vételárat 30.000 aranyban határozta meg, de valamennyi érmének egyazon évben vertnek kellett lenni.

Egy dologban azonban elszámította magát a furfangos Serédy: még a Kincs, ami nincs című filmben elhíresült Puffin lekvár sem adhatott olyan erőt, és mindent lebíró akaratot fogyasztójának, mint amilyennel a fejedelem viseltetett a vár megszerzése iránt.

Csodák-csodájára összeszedte a vételárat, Serédy pedig kénytelen volt tartani a szavát és eladni a várat, hogy aztán néhány km-rel arrébb - visszatekintve egykori tulajdonára -  a fájdalomba beleszakadjon a szíve. Halálának állítólagos helyét mai napig egy kis kápolna őrzi.

Kis utánajárással ki lehet deríteni, hogy a mondának vajmi kevés valóságalapja van azon kívül, hogy létező személyek a szereplői. A történet viszont nagyszerűen érzékelteti, hogy milyen kapós lehetett a vár abban a korban.

Fontos szerepben

A Kárpát-medence északkeleti részén található Zboró komoly szerepet játszott a magyar történelemben. Itt kötött házasságot I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona 1666-ban. Mivel nem volt szem előtt, ideális hely volt a Wesselényi-féle összeesküvésben részt vevőknek a szervezkedéshez, majd a megtorlás elől falai közé menekült Rákóczi, és itt is halt meg 1676-ban.

A középkori vár szerkezete

Zboró tipikus felvidéki vár, egy kicsit nagyobb méretekkel. A váron jól látszanak az egyes építési fázisok. A hegycsúcs tetején található az ötszögletű öregtorony, melyhez később palotát építették. Az épületek egy egészen kis udvart fogtak közre. Ezt keríti körül a belső vár fala, melyet 4 db. D alakú bástya erősít meg.

A nyugati bástya hozzáépült a palotához, így a belső udvart két részre osztja.

Később ismét szabálytalan alakú fallal vették körül a már meglévő részeket, kialakítva egy nagyobb méretű külső várat, mely nyugati irányba terebélyesebb. A bejárat délről, a nyereg felől nyílt és egy árok védte.

A külső falakat szintén nagyméretű D alakú és szögletes bástyákkal erősítették meg, a falak belső oldalához pedig épületeket ragasztottak. A maradványain egyértelműen látszik, hogy a vár vakolt falakkal, épületekkel rendelkezett.

A vár napjainkban

A romot könnyű megtalálni, mivel már a Zboró előtti településen is egyértelműen ki van táblázva, hogy merre kell menni. Kocsival a Kamenec patak partjáig lehet eljutni, ahol külön erre a célra kialakított parkoló nincs, az útpadkán kell megállni.

A patak vashídján áthaladva azonnal magunk előtt találjuk a várhegyet, mely ebből az irányból irgalmatlanul meredek.

A hegyet C alakban balról megkerülve, kényelmes tempóban értünk fel a várhoz 26 perc alatt.  Az út a legmeredekebb részén is csak közepesen volt megerőltető, és mindössze 1660 méter hosszú.

A tempón kicsit gyorsított, hogy keményebb rockzenéhez szokott fülünk nehezen viselte a faluszéli romatelepről óriási hangerővel áradó mulatós cigányzenét, melyet sűrű óbégatások kísértek. Nem tudtuk eldönteni, hogy lakodalom van, vagy ez mindennapos arrafelé. Persze a hangokból kiindulva az is megfordult a fejemben, hogy Emir Kustunica éppen itt forgatja a Macskajaj 2-t. 

A patak hídjától a meredek hegyoldalt jobbról kerülve az út állítólag még ettől is kényelmesebb, cserébe hosszabb, 40 perces.

Viszont nem elhanyagolható előnyt jelent, hogy arra nem terhelik meg a túrázó fülét nemkívánt dallamokkal.

Toronyiránt is fel lehet menni a hegyre, de nem javasolt. Tapasztalatból mondom, mert a fiam és egy évek óta napi szinten futó barátom kipróbálta. Ők ugyan 8 perc alatt értek fel, de a hegytetőn további 10 percig keresték a levegőt, amit nem nagyon találtak.

Ezen felül az elsavasodott combizomzatuk merev állapota jelentősen rontotta azt a nagyszerű élményt, amit egyébként a vár és a kilátás nyújtott nekünk, többieknek. De persze ők kemények voltak, ami nem utolsó szempont. 

A várba belépőt nem szednek, viszont becsületkassza van a bejáratnál, amelybe adományt helyezhetünk el az állagmegóvási munkák támogatására.

Legnagyobb örömömre ugyanazt találtam, mint a szlovákiai várak többségénél. Az elmúlt években a műemléket elborító bozótost kiirtották és a környezetét példásan rendben tartják. A falak jelentős részét kijavították, sok helyen kiegészítették, a bástyákat födémmel látták el.

Sajnos a mindenfelé látható vas állványrendszerek jelenleg rontanak az összképen, de máshogy nyilván nem megy az építkezés. Legrosszabb állapotban a régebbi részek vannak, az öregtoronynak csak két falsíkja maradt meg az ötből, igaz, hogy azok szinte teljes magasságban.

A palotából sajnos alig maradt fenn valami, viszont a belső és a külső vár nyugati falai a bástyákkal együtt kissé romosan ugyan, de állnak. A falak és a bástyák egy részének javítását elvégezték olyan magasságig, ameddig bizonyosan látható a környező részekből, hogyan nézhetett ki a leomlott szakasz.

Zboró történelme

A vár magját valamikor 1270 körül építhették. Első írásos említése 1347-ből, majd 1349-ből való.

Az uradalmat szolgálataiért cserébe 1364-ben Czudar Péter kapta meg a királytól és egészen a család kihalásáig, 1470-ig a birtokukban is maradt. Ebben az időszakban többször portyáztak errefelé az Erzsébet királyné által behívott cseh husziták.

1471-ben a várat Mátyás a Rozgonyiaknak adta, de még ebben az évben lengyel hadak dúlták fel a területet, majd Mátyás halálát követően, 1491-92-ben ismét.

A mohácsi csatavesztés után Zboró Szapolyai János birtokába került, majd az ő bukását követően Ferdinánd a hívei között osztotta fel.

1548-ban szerezte meg Serédy Gáspár, aki a közeledő török fenyegetések hatására nagyarányú építkezésbe fogott Zborón. Olasz mestereket hívatott és az ő irányításukkal épült ki a vár. Nem csak erősítésekre volt gondjuk, hanem lakó- és gazdasági épületeket emeltek, reneszánsz palotát építettek.

Rákóczi Zsigmond 1601-ben vette meg a várat és tovább folytatta az építkezéseket, Zborót a Rákóczi család egyik központi birtokává tette.

Mivel a hegyetetőn elhelyezkedő erődítmény ebben a korszakban már kényelmetlen volt egy főúri családnak, a faluban kastélyt építettek és inkább ott tartózkodtak, mint a várban.

I. Rákóczi Ferenc halálát követően Thököly révén a vár a Habsburgellenes harcok szereplője lett. A Habsburg csapatok 1684-ben megostromolták, elfoglalták és lerombolták Zborót.

A képre kattintva galéria nyílik!

A vár meglátogatása nagyerű hétvégi program lehet különösen úgy, hogy a közvetlen közelében található Bártfa, amely a felvidéki városok gyöngyszeme rengeteg látnivalóval.

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!

Miért kihagyhatatlan Szepes vára?

Mert fantasztikus környezetben fekszik a Tátra lábánál, és mert Közép-Európa legnagyobb középkori erődje a maga 4,1 hektáros alapterületével. Aki a Szlovákiát hosszában kettészelő D1-es autópályán elhalad a vár mellett, azt nem hagyja hidegen a látvány. Néhány kilométeren belül biztosan mindenkiben megfogalmazódik a gondolat, hogy ezt egyszer meg kell nézni közelről is. Az épületegyüttes nem mellesleg az UNESCO világörökségi védelme alatt áll. Véleményem szerint Fraknó mellett Szepes az a vár, amit minden magyarnak látnia kellene (legalább) egyszer. Fraknóról szóló írásomat itt találod. 

Jómagam többször is elmentem nyálcsorgatva Szepes mellett, minden alkalommal megfogadva, hogy na, majd az éven….  Aztán egy szép, derűs reggelen különösebb előtervezgetés nélkül felmálháztam a járgányt, beültettem a családot, majd megindultunk a Felvidékre.

Út menti gondok...

A határon Tornyosnémetinél átkelve szándékosan nem az autópályán mentünk, mivel időnk bőven volt, és árkon-bokron keresztül több a látnivaló. Így aztán Kassától a hegyek között, egy képzeletbeli egyenes mentén, valójában a girbe-görbe 547-es úton közelítettük meg Szepesváralját.

Utunk a Hernád völgyén haladt keresztül zömében nagyon keskeny, egy nyomsávos szerpentineken. A baj akkor következett be, amikor a ruzini víztározó hídján szerettünk volna átkelni, de a híd két vége – jól láthatóan hosszabb ideje- hatalmas betontömbökkel le volt zárva.

Az egy dolog, hogy a navigáció mindenáron a hídon akart minket átvinni, de a tóparti úton kényszeredetten továbbhaladva egy gyors útvonaltervezést követően a ketyere azonnal hozzácsapott néhány km-t a távolsághoz és másfél órát az érkezés időpontjához. (azóta felújították a hidat és lehet rajta közlekedni)

A vár napjainkban

A vár alá Hodkovce felől megérkezve a látvány mindenért kárpótolt. A 634 m magas mészkősziklán álló, világosszürke építmény káprázatos jelenség, melyet a háttérben húzódó Tátra hegyvonulatai tesznek teljessé.

Az erődítmény alapjául szolgáló szikla kb. 200 méter magasra emelkedik a környező vidék fölé, így a rajta álló rom minden irányból jól látható. A mészkőorom platója északi és keleti irányból több 10 méter magas, gyakorlatilag függőleges sziklafalakkal határolt, így a vár legkorábbi magját ebből a két irányból kiegészítő védelemmel nem kellett ellátni.

Délnyugati oldalról viszont valamelyest lankásabb a hegyoldal, ezért az évszázadok alatt ebbe az irányba adódott lehetőség bővítésre, és erről az oldalról kellett erősíteni is. Így aztán az idők során a  vár délnyugati oldalához újabb és újabb falakat, udvarokat húztak.

Megközelíthetősége

A vár alatt található egy kisebb parkoló, melyben nem túl sok autó fér el, ezért látogatásunk alkalmával is sokan hagyták járgányaikat az oda vezető út padkáján. 

A parkolótól kényelmes, 10 perces sétával lehet feljutni a kapuhoz a keleti oldalon. A bejárat felé haladva óriási kőoszlopok sora hívja fel magára a figyelmet, melyek között egykoron vízszintesen elhelyezett óriási gerendák tartották a fából készült palánkfalat. 

A kapubástyán belépve a számtalan belső udvar közül a középsőben találtuk magunk, amely „csupán” 150x60 méter alapterületű. A magyarországi várak jelentős része minden védművével együtt elférne ezen az udvaron. Itt kaptak helyet a jegypénztárak, a büfé, illetve különböző ajándékárusok.

Nyitvatartás: május-szeptember: minden nap 09:00-18:00 óra; október, április: minden nap 09:00-15:00 óra                      Belépő: felnőtt 5 Euro, diák 4 Euro, 6 éves kor alatt ingyenes 

Innen egy kb. 50 méter hosszú, erősen emelkedő sziklába vájt úton mentünk a felső várba, ami önmagában is több részre osztható.

Mielőtt ugyanis a szikla csúcsán álló Öregtoronyból és az őt övező falakból álló udvarra érnénk, egy kisebb udvaron is át kell haladnunk, melyet IV. Béla király idejében toldottak a várhoz a szepesi káptalan részére, amikor az egyház beköltözött a falak közé.  

A felső vár keleti és északi oldalát sajnos omlásveszély miatt elkerítették és lezárták, így azt nem lehet látogatni.

Ezzel szemben a nyugati oldalon álló épületek állagmegóvását elvégezték, így ezek bejárhatók, és innen nagyszerű kilátás nyílik a külső udvarokra és a környékre. A palota földszinti részén nem túl gazdag fegyver-, valamint a kápolnában egyházi kiállítást lehet megtekinteni, természetesen az elmaradhatatlan kínzókamra mellett.

Szerencsére az öregtorony látogatható, így annak tetejéről csodálatos körpanoráma tárul a látogatók elé.

A husziták miatt lett ekkora..

Igazán érdekes a hatalmas, 285x115 méter alapterületű külső vár, amely – a többi udvarhoz hasonlóan – délnyugati irányból lett hozzáépítve az eredeti várhoz. Ennek kiépítésére a XV. század közepén került sor, amikor Erzsébet királynő behívta az országba a cseh Jan Giskrát és huszita harcosait. A mai, óriási kiterjedésű vár a cseheknek köszönhető, akiknek alapvető harci eszköze a hatalmas méretű megerősített szekér volt, amelyet 4-6 ló vontatott.

A rengeteg szekér nem fért el egy átlagos korabeli magyar várban sem. Annak ellenére, hogy Szepes mérete ekkor már tekintélyes volt a kiépült középső várral, mégis kicsinek bizonyult a husziták számára. Nem volt mit tenni, építeni kellett egy óriási méretű alsó várat a harci szekereik és lovaik számára. Először a mai külső vár közepén készült el egy kerek lakótorny, amelyet palánkfallal vettek körül. A palánkot később kőfal váltotta fel úgy, hogy a fal építéséhez lebontották a tornyot és felhasználták az építőanyagait. A torony alapja és a körülötte lévő árok a mai napig jól látszik. 

Nagysáros, a "testvérvár"

Szepestől mindössze 40 km-re található Nagysáros romja, mely a husziták tevékenységének köszönhetően hasonló méretű, konkrétan 3,5 hektáros külső várudvarral rendelkezik. Ebből adódóan nem a véletlen, hanem az országba behívott cseh katonák felszerelésének helyigénye miatt épült meg egymáskoz egészen közel a magyar királyság két legnagyobb kiterjedésű erődje. A nagysárosi várról és a husziták harcmodoráról itt olvashatsz bővebben. 

A vár története

Szepes az államalapítástól fontos szerepet töltött be történelmünkben, hiszen a róla elnevezett vármegye központja volt.  Az első ispáni várat, ami egy lakótornyból és az őt körülvevő kerítőfalból állt, még a XII. század végén, a XIII. század elején építették, azonban a torony az 1200-as évek első felében egy földrengés során leomlott.

Még a tatárjárás előtt új tornyot építettek a a régi alapjai mellé, melyet komolyabb kerítőfallal is körülvettek a sziklaszirt peremén. Ekkor született meg a kétemeletes északi palota is.

A tatárjárás során a várat sikerült megvédeni, azonban rövid időre Vencel cseh király, majd Aba Amadé birtokába került, ahonnan Károly Róbert szerezte vissza 1311-ben. 

Az 1300-as évek utolsó harmadában, Nagy Lajos uralkodása alatt alakították ki a mai középső várat. Az 1400-as évek közepén jelentősen megváltozott a kinézete a huszitáknak köszönhetően, akik megépítették szekereik és lovaik számára az óriási külső várat.

1464-ben Mátyás király Szapolyai Imrének és Istvánnak adományozta. Szepes innentől kezdve a család székhelye lett attól függetlenül, hogy 70 várat birtokoltak országszerte.

Itt született meg a Habsburg uralkodók előtti utolsó magyar származású király, Szapolyai János. Miután Szapolyai elveszítette a trónért folytatott harcot, a Habsburgok 1528-ban kétheti ostromot követően elfoglalták Szepes várát is.

1531-ben a várat Thurzó Eleknek adományozták, aki főúri rezidenciává alakította át az erődítményt. A Thurzó család több mint 100 évig birtokolta Szepest, amikor a férfiág kihalásával Csáky István szerezte meg. Mivel a középkori vár ekkor már nem felelt meg egy főúri család igényeinek, gazdasági épületté degradálták.

A sors fintora, hogy az erős várat végül nem háború pusztította el, hanem 1780-ban egy pálinkafőzés kapcsán kialakult tűzvész, melyben az egész épület leégett. 

Jelenlegi lakói

A külső vár udvarán tájékoztató tábla fogadott arról, hogy a területen jelentős ürgepopuláció él. A régi lakótorony tövében fel is fedeztünk néhány járatot és csak egy kis türelemre, valamint mozdulatlanságra volt szükség ahhoz, hogy lencsevégre kapjuk az egyik kis fickót.

A képre kattintva galéria nyílik a várról:

Látnivalók a környéken

Páratlan élményt nyújt a hegy alatt található szepesi prépostság temploma, a Szent Márton bazilika, melyet 1232-ben kezdtek el építeni, védőfalait 1662 és 1665 között húzták fel.  A mellette álló püspöki palota és a kanonok-sor is igazán látványos.

Szepesváraljától mindössze 15 km-re található Lőcse, melynek városfala, középkori belvárosa szintén rengeteg látnivalót tartalmaz. 

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!

...hogy mitől rejtélyes? Mert gyakorlatilag semmit sem tudunk róla. 

Pedig ha van olyan magaslat, amelyet az égiek is várépítésre teremtettek, akkor az mindenképpen a Bodrogkisfalud mellett található Várhegy, amely a Zempléni-hegység egyik déli nyúlványa Tokajtól nem messze.

A 299 méter magas domb közvetlenül a 37-es főút fölé tornyosul, mely mindig fontos kereskedelmi út volt, így a hegy tetejéről nagyszerűen ellenőrzés alatt tarthatták.

Sokat sejtető neve ellenére kevesen tudják, hogy egykoron valóban vár állt a magaslat tetején. Egyik természetjáró ismerősöm mesélte régebben, hogy odafönt egyértelműen látszanak egy vár sáncai. Hogy milyen vár, biztosra senki sem tudja, hiszen gyakorlatilag egyetlen írásos emlék sem maradt fenn róla.

Föld-, vagy kővár?

Találgatásokból persze nincs hiány. Interneten rákeresve nincs két egyforma álláspont. A földvár teóriából találunk bronzkorit, és honfoglalás korabelit is. Van, aki azt állítja, hogy középkori és kőből épült vár állott a domb tetején. És találunk olyan, a valóságtól nyilvánvalóan erősen elrugaszkodott leírást is, amely a várat úgy kezeli, mint amelyik a XIII-XVII századok között folyamatosan létezett és még Bocskait követően is büszkén hirdette tulajdonosainak dicsőségét. A négy teóriából ez utóbbi gyakorlatilag kizárható. 

Az egymásnak ellentmondó információk áradatában megkérdeztem olyan szakember véleményét is, aki számomra hiteles a témakörben. A régész ismerősöm úgy nyilatkozott, hogy az építmény szerinte kőből rakott középkori eredetű, a tatárjárás után épült lakótorony volt. Azt már én teszem hozzá, hogy amelyik létrehozását követően nem sokkal később el is pusztulhatott.

Szegi, vagy Bodrogkisfalud?

Hát igen, a helye sem egyértelmű. A várat Szegi váraként tartják számon, magát a dombot is Szegi-Várhegynek nevezik, azonban ma Bodrogkisfalud külterületén található a két település között. 

Ilyen ismeretek birtokában vágtam neki a Várhegy meghódításának.

Megközelítése

A Szegi-Várhegy szigetként emelkedik ki a Zempléni-hegység délkeleti szoknyájából ott, ahol a legjobb tokaji borok teremnek. Nem véletlen, hogy a domb alsó kétharmad részén körös-körül takaros szőlőültetvények és egy nagyobb borászat található. A domb keleti oldala lankásabb, a nyugati meglehetősen meredek.

A felső harmadot szinte áthatolhatatlan bozótos uralja, erősen megnehezítve a feljutást a kisméretű fűvel borított sík platóra.

A 37-es főútról Szeginél kell lekanyarodni a Patricius borház felé. 

Nem tudtam, hogy a domb aljában elhelyezkedő borháztól jelzett – bár meglehetősen elhanyagolt – turistaúton is fel lehet jutni, így a saját fejem után mentem.

Már a domb alól látszik, hogy a szőlők feletti bozótos valódi kihívásokat rejt, ezért a Várhegyet körüljárva a délnyugati oldalon próbálkoztam, mivel ott a legkeskenyebb a szőlők és a hegycsúcs között a bozótos.

A kocsit a szőlőben hagyva családommal megközelítettük a cserjést, ahol bizony a dzsungelen kívül egy masszív vadkerítés is az utunkat állta. A kerítés léte egyértelműen arra utalt, hogy a várat manapság bizony népes őz és vaddisznó populáció lakja, akik időnként portyáznak a szomszédos földesúr területén és alaposan megsarcolják azt.

Mielőtt nekiláttam volna a kerítés megmászásának, észrevettünk egy bedrótozott kiskaput a védelmi vonalon. Örömünk azonban hamar alábbhagyott, amikor a kerítésen való kulturált átkelést követően a másik oldalon olyan cserjést találtunk, amelyhez képest a Somme, vagy a Verdun környéki gyalogsági akadályok gyermekjátékok lehettek. 

A feleségem itt közölte is, hogy ő nem erre vállalkozott, amikor kirándulás címén elindultunk otthonról, ezért visszament a kocsihoz. A 10 éves fiam azonban Rambóvá átlényegülve azonnal meglátta a feladatban rejlő kihívást és közölte, hogy ez alighanem a legizgalmasabb vár, ahol az elmúlt időszakban jártunk.

A csúcsig hátra lévő 50 méter helyett a valóságban – utakat keresve – kb. 500 métert mentünk olyan cikk-cakk vonal mentén, amelyet egyetlen Singer varrógép sem tudna utánozni. Ez azt jelenti, hogy valójában hétrét görnyedve a vadállatok által használt csapásokat követtük, és csak bíztam benne, hogy valamelyik sarkon nem futunk bele egy dagonyázó vaddisznókondába.

A hegy tetejéhez közeledve, a tisztás szélén, de még a bozótosban 50-60 cm magas, időnként a talajból előtűnő falakra bukkantunk, amelyek vélhetően nem a várhoz tartoztak, mivel a kövek között nem láttam kötőanyagot. Ezért inkább egykori támfalaknak néztem őket, amikor még a szőlőültetvények magasabbra kúsztak.

A gyereknek is felhívtam a figyelmét, hogy különösen a kövek között óvatosan mozogjon, mivel a környéken őshonos a vipera és nem lenne kellemes megzavarni egynek sem a napozását.

A vár területe napjainkban

A hegytetőre felérve fűvel borított csúcsot találunk, melyen itt-ott bokrok is vannak. Mivel a csúcson nincs magas növényzet, páratlan kilátás nyílik minden irányba, de legfőképpen a Bodrogzugra, Szegire, Bodrogkisfaludra, Bodrogkeresztúrra és a Tokaji-hegyre.

A csúcson található teljesen sík plató ovális alakú, kb. 20x30 méteres. A platót két jól azonosítható árok veszi körbe, azonban nem teljesen, hanem egy-egy rövidebb-hosszabb szakasz mindkét gyűrűből hiányzik.

A felső övből a délkeleti oldalon hiányzik mintegy 40 méter, az alsónak pedig a nyugati oldala nincs meg, ahol a hegyoldal jelentősen meredekebb.

A külső gyűrű átmérője mintegy 80 méterre tehető. Az árkok néhol 2 méter mélyek és 3-4 méter szélesek is lehetnek, azonban a magas fű miatt ezek nehezen fényképezhetők.

Magyarország geográfiai szótárában 1851-ben Fényes Elek arról tájékoztatott, hogy „ várhegy tetején Szeghi vár romjai most is láthatók”. Az 1800-as évek végén Dongó Gyárfás Géza szintén azt írta, hogy csekély romok láthatók a csúcson.

Ebből ma már semmi sincs meg, viszont a hegy tetején több helyen is találunk a növényzet alatt kőrakásokat, amelyek olyan méretű kövekből állnak, amelyek ideálisak várépítéshez.

A vár története

Amennyiben elfogadjuk a középkori kővár elképzelést, úgy a várat valamikor a tatárjárás utáni időszakban építhette az itt birtokokkal rendelkező Aba család Keresztúri ága. Erről a családról tudjuk, hogy a tatárjárást követően birtokaikon mindenfelé várakat emeltek. Ugyan Szegi várának keletkezéséről nem maradt fenn semmilyen oklevél, de a család névadó településének környékén egyértelműen a Szegi Várhegy a legalkalmasabb erőd építésére.

A vár a kor szokásainak megfelelően egy lakótoronyból és az azt övező kerítőfalból állhatott, melynek részét képezte a két sánc. Az elkövetkező évszázadokban azonban sehol sem említik a várat, pedig a környéken zajlottak olyan események, melyeket jól dokumentáltak. 

Az 1500-as évek közepén az alig néhány km-re lévő tokaji vár kapitánya, Némethi Ferenc Tokaj megerősítése érdekében az összes környékbeli várat elfoglalta, vagy újakat épített. Ennek során nem esik szó Szegiről, pedig ha még akkor akkor is létezett volna, nyilván említették volna a krónikások.

Szegitől alig néhány km-re van Komlóska vára, melyet szintén a tatárjárást követően építettek, és mindössze kb. 100 évet élt. Valószínű, hogy a Várhegyen épített kisméretű középkori lakótoronynak is ez lehetett a sorsa, és rövid életének egy tűz vagy egy ostrom vetett véget. Esetleg egyszerűen sorsára hagyták, a többit pedig elvégezte az idő.

A várral kapcsolatban egyértelműen akkor lehetne állást foglalni, ha valaki feltárást végezne a hegyen és kiásná az egykori falak alapjait, melyek valószínűleg a föld mélyén rejtőznek.

A hegy tetején jelenleg falakat ugyan nem találtunk, de a csodás panoráma kárpótolt mindenért....még a több tucat karcolt és szúrt sérülésért is, amit a bozótos okozott.

Lefelé szerencsénk volt, mert a plató egyik szélső fáján megpillantottuk a turistajelzést és azt követve már kevésbé kalandos volt az út. 

Ha valaki szereti felkeresni a szép helyeket, akkor Tokaj-Hegyalján járva érdemes felmenni a Szegi Várhegyre is. Igaz, várnak csak a hűlt helyét találjuk, de a panoráma mindenért kárpótol. 

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!

Ha érdekel a közelben lévő Solymos vára (Mogyoróska) is, akkor róla itt olvashatsz!

A közeli Tokaj ostromáról itt, a vár pusztulásáról itt olvashatsz!

Némethi Ferenc várkapitányról itt olvashatsz!