A mai Szlovákia területén található Tarkő vára igazán érdekes és látványos. Mára ugyan csak néhány faltöredék maradt ránk az egykor oly büszke erősségből, de a csodás természeti környezet kárpótol mindenért, és ha meg vagyunk áldva egy kis kreativitással és megfelelő fantáziával, akkor simán magunk elé tudjuk képzelni a várat is.
Érdekessége, hogy létezése során egy családhoz, illetve annak különböző ágaihoz tartozott, ami igazán ritkaság a történelmi magyar várak között.
Tarkő várának (szlovákul Kamenica) csekély maradványai a Keleti-Beszkidekhez tartozó Csergő-hegység egyik 725 méter magas kettős csúcsán találhatók.
A Tarcaza-völgy felé magasodó hegy tökéletes lehetőséget teremtett eleinknek a Kassa és Lengyelország közötti út ellenőrzésére. Magát a várhegyet nevezték Tarkőnek, mely név nyilvánvalóan arra utal, hogy a kb. 250 méterrel Kamenica település felé magasodó, sziklás hegyen erdőt nemigen találunk.
A hegyoldal nagyon meredek, és a csúcs délkeleti és északnyugati végében a talajt (egymástól kb. 50 méterre) két helyen is áttörik csupasz sziklaormok. A dupla csúcs között keskeny nyereg húzódik.
A kettős csúcs a hegy tetejének meglehetősen zord és baljós kinézetet kölcsönöz, mivel egy szarvhoz hasonló. (Ilyen hegytetőre – Szarv-hegy – épült a Zemplénben Regéc, illetve Komlóska határában Solymos vára)
Megközelíthetősége
Kamenica települését a 68-as főúton lehet elérni. Az út mellett Ólubló felé haladva több olyan kopár hegyoldal is látható, amelynek a tetején a talajból kibukkanó sziklaszirtek vannak.
A falun belül mindenhol jelölik a várhoz vezető utat, a kocsit pedig a hegy aljában egy kisebb parkolóban lehet letenni, ahol kb. 5-6 autó fér el a fedett pihenőhely mellett.
Innen megfelelően feliratozott és jelzett földút, majd gyalogösvény vezet a csúcsra, amely a parkolótól kb. 1700 méter távolságra van. Az út első fele murvás, és nem különösebben meredek. Ennek a szakasznak mindössze annyi szerepe van, hogy Tarkő déli oldaláról (a parkolótól) elvisz az északnyugatira, ahol a hegy egyetlen kisebb erdőjén keresztül lehet a várhoz jutni.
Innen azonban már meredek a hátra lévő szakasz, és az erdei gyalogösvény szerpentinben folytatódik. Az út egyben tanösvény is, hiszen a túristaút mellett lévő fák és cserjék egy-egy QR kóddal vannak ellátva, melyek így könnyen beazonosíthatók a természet iránt érdeklődők számára.
A hegy teteje teljesen kopár, csak sziklás hegyi rétet találunk. Ennek illata viszont kárpótol mindenért, hiszen a hegyoldal telis-tele volt mindenféle mezei virággal, amelyek valóságos illatorgiát árasztottak magukból.
A vár északi oldalán a természetvédelmi őrszolgálat faháza áll, illetve mellette egy kis előtetős beálló egy asztallal és székekkel, ahová adott esetben be lehet húzódni egy hirtelen jött nyári zápor esetén.
A vár napjainkban
Magára a várra leginkább az az élelmiszeripartól kölcsönvett kifejezés illik a legjobban, miszerint a hegytető „nyomokban várat is tartalmazhat”.
A varak.hu leírása alapján egy 2003-ban végzett felmérés szerint a falmaradványok meglehetősen rossz állapotban voltak és feltárás, vagy restaurálás még nem történt Tarkőn.
Ezzel szemben most sokkal jobb a helyzet, mivel az összes, még látható falszakasz állagmegóvása szemmel láthatóan megtörtént a közelmúltban. Az északkeleti csúcson lévő palota környékén feltárás is lehetett, hiszen a falak ki vannak ásva és megjavították őket.
Jelenleg ugyan ilyen munkálatok nem folynak, de ottlétünk során egy ember motoros fűkaszával nyírta az öregtorony környékén a füvet. Amikor egy ingatag kövekből kirakott lépcsőn a két csúcs közötti nyeregre felértünk, valami páratlan, szavakkal nehezen jellemezhető körkörös panoráma tárult elénk.
A nyeregnél kihelyeztek egy táblát, amelyen a várnak egy elméleti rekonstrukciós rajza szerepel. Ez segít elképzelni, hogyan is nézhetett ki a vár az 1500-as évek elején. Mindazonáltal ez a rajz meglehetősen idealista, véleményem szerint – a romok bejárását követően – születtek ettől reálisabb elméleti rekonstrukciók is.
Ma a vár 3 nagyobb részre tagolható. Feltételezhetően előbb a magasabb, délnyugati sziklaoromra építkezhettek, annál is inkább, mert itt van a kerek alaprajzú öregtorony egy része, amely gyakorlatilag minden XIII. századi magyar vár alapja.
Az öregtoronytól délre látható egy esővíz gyűjtésére használatos, kőbe vájt ciszterna, illetve délnyugatra egy magasabb épületnek a sarka.
Valószínűleg később az építkezések kiterjedtek az északkeleti sziklaoromra is, mely kicsit laposabb lévén alkalmas volt egy nagyobb alapterületű palota építésére. Ennek a falait láthatóan kiásták és restaurálták, mint ahogyan kijavították a dombon lentebb található kerítőfal és a két csúcsot dél felől összekötő fal megmaradt szakaszát is.
A legkésőbb épült védművek, a vár három ágyúrondellája maradt meg a leginkább épen. Ezek közöl kettő keleti irányba néz és a palotát övező kerítőfal két sarkán található, a harmadik pedig az északi oldalon középen helyezkedik el. A rondellák elhelyezése teljesen logikus és nyilvánvaló, hiszen a várat sikerrel csak ezekről az oldalakró lehetett támadni. A déli és a nyugati falszakasz annyira meredek, hogy ott a falat tömeges rohamnak alávetni lehetetlen volt.
A vár hossztengelyével párhuzamosan az északi oldalon egy földsánc is látható, azonban a nyereg közelében köfalnak nincs nyoma.
A hegy gerince északkeleti irányba kicsit alacsonyabban folytatódik még vagy 50 méteren keresztül, ahol egy másik, laposabb sziklaszirt is előbukkan. A fenntartók által kihelyezett ábra alapján itt lehetett a vár harmadik része, az alsóvár.
Jelenleg itt is egy kis fedett pihenő van. A nyomokból az látszik, hogy manapság is ezen a réten tartják meg a várhoz kapcsolódó nagyobb tömegeket mozgató rendezvényeket.
Mindkét csúcsról olyan páratlan panoráma tárul elénk, hogy én szó szerint akár 2 napig is ültem volna a romok között kibámulva a fejemből, miközben szívom be a friss levegőt az átható virágillattal.
A környék felismeréséhez a délnyugati csúcs közelében elhelyeztek egy panorámafotót, amely alapján azonosítani lehet a környező településeket és hegyeket.
A vár története
gyakorlatilag egyetlen családhoz, illetve ennek különböző ágaihoz kapcsolódik.
A Tarkőy családot a XIII. század elején az a Rutker (vagy Rüdiger) comes alapította, aki alighanem Tirolból érkezett II. András idején Magyarországra Gertrúd királyné kíséretével. Vélhetően felesége a magyar királyné udvarhölgyei közé tartozott, és mint meráni nemesre, Erkel Ferenc Bánk bánja óta előítéletekkel terhesen tekinthetünk rá.
A család azonban gyorsan érdemeket szerzett a királyi udvarban, ezért 1209-ben birtokot kaptak a Szepességben.
Rutker comesnek két fia volt, Herman és I. Rikolf. Mindkét nemes kivette részét az ország harcaiban, így IV. Béla 1246-ban megerősítette őket birtokaikban, majd IV. Lászlótól további birtokadományokat kaptak. Herman ágán viszonylag gyorsan kihalt a család, ellenben I. Rikolfnak hét gyermeke is született, akik közül hármat érdemes megemlíteni. Kakast, Jánost és II. Rikolfot.
János leszármazottai lettek a Berzeviczyek, II. Rikolf utódai pedig megalapították a Tarkőy, és a Tárczay ágát a családnak. Rikolf fiai a családi birtokrendszert azonban nem csak adományokból gyarapították, hanem időnként cseréltek, illetve vásároltak is birtokokat, így került csere, illetve fizetség ellenében Tarkő 1296-ban a család tulajdonába.
Feltételezhetően a birtokba kerülés után II. Rikolf építtette Tarkő várát, majd a felépült birtokközpont után elneveztetett Tarkőy Rikolfnak. A vár első okleveles említése 1306-ból való, amikor a család megosztozik a birtokokon.
Az osztozkodás eredményeként a vár Rikolf mesternek jutott. Tarkőy Rikolf a III. András halálát követő zűrzavaros időkben a trónkövetelőként fellépő Károly Róbert pártján állt. A rozgonyi csatában és Sáros ostrománál mutatott hősies helytállásáért a birtokai megerősítést nyertek.
Ezt követően 1325-ban újabb kiváltságként magának és utódainak pallosjogot szerzett.
Rikolf mesternek 14 gyermeke született, melyből 12 fiú volt. Az utódok közül azonban csak négyen tudtak nemzetséget alapítani.
III. Rikolfnak, II. Jánosnak és Henriknek a fiai a Tarkőy, Kelemennek a fiai pedig a Tárczay nevet örökölték.
A család csillaga felívelőben volt a XIV. században, hiszen többen udvari katonák, vagy királyi udvarnokok voltak, illetve magas egyházi (aradi prépost) címeket tudhattak magukénak.
1361-ben Péter és Kelemen feljelentették a testvérüket Lőrincet, hogy nem sokkal apjuk halálát követően kisajátította Tarkő várát, valamint elvette gyermek nélkül elhunyt László testvérük birtokrészét is.
Mivel a vár közel feküdt a lengyel határhoz, az országvédelmi rendszer részét képezte, és abban mindig viszonylag nagy létszámú katonaság állomásozott. Egy 1410-es bandériumjegyzék alapján ez Tarkő esetében kb. 60-80 főnyi katonát jelentett, amiből 20 nehézpáncélos, a többi pedig könnyűlovas katona volt.
1410-11-ben és 1422 környékén számítani lehetett lengyel betörésre, mivel a német Teuton lovagrend oldalán Zsigmond belépett a lengyel-litván seregek és a lovagrend közötti háborúba.
Az XIV-XV. század fordulóján elsősorban II. János ágán egyre több területhez és egyre nagyobb méltóságokhoz jutottak a Tarkőyek.
Zsigmondtól, Borbála királynétől, majd I. Ulászlótól is jelentős birtokokat kaptak Liptó és Árva megyében.
A gyors emelkedéstől megittasult Tarkőyeket aztán 1436-ban hűtlenséggel vádolták meg. Vélhetően a vádak csak arra voltak jók, hogy az időközben maguktól elszálló, hatalomtól megrészegült Tarkőyeket helyrükre tegyék.
1438-ban háború tört ki Albert és III. Ulászló lengyel király között, melynek során a lengyelek betörtek az országba és rövid időre Tarkőt is elfoglalták. Még ugyanezen év őszén sikerült a várat visszafoglalni.
1442-ben Tarkői Péter őrizte a várat, aki Erzsébet királyné és fia pártján állt, így Tarkőt egy 1444-es egyezményben úgy sorolták fel, mint huszita párti erősséget.
1447-ban Tarkőy Rikolfi János és László amnesztiát kaptak Hunyadi Jánostól, de László csak azzal a feltétellel, ha két várát (Újvárt és Nagyvárt) lerombolja és elhagyja.
A Tarkőy birtok 1450 körül Sáros megyében 26, Szepes megyében 6, Hevesben 1 településből állt, amely akkora vagyon volt, hogy azon az örökösök megint csak összevesztek és közöttük pereskedés kezdődött.
Tárczay Tamás a veszekedés végére úgy akart pontot tenni, és magának kikaparni a gesztenyét, hogy a huszitáknak játszotta át a várat. Ekkor a Tarkői vár kapitánya a híres huszita vezér, Thalafus János volt. A várat végül 1456-ban foglalták vissza Komorowsky Péter árvai és liptói főispán segítségével Tárczay Tamástól.
A vár visszavételének évében a család öt ága Pálóczy László országbíró közbenjárására megegyezett, hogy birtokokat közös tulajdonban kezelik. Közös lónak azonban túrós a háta, és a fennmaradt iratokban a család különböző ágai folyamatosan figyelmeztették egymást, hogy a vár őrzésére megfelelő számú katonát kell kiállítani, vélhetőan a tulajdoni rész arányának megfelelően.
Néhány évvel később azonban a család Tarcazay ága kerekedett felül.
Tárczay Tamás Mátyás király udvarában lett udvarnok, és 1468-ban kizárólagosan megszerezte Tarkő várát, 1477-bedig a Tarkőy birtokok jelentős részét. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy a család néhány ága kihalt, illetve Tamás jelentős érdemeket szerzett Mátyás hadjárataiban, mint tehetséges hadvezér.
A fia, Tárczay Miklós még tovább emelkedett a ranglétrán, hiszen Sáros megye főispánja, majd királyi főkamarás lett, és 1526-ban esett el Mohácsnál.
A vár hősnője
Mint a várak legtöbbjének, Tarkőnek is megvan a maga hőse, vagy hősnője. Ez esetünkben Tárczay Anna volt, aki valószínűleg 1520-ban született Tarkő várában.
Apja, Tárczay Miklós, az ország bárója, 1526-ban a mohácsi csatatéren esett el. Halála után özvegye, Bánffy Dorottya hozzáment egy befolyásos lengyel nemeshez, Loboczky Mátyáshoz, aki akkoriban Késmárk kapitánya volt, és I. Ferdinánd híve.
Bánffy Dorottya a házasságkötést követően új férjének lengyelországi birtokaira költözött. A családi birtokot és Anna lányát fiára, Tárczay Györgyre bízta.
Loboczky azonban megkaparintotta Tarkő várát és nem is volt hajlandó visszaadni Györgynek, csak a befolyásos Pálffy rokonság közbenjárására.
Mivel Tárczay Anna fiús nevelésben részesült, kiváló lovas és nagyszerű fegyverforgató volt. Amikor azonban a környék egyik legbefolyásosabb embere, Perényi Péter elfoglalta tőle Céke várát, Anna rájött, hogy egyedül nem tudja megvédeni a birtokait, ezért hozzáment Homonnai Drugeth Györgyhöz, aki hozzá hasonlóan Izabella királyné híve volt.
Drugeth György Tárczay Miklóssal és a Bebekekkel azon munkálkodott, hogy Felső-Magyarországot Izabella oldalára állítsa. Amikor Izabella ügye veszni látszott, 1556-ban Tárczay Miklós Lengyelországba ment sereget toborozni, várai védelmét pedig a húgára bízta, akinek előző éven halt meg a férje.
Amikor a császár hadvezére, Forgách Simon értesült erről, elérkezettnek látta az időt leszámolni az ellenségeivel. Tarkő és a szomszédos Újvár (Hőnig) ellen megindította két alvezérét, Wolfgang Puchaimet és Marcel Dietrichet 600 lovassal és 4000 gyalogossal.
A történet itt két forrásból is ismert. A győztesek szerint ekkora túlerő láttán mindkét erősséget azonnal feladták a védők, az ostromlók pedig lerombolták a várakat.
A másik verzió szerint Anna nem adta könnyen magát. Az újvári vár kapitánya, Mukk Bálint szerint Tárczay Anna kiküldött a Branyiszkói hegyre 14 puskást, akik megtámadták a királyi postát. A zsákmányolt levelekből az úrnő értesült az ellene irányuló támadásról, ezért mindenfelé segélykérő leveleket küldött szét, illetve felkészült az ostromra.
A váraiba lőszert vételezett és élelmiszert halmozott fel. Az újvári várba 50 embert küldött erősítésként, hogy a környező császári területeket zaklassák.
Amikor ezeket a várkapitány, Mukk Bálint vonakodott befogadni, akkor újabb fegyvereseket küldött és a kapitányt elfogták, a családjával bezárták.
A közeledő hadak elé fegyvereseket küldött. Amikor egy puskása elhozta az egyik császári katona levágott fejét, megjutalmazta emberét.
A segélykérő levelekre mindössze Báthory György 20 puskása érkezett meg az ostromig, amely 1556 július hónapban történt.
A Tarkő alá felvonult sereg megadásra szólította fel a vár úrnőjét. A feltételek átgondolására három napot adtak az ostromlók azzal, hogy amennyiben Tarczay Anna harc nélkül feladja a várat, fehér zászlót húzasson fel. Ehelyett a hősies asszony fekete lobogót tűzetett ki azzal magyarázva tettét, hogy így gyászolja Ferdinánd magyar királlyá koronázását.
A feladás elutasítását követően a védők napokig tartották a várat a nyomasztó túlerő ellen, azonban az végül elesett. Tarczay Anna elmenekült a várból és előbb Zboró várában, majd az egyik megerősített kastélyában húzta meg magát.
Ferdinánd azonban megfosztotta minden vagyonától, és 1567-ben szegénységben halt meg. A bátyja, az ostrom után következő évben, 1557-ben esett el a nagyszőlősi csatában. A győzedelmes császári csapatok Tarkő várát puskaporral aláaknázták és felrobbantották. A megmaradt falakat, illetve a kőtörmeléket a környékbeli lakosok széthordták.
A képre kattintva galéria nyílik!
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!
Forrás:
www.academia.edu / Sárközi Sebestyén: Az északi határok őre: Tarkő
Arcanum: Nagy Iván: Magyarország családai Tárczay Család (Taerkőy)
