Számomra Selmecbánya legérdekesebb épülete az újvárnak, vagy leányvárnak is nevezett erődítmény, amely a nagybányai kapu közelében fekvő domboldal tetejére épült, és a város déli oldalának védelmére volt hivatott.
A nemesfémbányászata révén dúsgazdag Selmecbánya az 1500-as évek elején új kihívással volt kénytelen szembenézni: ez pedig a török előrenyomulás volt, legfőképpen Mohács után. Azok a gazdag selmeci polgárok, akik korábban csak hírből ismerték a törökök fosztogatását és kegyetlenkedéseit, hirtelen arra ébredtek, hogy egy reggelen akár az ő városuk utcáit is török lovak patáinak csattogása verheti fel.
Így hát a helyi német közösség gőzerővel a város megerősítésébe kezdett. Erődített kapukat emeltek a bevezető utakra, valamint félig lerombolták a település felé emelkedő, Paradicsom-hegy oldalába épült bazilikát, és egy várat építettek belőle, amit fallal is körülvettek.
Az óvárról itt olvashatsz részletesebben.
Az újvár azonban kilógott a sorból, mivel ezt az épületet nem a város, hanem annak talán leggazdagabb polgára, Rössel Borbála építtette 1564 és 1571 között a saját pénzén, hogy legyen hova menekülnie egy rajtaütés esetén a törökök elől.
A „leányvári boszorkánynak” is nevezett Borbála alighanem rászolgált a gúnynevére, mivel a korabeli feljegyzések alapján különc, fennhéjázó teremtés volt, amolyan mai "shoppingkirálynő", aki az elődei által felhalmozott irgalmatlan vagyont igazi tehetséggel és szorgalommal megáldva apasztotta.
Maga az épület, mint erődítmény már építésének idejében is elavult volt. Úgy nézett ki, mint az 1200-as években épített lakótornyok. Egyetlen többszintes, nagyon vastag falú toronyból állt, melynek bejárata az első emelet magasságában nyílt. A torony két sarkához előbb két kör alakú, kisebb bástyát ragasztottak, majd az 1600-as évek második felében a maradék két sarok is kapott egy-egy ilyen körbástyát. Ezzel ki is alakult a vár mai formája.
Egyes források úgy említik, hogy az erődítmény valós erejét inkább az a 24 olasz ágyú adta, amelyek a domb tetején, az épület körül voltak elhelyezve. Ezekkel az ágyúkkal pusztító tűz alá vehették a várost, és a magaslatot támadó ellenséget.
A dombra épült torony megfigyelőpontnak is alkalmas volt, ezért zászlókkal és különböző kürtjelekkel informálták a lakosságot arról, hogy éppen ellenség közeleg, vagy tűz lobbant fel valahol. Az épületnek ezt a kedvező helyzetét használta ki a város akkor, amikor majd jóval később tűzoltók vették birtokba, és tüzek észlelésére alkalmazták.
Hiába fordított azonban a megépítésére Rössel Borbála hatalmas összegeket, a leányvár egyetlen ostromot sem élt meg. Mivel a magyar királyság a XVI-XVII. században meglehetősen kivéreztetett állapotban volt, állami szinten senki sem tudta garantálni a városi polgárság életét és javainak biztonságát. Így aztán a segíts magadon, és az isten is megsegít elvet követve az emberek városi őrséget szerveztek, illetve hatalmas összegeken zsoldosokat fogadtak.
Maga a városi lakosság is rendszeresen gyakorlatozott és próbálta elsajátítani a fegyverforgatást egy vészhelyzet esetére. Ekkor jött létre a városi lövölde abból a célból, hogy a lőfegyverek megfelelő alkalmazását megtanulják.
A város vezetősége arra is rájött, hogy a saját védelmük érdekében segítséget kell nyújtani a Selmec és a törökök által elfoglalt terület között fekvő településeknek, hogy az ellenséget ezáltal is távolabb tudják tartani maguktól. Ennek okán 1562-ben 150 gyalogost küldtek Szécsény ostromához, azonban harcban gyakorlatlan katonák a rájuk törő ellenség elől elmenekültek.
Selmecet szerencsére egyszer sem dúlták fel a törökök. A legjobban akkor közelítették meg, amikor egy portyázó csapat egészen a város határáig, a kálváriáig tört előre. A városi katonaság azonban ez esetben már a helyzet magaslatán volt és kemény csatában megfutamította az ellenséget.
A zsoldosok kivették részüket a selmeci polgárok szállítmányainak, árújának védelméből is. Amennyiben a szállítmányokat fosztogató martalócok közül egyet is elfogtak, azt szörnyű kínok között végezték ki a városban, melynek pallosjoga volt.
Érdemes pár szót ejteni a várat építő boszorkányról, Rössel Borbáláról, aki annak a Rössel Erazmusnak az unokája volt, aki szerencsés üzleteknek köszönhetően mérhetetlen vagyonra tett szert.
1520-ban bekövetkezett halála után a vagyont két fia, Lőrinc és János örökölte. Miután János meghalt, a teljes vagyon Borbála apjára, Lőrincre szállt. Rössel Lőrinc azonban elkövetett egy nagy hibát: egyetlen lányát úgy elkényeztette, hogy Borbála igazi fúriaként viselkedett.
Mindenkivel perben állt, a pénzt pedig két kézzel szórta. Összesen háromszor ment férjhez, az első házasságából származó fia pedig inkább katonának állt, mert nehezen viselte anyja természetét.
Pazarlása olyan méreteket öltött, hogy a helyi puritán embereket folyamatosan megbotránkoztatta. Mivel az üzlet is egyre rosszabbul ment, illetve a költekezése minden képzeletet felülmúlt, egy idő után teljesen elszegényedett és mindenét elvesztette,
1571-ben a városi tanács heti 2 forint segélyt szavazott meg neki életjáradék gyanánt, ezzel elismerve azt, hogy saját költségével hozzájárult a városi erődrendszer kiépítéséhez.
Ez méltányos, tisztes megélhetést biztosított volna, ha a pazarláshoz szokott Borbála ezt is el nem tékozolja. Így aztán 1571-ben rongyokba öltözve találták meg holtan, és a város a saját költségén temette el.
A várban tűzoltó- és hadtörténeti kiállítás látható. Ez utóbbi a török időket idézi meg.
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg mással is!
