castlerocker

Számomra Selmecbánya legérdekesebb épülete az újvárnak, vagy leányvárnak is nevezett erődítmény, amely a nagybányai kapu közelében fekvő domboldal tetejére épült, és a város déli oldalának védelmére volt hivatott.

A nemesfémbányászata révén dúsgazdag Selmecbánya az 1500-as évek elején új kihívással volt kénytelen szembenézni: ez pedig a török előrenyomulás volt, legfőképpen Mohács után. Azok a gazdag selmeci polgárok, akik korábban csak hírből ismerték a törökök fosztogatását és kegyetlenkedéseit, hirtelen arra ébredtek, hogy egy reggelen akár az ő városuk utcáit is török lovak patáinak csattogása verheti fel. 

Így hát a helyi német közösség gőzerővel a város megerősítésébe kezdett. Erődített kapukat emeltek a bevezető utakra, valamint félig lerombolták a település felé emelkedő, Paradicsom-hegy oldalába épült bazilikát, és egy várat építettek belőle, amit fallal is körülvettek.

Az óvárról itt olvashatsz részletesebben. 

Az újvár azonban kilógott a sorból, mivel ezt az épületet nem a város, hanem annak talán leggazdagabb polgára, Rössel Borbála építtette 1564 és 1571 között a saját pénzén, hogy legyen hova menekülnie egy rajtaütés esetén a törökök elől. 

A „leányvári boszorkánynak” is nevezett Borbála alighanem rászolgált a gúnynevére, mivel a korabeli feljegyzések alapján különc, fennhéjázó teremtés volt, amolyan mai "shoppingkirálynő", aki az elődei által felhalmozott irgalmatlan vagyont igazi tehetséggel és szorgalommal megáldva apasztotta.

Maga az épület, mint erődítmény már építésének idejében is elavult volt. Úgy nézett ki, mint az 1200-as években épített lakótornyok. Egyetlen többszintes, nagyon vastag falú toronyból állt, melynek bejárata az első emelet magasságában nyílt. A torony két sarkához előbb két kör alakú, kisebb bástyát ragasztottak, majd az 1600-as évek második felében a maradék két sarok is kapott egy-egy ilyen körbástyát. Ezzel ki is alakult a vár mai formája.

Egyes források úgy említik, hogy az erődítmény valós erejét inkább az a 24 olasz ágyú adta, amelyek a domb tetején, az épület körül voltak elhelyezve. Ezekkel az ágyúkkal pusztító tűz alá vehették a várost, és a magaslatot támadó ellenséget.

A dombra épült torony megfigyelőpontnak is alkalmas volt, ezért zászlókkal és különböző kürtjelekkel informálták a lakosságot arról, hogy éppen ellenség közeleg, vagy tűz lobbant fel valahol. Az épületnek ezt a kedvező helyzetét használta ki a város akkor, amikor majd jóval később tűzoltók vették birtokba, és tüzek észlelésére alkalmazták.

Hiába fordított azonban a megépítésére Rössel Borbála hatalmas összegeket, a leányvár egyetlen ostromot sem élt meg. Mivel a magyar királyság a XVI-XVII. században meglehetősen kivéreztetett állapotban volt, állami szinten senki sem tudta garantálni a városi polgárság életét és javainak biztonságát. Így aztán a segíts magadon, és az isten is megsegít elvet követve az emberek városi őrséget szerveztek, illetve hatalmas összegeken zsoldosokat fogadtak.

Maga a városi lakosság is rendszeresen gyakorlatozott és próbálta elsajátítani a fegyverforgatást egy vészhelyzet esetére. Ekkor jött létre a városi lövölde abból a célból, hogy a lőfegyverek megfelelő alkalmazását megtanulják. 

A város vezetősége arra is rájött, hogy a saját védelmük érdekében segítséget kell nyújtani a Selmec és a törökök által elfoglalt terület között fekvő településeknek, hogy az ellenséget ezáltal is távolabb tudják tartani maguktól. Ennek okán 1562-ben 150 gyalogost küldtek Szécsény ostromához, azonban harcban gyakorlatlan  katonák a rájuk törő ellenség elől elmenekültek.

Selmecet szerencsére  egyszer sem dúlták fel a törökök. A legjobban akkor közelítették meg, amikor egy portyázó csapat egészen a város határáig, a kálváriáig tört előre. A városi katonaság azonban ez esetben már a helyzet magaslatán volt és kemény csatában megfutamította az ellenséget.

A zsoldosok kivették részüket a selmeci polgárok szállítmányainak, árújának védelméből is. Amennyiben a szállítmányokat fosztogató martalócok közül egyet is elfogtak, azt szörnyű kínok között végezték ki a városban, melynek pallosjoga volt.

Érdemes pár szót ejteni a várat építő boszorkányról, Rössel Borbáláról, aki annak a Rössel Erazmusnak az unokája volt, aki szerencsés üzleteknek köszönhetően mérhetetlen vagyonra tett szert.

1520-ban bekövetkezett halála után a vagyont két fia, Lőrinc és János örökölte. Miután János meghalt, a teljes vagyon Borbála apjára, Lőrincre szállt. Rössel Lőrinc azonban elkövetett egy nagy hibát: egyetlen lányát úgy elkényeztette, hogy Borbála igazi fúriaként viselkedett.

Mindenkivel perben állt, a pénzt pedig két kézzel szórta. Összesen háromszor ment férjhez, az első házasságából származó fia pedig inkább katonának állt, mert nehezen viselte anyja természetét.

Pazarlása olyan méreteket öltött, hogy a helyi puritán embereket folyamatosan megbotránkoztatta. Mivel az üzlet is egyre rosszabbul ment, illetve a költekezése minden képzeletet felülmúlt, egy idő után teljesen elszegényedett és mindenét elvesztette,

1571-ben a városi tanács heti 2 forint segélyt szavazott meg neki életjáradék gyanánt, ezzel elismerve azt, hogy saját költségével hozzájárult a városi erődrendszer kiépítéséhez.

Ez méltányos, tisztes megélhetést biztosított volna, ha a pazarláshoz szokott Borbála ezt is el nem tékozolja. Így aztán 1571-ben rongyokba öltözve találták meg holtan, és a város a saját költségén temette el.

A várban tűzoltó- és hadtörténeti kiállítás látható. Ez utóbbi a török időket idézi meg. 

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg mással is!

A Selmecbánya belvárosában található Óvárat a kényszer szülte, mivel a város lakói a XVI. században az egyre északabbra terjeszkedő törökök ellen védtelennek érezték magukat. Megszületett hát a döntés, hogy a város közepén román stílusban épült, majd a gótika jegyében átalakított 3 hajós bazilikát teljesen átszabják, és abból jól védhető várat kerekítenek, amely vész esetén menedéket jelenthet.

Az átépítés története

Az eredeti Szűz Mária plébániatemplomot a város német ajkú lakossága emelte a XIII. században. A három hajós, román stílusú bazilika toronnyal is rendelkezett.

A templom közelében, attól délre emeltek egy körtemplomot, a Szent Mihály rotundát, amelyet elsősorban ravatalozóként használtak, később pedig ossariumként (csontok tárolására alkalmas helyként) is szolgált.

A templomot 1442-ben tűzvész sújtotta, 1443-ban pedig földrengés rongálta meg.

A huszita időket követően Mátyás kedvezményekkel látta el a várost, hogy a gazdasága magához térjen. A gyarapodó városi lakosság 1497 és 1515 között a templomot gótikus stílusban felújította. Alig múlt el azonban néhány évtized, és a Budát is elfoglaló törökök egyre közelebb kerültek Selmechez. Természetes, hogy a város lakóit ez a hirtelen szomszédság mindinkább feszélyezte. 

A városi vezetők tisztában voltak azzal, hogy a települést övező városfalak még egy portyázó akindzsi csapatnak sem tudnának ellenállni, nem még egy janicsárokból és szpáhikból álló reguláris szultáni seregnek. 

Ezért határozták el az éppen felújított robosztus templom városi erődítéssé alakítását. Az átalakítás 1546 és 1559 között meglehetősen drasztikus lépések sorozatából állt. Ennek során beomlasztották a főhajó boltozatos mennyezetét, a mellékhajók belső falait pedig megvastagították és magasabbra építették. Így létrejött egy nyitott belső udvar, a mellékhajók és a szentély esetében pedig emeleteket alakítottak ki.

A nagyméretű, csúcsíves, gótikus ablakokat befalazták és a helyükön lőréseket hagytak csupán. A földszinten volt a fegyvertár, a konyha és a raktárak, az első emeleten pedig a várat védő katonákat szállásolták el (kb. 50-60 fő). Az így kapott, nagyon magas falakkal rendelkező, téglalap alakú belső vár négy sarkára kisméretű őrtornyokat építettek.

Miután ezzel elkészültek, a belső várat egy szabálytalan alakú kőfallal vették körül, amelyet kör, és négyzet alaprajzú tornyokkal erősítettek meg. A külső vár azért is szabálytalan alaprajzú és különböző formájú bástyákkal tagolt, mivel a belső várhoz hasonlóan itt is felhasználtak minden, a közelben már meglévő masszív épületet, amelyeket tovább erősítettek és falakkal kötötték őket össze.

Selmec

(németül Schemnitz, szlovákul Banska Stiavnica) a magyar királyság legjelentősebb bányavárosa volt. A település a Selmeci-hegység völgykatlanában fekszik, festői környezetben. Eredetéről azt tartják, hogy egy Sebenitz nevű pásztor két gyíknak köszönhetően találta meg a gazdag arany- és ezüstlelőhelyeket az Óhegy lábánál. A monda szerint a pásztor egy arany, és egy ezüst színű gyíkot látott a kövek alól kibújni. A köveket felemelve, azok alatt ezüstöt és aranyat talált.

A tatárjárást követően IV. Béla szabad királyi városi rangra emelte, majd az elpusztult lakosság helyére bajor és szász bányászokat telepített be. Ebben az időben Magyarország legfontosabb nemesfémbányái (legfőképpen ezüst) voltak itt. Fénykorát a XV-XVIII. században élte, amikor a magyar királyság egyik legjelentősebb városa volt. 1783-ben a maga 23.192 lakosával Pozsony és Debrecen után az ország harmadik legnépesebb városa volt, de egyes feljegyzések szerint korábban rendelkezett közel 40 000 lakosal is.

Selmecbánya jelenleg alig 10.000 lelket számlál, ami azzal magyarázható, hogy földrajzilag nehezen megközelíthető helyen fekszik, a fő közlekedési útvonalaktól messze van, ezért a bányák bezárását követően az ipar nem tudott megragadni benne.

Fontos megjegyezni, hogy 1627-ben a világon itt alkalmaztak először puskaport a bányászat során.

Megközelítése

Az óvár a belváros fölé magasodó dombon fekszik, de nem annak legmagasabb pontján, pedig stratégiailag nyilván az lenne indokolt. A bevezetőből azonban már tudjuk, hogy az eredeti épület templomnak készült és nem a védelmi jellege volt a legfontosabb.

A vár két irányból közelíthető meg. A Radniche námestie (tér) irányából egy gyalogos szerpentinen, vagy a Starozámocká utca felől autóval. Ez utóbbi egy nagyon szűk kis zsákutca, amelynek vége a vár bejáratánál van. Itt 8-10 autó számára alakítottak ki parkolóhelyet.

Mivel a selmeciek legnagyobb félelme soha nem vált valóra és a vár egyetlen ostromot sem élt meg, teljesen ép állapotban maradt ránk.

Az erődítménnyé alakított templomnak két bejárata van egymás mellett. Az egyik a gyalogosok, a másik a lovasok és szekerek számára. A város felé, vagyis délre néző kapu előtt egykor mély szárazárok húzódott, aminek napjainkra nyoma sem maradt. A híd emelőszerkezetének a maradványai ellenben a mai napig láthatók.

A vár téli időszakban 8 órától 16 óráig van nyitva.

Az Óvár napjainkban

A gyalogos bejárón keresztül lehet az udvarra jutni, ahol rögtön elénk tornyosul a belső vár magas, masszív tömbje. A külső vár falai, illetve a bástyák vakoltak és meszeléssel vannak ellátva, belső oldalukon pedig teljesen körbe fából készült fedett gyilokjáró húzódik. Annak ellenére, hogy a faszerkezet épnek tűnt, a feljutást mindenhol táblával tiltották, melynek oka vélhetően a fagyos idővel magyarázható és a balesetek elkerülését célozta.

A várban Szlovákiában nem meglepő módon magyar feliratozás nincs, de a pénztárnál kaptunk egy viszonylag részletes, használható laminált magyar nyelvű útmutatót, melyet kifelé természetesen visszaadtunk.

A bejárattól balra nyílik az ovális alakú középkori ravatalozó kápolna, melynek föld alatti üregeiben a templom kertjében korábban eltemetett emberek még jó állapotban lévő csontjait tárolták. A föld alatti kamrákban több, mint 4 méter magasságban halmozódtak fel csontok, amelyeket a XX. század elején szállítottak el szénás szekerekkel, hogy azokat máshol elássák. Az épületrendszer erődítménnyé alakítása során jelentősen megváltozott a kápolna képe is, mivel ahhoz egy rondellát toldottak kifelé, amelyről a bejárat előtti területet tudták ágyútűz alatt tartani. Az egykori körtemplom belsejében nagyon halványan jelenleg is láthatók az régi, középkori freskók.

A rondellából egy belső ajtón át lehet az egykori őrtoronyba jutni, ami ma teljesen úgy néz ki, mint egy barokk templomtorony. Nem volt ez mindig így, hiszen egykor ez volt a bejáratot védő torony és az aljából nyílt a kapu. Az alsó szinten 1482-es évszám szerepel. További két emelettel a XVI. században toldották meg, így alakult ki a ma látható templomtorony-forma. Az első emeleten toronyóra-szerkezetek és a szerkezet mozgatásához használt korabeli súlyok vannak kiállítva. A lépcsőkön felmászva a torony tetejéből, a harangok mellől csodás panoráma nyílik a város felé.

A padlástérben két kisebb és egy óriási méretű harang van, melynek a kötelét előrelátó módon feldobták egy magas gerendára, nehogy valakinek eszébe jusson megkongatni azt.

Az északi nagy torony belsejében nagyon látványos kiállítás keretében mutatják be a selmeci kovácsok tevékenységét. A város ugyanis az itt bányászott ezüstön kívül e mesterség révén is komoly hírnevet szerzett. A hagyományos kovácstermékeken kívül készítettek itt nagyon komoly zárakat, késeket, fejszéket, illetve olyan kifinomult eszközöket is, mint ollók és bélyegzők. A torony tövében igazán míves kovácsoltvas síremlékekből kaphatunk ízelítőt. 

Az udvar északi oldalán található a Honvéd szobor, melyet a selmecbányai lakosok 1899-ben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére állíttattak. A szobor eredetileg a városban, egy tárna előtt állt, de a múlt század 30-as éveiben áthelyezték a várudvarra.

Az északi nagy torony és a nyugati rondella között, a várfal tövében helyezkedik el a kút, amelyet egy víz alatti forrás táplál és folyamatosan 9-10 méternyi vízoszlop van benne. Kicsivel a víz szintje alatt, a várudvartól 18 méter mélyen egy alagút nyílik a kútból. A titkos alagút használatával szorongatott helyzetben a védők kimenekülhettek a várból.  Ehhez csak azt kellett tenni, hogy kimeregettek a vízből annyit, hogy a járat szárazra kerüljön és használni tudják. Miután kijutottak, a forrás lassan visszatáplálta a vizet, így zárva el az utat az esetleges üldözők elől.

A külső vár jellegzetes, négyszög alaprajzú bástyája a Himmelreich torony. Az épület eredetileg a templomszolga lakásának épült, az erődítéskor pedig falait megvastagították, megmagasították, és multifunkciós börtönné alakították, amelyhez kínzókamra is tartozott. Az épületben nem csak a bűnözőket helyezték el, hanem mintegy előrevetítve a közveszélyes munkakerülés intézményét, a munkával elégedetlen, munkakerülő, valamint a lázongó bányászok is bizton számíthattak a hely vendégszeretetére. A bányászok adták a bástya elnevezését is, a Himmelreich ugyanis menyországot jelent, mivel aki ide bekerült, fel is hagyott minden reménnyel…

A cellákban az olyan általános és hagyományos kiállítási tárgyakon kívül mint a deres, kaloda, béklyó, az egykori bebörtönzöttek számára nem túl biztató jövőképet előrevetítő tőke és pallos is megjelenik.

A belső várba az épület nyugati oldalán lehet bejutni. A keleti homlokzaton egyértelműen látszanak az egykori templombelső boltozatos tetejének nyomai. Látogatásunk alkalmával csak az alsó szint helyiségeinek egy része volt nyitva, ahol kőtár található, illetve a korábban a szentháromság emlékművet díszítő barokk szobrokat állították ki. 

Az egyik helyiségben részben kibontották az egykori gótikus ablakot, melyet az erődítési munkálatok során falaztak be.

A belső várnak mind a négy sarkán kisméretű őrtorony van, ahova sajnos nem tudtunk felmenni. A bejárattól nézve a jobb hátsó sarokban egy nagyon szép, sokszögű, csavart csigalépcső vezet a magasba, mely egykor a templom halotti harangjához vitt. Bízva abban, hogy fent valami panorámás kilátás vár, megmásztuk a 90 lépcsőfokot. Az előző napi kimerítő, Kálvária dombon tett látogatásunkat követően sem én nem voltam felhőtlenül boldog, sem pedig az általam sűrűn emlegetett szentek, amikor az út végén egy zárt ajtó fogadott.

Végezetül meg kell említenem, hogy a vár udvarán, a bejárat mellett található, kívülről deszkatákolmánynak tűnő épületben teljesen kultúrált és tiszta mosdó áll a látogatók rendelkezésére meleg vízzel. 

Selmecbánya Óvára igazán egyedi épület, mindenképpen érdemes felkeresni. A város középkori jellege, közterületei igazán hangulatosak, nem véletlen, hogy az UNESCO világörökség részét képezi.  

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg mással is!