castlerocker

Nagykövesd (szlovákul Velky Kamenec) a Bodrogköz egyetlen fennmaradt vára, mely a tájegység legmagasabb hegye, a Tarbucka keleti oldala mellett áll egy meredek, fűvel borított domb tetején.

Az erősség soha nem volt országos jelentőségű, de a kis földesúri magánvár romjai túlélték a történelmet és napjainkban is dacolnak a természettel úgy, hogy közben igazi romantikus, középkori hangulatot árasztanak. Én személy szerint rekonstukciópárti vagyok, de ennek a romnak így, jelen állapotban is megvan a maga varázsa. Ennek ellenére egy konzerválás ráférne, hogy ne romoljon tovább.

Mivel a rom a falu feletti kopasz magaslat tetején áll, megtalálása nem jelenthet problémát, messziről hivalkodik. Mindezek ellenére indulás előtt alaposan belőttem a helyet, mert nem akartam úgy járni, mint 2 éve, amikor szintén Szlovákiában vártúráztunk. Akkor Bacskó romját nem találtuk, holott tudtam, hogy a jelentéktelen kis falmaradványnak ott kell valahol lennie a településen. Végül különböző kalandok révén mégiscsak megtaláltuk, de ez egy másik történet.....

A határt Sátoraljaújhelynél átlépve alig 16 km-t kell autózni a várig. Borsit elhagyva Szőlőske településtől dél felé tekintve messziről látszik a várrom, amely első ránézésre is kísérteties hasonlóságot mutat a magyarországi Szarvaskő várával Döbrönte mellett.

Nagykövesdet meg lehet közelíteni a Bodrogköz magyarországi szakasza felől is, hiszen alig néhány kilométerre fekszik tőle a határ innenső oldalán Karcsa és Pácin.

Az egykori, kisméretű családi vár egy kopár, fűvel borított domb tetején áll, melynek déli és keleti oldala meglehetősen meredek, helyenként kisebb sziklafalakkal tarkított. A dombtető az északi és a keleti oldalról lankásabb, azonban néhol itt is erősen kapaszkodni kell felfelé.

A domb körül található Nagykövesd település, ahol a lakosság zöme még napjainkban is magyar. Az egykori, háromszög alakú kis családi magánvárnak már csak a sarkait erősítő bástyái törnek az ég felé, a közöttük húzódó falak régen a múlt ködébe vesztek.

A vár délnyugati sarokbástyája viszont ma is masszívan áll 3 emelet magasságban. Az a romok alapján is megállapítható, hogy az erősség valamikor jól megépített, igencsak masszív építmény lehetett kis alapterülete ellenére.

A várhoz közeledve teljesen egyértelműen megfigyelhető a nyugati és északi oldalakat körülvevő egykori sánc helye, amely mintegy elővárként szolgált a kevésbé meredek hegyoldal felől. A délnyugati bástya előtt ez a sánc akkora, hogy egy magasabb embert is teljesen elfed.

A vár udvara egykoron nagyon apró lehetett, az udvar közepén egy, a sziklába vájt ciszterna található, amely legalább 4 méter átmérőjű és 6-7 méter mély. A ciszterna aljából bokrok, fák nőttek ki, és sajnos tele van dobálva szeméttel.

A domb tetejéről Pazar látvány tárul elénk a környező tájra. Fentről úgy látszik, hogy a várhegyet közúton is körül lehet járni, azonban ez nem így van. Az iskolától, vagyis a főúttól elindulva ugyanis mindkét irányból zsákutcába jutunk.

A környéken barangolva teljesen egyértelművé válik a kiránduló számára, hogy hová tűntek a hiányzó falak. Nemcsak a domb aljában található iskola és templom készült a vár építőköveinek felhasználásával, hanem régi házak omladozó vakolata alól kikandikáló falak is arról árulkodnak, hogy az egykori tulajdonosok oly sok magyar várhoz hasonlóan itt is a vár falait használták építőanyag gyanánt.

Annak ellenére, hogy a romok fantasztikus hangulatot árasztanak és a megközelíteni sem nehéz őket, a túra alatt végig egyedül voltunk a várban, holott elég sokáig időztünk a nagyszerű időjárást és a csodálatos panorámát élvezve.

A vár története röviden

A vár pontos keletkezésének kora nem ismert, de valószínű, hogy a tatárjárást követően, annak tapasztalatai alapján kezdték el építeni. Első írásos említése 1283-ból való, azonban Nagykövesd néven 1358-tól tüntetik fel.

A várat valószínűleg a Baksa nemzetség építette és legtöbbször e nemzetség leszármazottai, a Soós és a Szerdahelyi családok birtokolták, állandó pereskedések és viszályok közepette. Korabeli iratok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az említett családok folyamatosan pörlekedtek egymással hol komoly ügyek, hol pedig apróságok miatt.

Erre a viszálykodásra jellemző, hogy 1449-ben Hunyadi János, Magyarország kormányzója Szerdahelyi Miklós és János özvegyeitől a várat elvette, mivel nem voltak képesek fenntartani azt. Hunyadi a várat Soós Györgynek és Miklósnak adta át, akik azonban szintén képtelenek voltak megtartani, mert alig 2 év múlva, 1451-ben Giskra János elfoglalta tőlük.

Nyolc évnyi huszita uralom után Mátyás hadai foglalták vissza Nagykövesdet 1459-ben. Ha már Mátyás, akkor természetesen a helyi legendárium szerint itt is megjelent álruhában az igazságos király és jól helyretette az egyik környékbeli rablógyilkos fogadóst. A helyretétel ebben az esetben konkrétan a bűnös kivégzése volt.

Az 1500-as évek elején Nagykövesd Tokaj várától függött, mert a szokásos Soós-Szerdahelyi torzsalkodásokban többször is Literáti György tokaji várkapitány tett igazságot.

A mohácsi csatavesztést követően a vár sorsára erősen rányomta a bélyegét a Habsburg és a Szapolyai család közötti trónviszály. Ennek a harcnak egyébként is ütközőzónája volt a Zemplén, hiszen Szapolyait is a közeli Tokajban jelölték királynak.

A harcok során 1556-ban a várat a Szapolyai pártján álló Németi Ferenc tokaji várkapitány foglalta el. Németi közel 10 éven keresztül erősítette a tokaji várat, amely ebben az időben az ország egyik legerősebb erődítménye lett. Tokaj környékén Németi elfoglalta és megerősítette a kisebb várakat, mintegy elővédként használva azokat. Megtartani azonban nem tudta Nagykövesdet, mert 1558-ban Telekessy Imre felsőmagyarországi főkapitány, II. Ferdinánd híve visszafoglalta.

Ezt követően ismét a Baksa nemzetségbelieké lett a vár egészen 1672-ig a már megszokott vitákkal, pereskedésekkel együtt. Ekkor azonban Soós György belekeveredett a Wesselényi féle összeesküvésbe, aminek az lett az eredménye, hogy a várat megszállták a császáriak és a tetőzetét felrobbantották.

A várrom környezete rendezett, egyedül a ciszterna állapota hagy némi kivetnivalót a körülményeket illetően.  Mivel romról van szó, belépőt nem szednek, viszont 1-2 tájékoztató táblát ki lehetne tenni az ide tévedő turistáknak összefoglalva néhány mondatban, amit a várról tudni kell. 

A fentiekből adódóan mosdót sem találni a környéken. Vártúráim során egyedül Ausztriában tapasztaltam, hogy még az ennyire romos állapotban lévő műemlékek mellé is építenek illemhelyet, nem is akármilyet. 

A várat minden vártúrázónak ajánlom, mivel romos mivolta ellenére van benne valami, ami megérintett. 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is.

"Felhőbe hanyatlott a drégeli rom 

Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;"

Arany János balladája nyomán a legtöbb embernek ezek a sorok jutnak eszébe Drégelyről, amely napjainkban meglehetősen romos állapotban van annak ellenére, hogy az utóbbi években nagyon sokat tettek lelkes várvédők a megmentése érdekében. Remélhetőleg a Nemzeti Várprogramnak köszönhetően ez a történelmi emlékhelyünk is megújul, hiszen védői nem akármilyen hőstettet vittek véghez 1552. július 6 és 9 között, amikor az ellenségnek érzékeny veszteséget okozva a vár falai között haltak hősi halált.

A vár napjainkban

A vár romjai Nógrád megyében, Nagyoroszi és Drégelypalánk községek között a Börzsöny hegység 444 méter magas vulkanikus csúcsán állnak. Legkönnyebben Drégelypalánk felől megközelíthető, ahol a Schaffer kútnál található kis ligetig lehet gépkocsival eljutni. A várhoz kiépített út nem vezet, így aki fel szeretne hozzá mászni, annak 2 kilométeres gyalogtúrával kell számolni. Az út néhol meglehetősen erős kaptatókkal teszi felejthetetlenné a kirándulást.

A hegy teteje felé közeledve az út kettéágazik és egy faragott tábla állítja választás elé a túrázót.  Egyenesen továbbhaladva még 750 méter a vár, balra viszont csak 280. A hosszabb lankásabb, a rövidebb út viszont cserébe legalább jó meredek. Nem kicsit, nagyon.

A rövidebb utat inkább csak az válassza, aki túracipőben vágott neki a kirándulásnak, mert az út tényleg meredek és poros, amitől még csúszik is.

A hegytetőre érve azonnal elénk tárul a vár, mely ugyan sohasem volt nagy, de romos állapota ellenére tekintélyt parancsoló és fenséges. A rövidebb úton a vár északi falához, a hosszabbikon pedig átellenben a kapuhoz jutunk.

A romok nagyon szép, konzervált állapotban vannak. Látszik, hogy az utóbbi években több száz m3 falat állítottak helyre és a műemléket a szűkös lehetőségekhez mérten megvédték a teljes pusztulástól.

A várból ragyogó, 360°-os panoráma nyílik a Börzsöny hegyeire. Az épület különlegessége, hogy a felső várból egy kis, sziklába vájt alagúton lehet lejutni a kapubástyához.

A vár története

Drégelyt valószínűleg a tatárjárást követő években építették, 1285-ben már valószínűsítik a létezését. 1311 és 1321 között az északnyugati országrész „kiskirályának”, Csák Máténak a birtoka volt, akitől Károly Róbert elvette és az Anjouk uralkodása alatt a kincstár rendelkezett vele.

Zsigmond hatalomra kerülését követően a várat hű embereinek adományozta, végül azonban 1438-től Pálóczy Gergely esztergomi érsek tulajdonába került. Ebben az időben Drégely az egyházi méltóságok pihenő- és vadászkastélya volt.

Az addig komoly szerepet nem játszó vár a törökök előretörésével vált jelentős tényezővé.

Buda, Esztergom, Nógrád várainak eleste után szerepe igencsak felértékelődött, mivel más erősség nem maradt, aki a gazdag északi bányavárosokat védte volna.

Széchy Dénes bíboros-érsek 1545-ben Szondi Györgyöt nevezte ki Drégely várkapitányává, aki azonnal igyekezett a várat megerősíteni, mivel sejteni lehetett, hogy belátható időn belül útjában lesz a törököknek.

Szondi, aki részt vett a mohácsi ütközetben, nem volt nemesi származású, pozícióját eszével, bátorságával érdemelte ki.

A védművek igen rossz állapotban voltak ekkoriban, mivel az amúgy sem túl erős várkastélyt egy villám megrongálta és az állandó őrsége is csak 80 katonából állt. Közvetlenül a támadás előtt ezt a létszámot egészítette ki a király 40 zsoldosa és Selmecbánya 26 katonája, vagyis a várban összesen 146 katona tartózkodott az ostrom idején.

A várható támadás ellenére Szondi hiába sürgette a királyt a vár megerősítésével kapcsolatban, mindössze annyi eredményt ért el, hogy Ferdinánd ugyan ágyút és kőművest nem küldött, de elrendelte a katonák zsoldjának pontos fizetését és a vár hadianyaggal való feltöltését.

Mivel azonban a bürokrácia nem újkeletű találmány és már a XVI. században is minden szentnek maga felé hajlott a keze, a királyi akarat ellenére a hadianyag is vékonyan csordogált. A várba útba indított ellátmány és pénz a hosszú út során kézen-közön megcsappant.

1552 tavaszán aztán a törökök két irányból törtek a Magyar Királyságra.  Kara Ahmed a nagyobb létszámú seregével Erdélyt támadta meg és június 27-én Temesvárt vette ostrom alá. Közben Hadim Ali budai pasa 12.000 fős seregével Drégely ellen vonult és a vár ostromát július 6-án kezdte meg.

A két török hadseregnek az volt a terve, hogy gyors győzelmeket aratva, az útbaeső várakat lerombolva Eger alatt egyesülnjenek, és megnyissák az utat észak felé. Mint tudjuk, ez a terv Egernél elbukott, a végső kudarchoz azonban hozzájárult az is, hogy Temesvár hosszan kitartott, illetve bár a törökök bevették Temesvárt, Szolnokot és Drégelyt is, közben érzékeny veszteségeket szenvedtek.

Drégellyel kapcsolatban Ali pasa úgy képzelte, hogy villámgyorsan beveszi a kis, gyenge várat, azonban meglepődött, amikor 3 napos lövetés és több roham után a védők kitartottak, pedig a tüzérség munkájának köszönhetően falak több helyen is leomlottak. 

Látva a várvédők reménytelen helyzetét, ugyanakkor rendíthetetlen elszántságát, a pasa a további saját veszteségek elkerülése érdekében tárgyalni akart Szondival.  Ajánlatával a várba küldte a közeli Oroszi község papját. Szondi azonban nem adta meg magát.

A hős várkapitány a halálra készülve 2 apródját a fogságában lévő törökökkel együtt elküldte Ali táborába azzal a kéréssel, hogy gondoskodjon az ifjak felneveléséről. Ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy utolsó erejéig küzdeni fog és felkészült a halálra.

Ezt követően Szondi minden értéket felgyújtott a várban, majd az ostrom negyedik napján megmaradt katonáival a várra törő törökökre rontott megölve a lehető legtöbb ellenséget.

Hősiességét a törökök is értékelték, a csata után a pasa méltó temetést rendezett a rendíthetetlen várkapitánynak.

A rommá lőtt várat a megszállók nem építették újjá, hanem helyette a hegy alatt található Drégely faluban a templom köré sáncot ástak, majd erős palánkvárat emeltek, amelyben 2000 lovas állomásozott.

Az erődöt Palánknak nevezték el. Az ostromban erősen megrongálódott kővár újjáépítése, illetve kijavítása nyilvánvalóan nem állt a törökök érdekében, hiszen az kicsi, és fekvésénél fogva alkalmatlan lett volna ilyen létszámú, főképpen szpáhi katonaság állomásoztatására. 

A palánkvárat aztán 1593 december 6-án sikerült Pálffy Miklósnak elfoglalni a töröktől.

1595-ben a visszavétel reményében nagyobb török sereg támadta meg, azonban az erőd védői visszaverték őket, mint ahogyan a következő évek egyre sűrűsödő támadásait is.

Drégelypalánk többszöri török támadás ellenére egészen 1663-ig kitartott, amikor egy nagyobb létszámú sereggel szemben a vár védői nem mertek kiállni, ezért felgyújtották és elhagyták az erődöt, de előtte az ágyúkat elásták a határban, hogy az ne kerüljön az ellenség kezére.

Drégely 1684-ben szabadult fel végleg a török uralom alól, de a hegytetőn álló várat soha nem építették újjá, a lerombolt falak köveit pedig a környékbeli lakosság elhordta építkezésekhez.

A vár ideális túracélpont lehet a természetet és a történelmet kedvelők számára egyaránt. A vártúrázóknak vonzó ajánlat, hogy a közeli Nógrád várát is kényelmesen meg lehet nézni egy nap alatt.  

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is. 

A sárospataki Rákóczi várat a magyar késő reneszánsz várépítészet legszebb példájaként tartják számon. Az erősség nem a tatárjárást követő várépítési hullám szülötte, hanem jóval később keletkezett.

A nagy kiterjedésű várat viszonylag gyorsan felépítették, ezért a különböző korok stílusirányzatai kevésbé keveredtek esetében. Éppen ez az, ami miatt az épületegyüttes jelentős reneszánsz műemlék.

Bár Sárospatakot is megkísértette az oly sok magyar várat elpusztító és I. Lipót császár és magyar király képében jelentkező balsors, viszonylag épen maradt ránk.

A várral kapcsolatban a rossz iskolai beidegződésnek köszönhetően már korán, gyermekkoromban kialakult egy negatív előítélet. Mivel Sárospataktól nem messze lakom, és az iskola, ahova jártam II. Rákóczi Ferenc nevét viseli, már alsó tagozatos koromban "hivatalból" elmentünk várat látogatni.

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a gyerkőcöket bevitték a palotaszárnyba, egy óra alatt megmutatták a kiállítást, aztán irány haza, hogy ebédre otthon legyünk. Sem a falakat nem néztük meg, de még a párkányt sem. Én pedig átverve éreztem magam, mint az az ember, aki az étteremben különlegességet akart enni, ezért grenadinemarsch-ot rendelt, de meglepetésére csak krumplis tésztát kapott.

A tapasztaltak alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem is vár, hanem „csak” egy kastély és duzzogva mentem haza, hogy mennyire becsaptak. Ez az érzés évekig dolgozott bennem, gyerekként Sárospatakot nem soroltam a várak közé.

A mai napig csalódással tölt el, amikor olyan várba látogatok, ahol már a földszinten is ablakok sorakoznak, és még a leglaikusabb történelemkedvelő sem hiszi el, hogy az adott „vár” akár 1 napos ostromot is kibírt volna.

Ilyen várnak csúfolt épületekkel Csehországban találkoztam leginkább. Igaz, az ő történelmük annyiban eltér a miénktől, hogy sem a tatárok, sem az oszmán törökök nem akarták sarkostól kiforgatni az országot.

Persze később számomra is kiderült, hogy az előítéletemet tévhitek táplálták. Azért, mert Sárospatak igenis egy nagy és erős vár volt, csak idő szűke miatt a kirándulást a legfontosabbnak tartott résszel, a palotával kezdtük és ott is fejeztük be. Pedig már akkor sem alakult volna ki rossz érzésem vele kapcsolatban, ha csak a Vörös toronyba felvisznek.

A vár azért hatalmas kiterjedésű, mivel Kőszeghez nagyon hasonlóan inkább erődített városról beszélhetünk.

A mohácsi csatát követően ugyanis a város Perényi Péter koronaőr tulajdonába került, aki az óváros egy része köré masszív, erős városfalat épített, amelyeket bástyákkal erősített meg.

A Bodrog folyó felé eső, épségben megmaradt falakon látszik, hogy a városfal már akkor épült, amikor a tűzfegyvereké volt a főszerep, hiszen minden irányban ágyúk és szakállas puskák számára mesterien kialakított lőréseket találunk.

A fallal körülvett városrész délkeleti sarkában alakította ki a tényleges várat. Az építési munkálatok 1534 és 1542 között zajlottak. Előbb a reneszánsz stílusú lakótorony, vagy ahogyan Patakon nevezik Vörös torony készült el, amely ma 5 szintes, de a kezdeti időkben csak 4 emeletes volt. A torony nagyon masszív, falai jellemzően 5 méter vastagok, de van, ahol a 7 métert is eléri.

A földszinten teljesen körbe lőrések vannak kialakítva, amelyek olyan keskenyek, hogy azon senki se férhessen be, viszont puskákkal tűz alatt lehetett bentről tartani a torony ellen támadókat.

A felette lévő szinteken már nagyobb, kifelé szélesedő lőrések vannak, míg a 3. és 4. szint között körben húzódó védőfolyosón sűrűn egymás mellett szintén kifelé szélesedő lőrések vannak, ahonnan a vár tágabb környezetét lehetett minden irányban tűz alatt tartani. A lőrések olyan jól vannak tájolva, hogy mögülük teljesen le lehet fedni puskatűzzel a külső falak előtti területet.

Az ellenség katonája csak a muskétások hibájában, vagy abban bízhatott, hogy a mellette lévő szerencsétlen vitéz jobban magára vonta a tüzérek figyelmét.

A torony alsóbb szintjein gazdasági helyiségek, irattár, kincstár kaptak helyet, a 4. emeleten pedig egy viszonylag tágas reneszánsz lovagterem, ahol muzsikusfülke is található a falban utalva arra, hogy a tanácskozásokon és fogadásokon kívül szórakoztak is benne.

Ebből a helyiségből nyílik I. Rákóczi György fogadószobája, melynek falait török mázas csempe borítja.

Az ötödik, jelenleg nyitott szintet csak később építették a toronyra a födém megerősítését követően, mivel ide is ágyúkat telepítettek.

1540 és 42 között Perényi Péter kezdte el építeni a toronytól keletre a kezdetben földszintes palotaszárnyat, mivel a Vörös torony inkább védelmi funkciókat látott el és nem volt éppen kényelmesnek mondható egy főúri családnak.

A palotaszárny rombusz alakú és egy ponton csatlakozik a Vörös toronyhoz, belső átjárást biztosítva a két épület között. A palota építését azonban már Perényi Gábor országbíró fejezte be 1563-ban és neki tulajdonítják a torony Bodrog felőli oldalához épített ötszög alakú védművet, a Párkányt is.

Mivel Perényi Gábor örökös nélkül halt meg, az uradalom 1567-ben a koronára szállt. 1573 és 1605 között a Dobó család birtokolta a várat, akik a híres egri várkapitány leszármazottai voltak. 1605-ben Bocskai István megszállta, majd nem sokkal később a Lorántffy család kapta meg. 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna hozományaként kerül I. Rákóczi György tulajdonába.

Ekkor újabb, jelentős építkezések történnek a várban. 1617 és 1656 között több lépcsőben új szintet húztak a palotára, megerősítették a városfalakat, új bástyákat építettek, illetve ekkor épült meg a Vörös torony 5. szintje.

Sárospatak fontos helyszíne volt az 1664-es vasvári béke miatt elégedetlenkedő magyar főurak által szervezett Wesselényi-féle összeesküvésnek, melynek tagja volt Rákóczi Ferenc is.

Ennél fogva a szervezkedő főurak többek között Sárospatakon is tartottak titkos megbeszélést. A szervezkedés bukását követően 1670-től a várat császári katonaság szállta meg.

A XVII-XVIII. század fordulóján Hegyalja folyamatosan a Habsburgok elleni lázadás egyik központja volt, mely mozgalmas éveket jelentett a vár számára. Thököly Imre 1683-ban felszabadítja a várost, azonban két évvel később, 1685-ben a császáriak ostrommal visszaszerzik tőle.

Pár év múlva ismét robbant Hegyalja, 1697-ben Tokaji Ferenc kuruc vezér rövid időre elfoglalta Sárospatakot.

A császári katonaság 1702-ben a külső vár falait felrobbantotta, és a Vörös tornyot is megrongálták. Egy év múlva, a Rákóczi szabadságharc kitörését követően a kuruc csapatok elfoglalták a várat, melynek során leégett a palota.

Jelentős esemény volt még a vár életében, hogy 1708-ban II. Rákóczi Ferenc ide hívta össze az országgyűlést.

A szabadságharc leverését követően a várat egészen 1945-ig osztrák, illetve német nemesek kapták meg, volt a Trautsohn, a Bretzenheim és végül a Windish-Grätz család birtokában.

Az a tény, hogy Sárospatak élő vár maradt és befolyásos családok használták, nagymértékben hozzájárult fennmaradásához. Természetesen a fenti családok a XVIII-XIX. századokban a saját igényeiknek megfelelően elég jelentős mértékben átépítették az épületet. Így tehát Sárospatak esetében sem beszélhetünk eredeti várról, mivel a használóik folyamatosan átalakították a saját igényeik szerint.

A vár udvarán tekinthető meg I Rákóczi György ágyúöntő műhelyének példásan rekonstruált épülete. A műhely 1631-től 1648-ig működött, ez idő alatt a mesterek mintegy 80 ágyút öntöttek itt, leginkább mezei, vagy tábori ágyúkat.

A műhely nyomait elfedte a későbbi korokban a várudvarban véghez vitt parkosítás, azonban a 2006-ban indult ásatások az ágyúöntő műhely alapjait a felszínre hozták és ennek alapján állították azt helyre.

A palota 11 termében a Rákócziak dicső korának emléket állító állandó kiállítás kapott helyet, amely nagyon szépen berendezett, igényes, gazdag tárlat.

A vörös torony megtekintése önmagában élményt jelentő, azonban ide csak idegenvezetéssel, csoportokban lehet bejutni.

Amennyiben tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is.

forrás: www.rakoczimuzeum.hu

Boldogkő vára a Hernád völgyében található, a Zempléni-hegység és Abaúj határán a vulkanikus eredetű Bodókő hegy tetején. A nyugatról nézve fekvő oroszlánhoz hasonlító, nem túl magas andezittufa sziklát koronázó vár nagyszerű látványt nyújt a 3-as főútról.

Közvetlenül a várhegy alatt fekszik Boldogkőváralja község.

A várat körülvevő táj változatos. Keletre a Zemplén hegyei magasodnak, melynek belső részén, nem messze innen található Regéc vára. Nyugatra a lankás abaúji táj terül el, rajta mindenfelé barackültetvényekkel, ahol a méltán híres gönci barackpálinka alapanyaga terem.

Az alkoholos italokat kedvelő ínyencek számára igazi csemege a hely: közvetlenül a vár alatt kiváló minőségű pálinkának való gyümölcs érik, néhány kilométerrel délebbre pedig Erdőbénye község már Tokaj-hegyalja része. A névadásnál azonban mégsem ez a két jelentős körülmény játszott szerepet, márcsak azért sem, mert a XIII. században még sem aszú, sem gyümölcspárlat nem volt errefelé. 

És akkor még nem említettük a szomszédos Vizsolyt, ahol az első magyar nyelvű bibliát nyomtatták.

A kellő helyismeret, vagy GPS nélkül érkező óvatlan turista pedig a szomszédos Boldogkőújfalun könnyen úgy járhat mint én.  Útbaigazítást akartam kérni egy helyi lakostól, és pechemre a kétes hírnévét beszédhibájával megalapozó celebet, Matisz nagypapát szólítottam le - akinek unokáját a „mitulátbáti hotta”. Mondanom sem kell, hogy a kapott útbaigazításon ugyan jól szórakoztam, de Matisz-magyar szótár nélkül a szükséges információhoz csak részben jutottam hozzá. És a hiba nem bennem volt.

A vár a könnyű kirándulások kedvelőinek ideális célpontja lehet, hiszen az alatta lévő parkolótól 5 perc séta a bejárat, melynek eléréséhez hegyet sem kell mászni.

A XVII-XVIII. század fordulóján ugyan többször megkísérelték Boldogkőt is lerombolni, mégis egészen jó állapotban maradt ránk.

A szikla, amire épült ovális alakú, szabálytalan formájú és a legmagasabb, déli vége egy keskeny nyúlványban végződik, akárcsak Veszprémben a várhegy.  A különbség annyi, hogy itt sokkal kisebbek a méretek.

A vár a sziklaorom északi ¾ részét foglalja el, mivel a déli vége olyan pengevékony, hogy csak egy gyalogösvény fér el a tetején. A szikla legdélebbre fekvő, legmagasabb pontja viszont nagyszerűen alkalmas volt arra, hogy azon megfigyelőállást építsenek ki.

A várba a külső vár kaputornyán át lehet bemenni egy deszkahídon, ahol korábban felvonóhíd üzemelt. A belső vár talaja sziklás, sok helyen egyenetlen.

A keskeny külsővár falának tetején végig gyilokjáró van, ahonnan fantasztikus panoráma nyílik az abaúji térség gyümölcsöseire.

A várnak az utóbbi időben nem csak az állagát óvták meg, de folyamatosan folytak építkezések is a falai között. Korábban a déli torony és a kapubástya kapott tetőszerkezetet, majd a palotaszárny került felújításra és azt is tetővel látták el.

Legkevesebb az öregtoronyból maradt az utókorra, annak csak a maradványai láthatók napjainkban is. A palota termeiben korábban turistaszálló üzemelt, majd ólomkatona-kiállítás kapott benne helyet.

A legnagyobb terepasztalon a muhi csatát ábrázoló dioráma volt, amelyben több száz ólomfigura és számtalan szekér, ló szerepelt. Én azon szerencsések közé tartozom, akik személyesen ismerték a katonák megformálóját, Hartmann Lászlót. Laci bácsi monumentális csatajeleneteit nem csak itt lehet megtekinteni, hanem az ország számos múzeumában.

A palota felújítását követően a makettek a tetőtéri kiállítóterembe kerültek és számuk jócskán kibővült. A helyüket a palota termeiben különböző kiállítások vették át.

És, hogy miért éppen a muhi csata kapott helyet a várban? Azért, mert a monda szerint Boldogkő úgy keletkezett, hogy a muhi csatavesztést követően a menekülő IV. Bélát Aszaló faluban egy Bodó nevű aszalómester rejtette el a tatárok elől. Amikor a tatárok Bodónál keresték a királyt, akkor ő süketnek tettette magát, így békén hagyták.

Később Bodó mester lányaival együtt felkereste Budán a királyt, aki nem felejtette el, mit tett érte. Hálából a mester birtokadományt kapott IV. Bélától azzal a feltétellel, hogy a birtokon várat épít a király védelmére. Így született meg tehát a legenda szerint Bodó hegyén Boldogkő vára. A nevét pedig nem a közelében termelt finom italok fogyasztása által kiváltott érzés ihlette, hanem Bodó mester 7 lányáról kapta, akik a monda szerint itt voltak a legboldogabbak.

A palotaszárnyat északról lezáró V alakú toronyba fel lehet menni, ahonnan lélegzetelállító panoráma nyílik minden irányba. Ez azonban nagyon sok várról elmondható. Egyvalamiben azonban Boldogkő egyedülálló: a vár déli oldalán egy kis ajtón át ki lehet menni a sziklafal tetejére és egy fából ácsolt járdán kijuthatunk a déli sziklacsúcs őrhelyére. Innen 360°-ban lehet körülnézni és magát a várat is kívülről nézhetjük meg.

A legutóbbi felújítást követően a vár aljában lévő sziklába vájt pincében kialakítottak egy középkori éttermet, ahol kedvére jóllakhat az ide látogató.

A vár története

A vár pontos keletkezési idejét nem tudják, de ahogy az a mondából is kiderült, valamikor a tatárjárást követő várépítési hullám idején létesült a Kassára vezető út védelmezésére és ellenőrzése céljából. Első írásos említése 1282-ből származik.

Az Árpád-ház kihalását követően az Aba nemzetségbeli Amadé „kiskirály” birtokába került, aki az ország északkeleti részének az ura volt. Az évekig tartó és bohózatba illő, törvénytelen koronázásokkal tarkított trónviszály közepette az Abák előbb Károly Róbert pártját fogták a többi királyjelölt ellenében. Hatalomra kerülését követően azonban elpártoltak tőle, így aztán a király győzelmével véget érő rozgonyi csatában áldozott le a család csillaga.

Károly Róbert hatalomra kerülését követően ugyan jellemzően nem osztogatott birtokokat, Boldogkőt és a hozzá tartozó uradalmat mégis a pártján álló Drugeth családnak adományozta, de a várban saját várnagyot tartott.

Ekkor még csak az öregtorony létezhetett és a Drugeth család toldotta hozzá észak felé a palotát, valamint az azt lezáró háromszög alakú északi tornyot.

A vár később visszaszállt a király birtokába és Zsigmond 1427-1453 között az őt támogató Brankovics György szerb despotának adta több más észak-magyarországi várral együtt. (Munkács, Tokaj, Regéc)

A XV. század végén a vár hol királyi birtok volt, hol valamelyik nemesi család használta. Ebben az időszakban jelenik meg a tulajdonosok között a Szapolyai család.

A XV. században több alkalommal is bővítették a várat. Előbb a déli oldalon építettek egy szabálytalan négyszög alakú tornyot, amelyhez a nyugati oldalon palánkfalat is toldottak. Később megépült a patkó alakú kaputorony, és a keleti oldalról a palotát övező fal, ezzel kialakult a külső vár.

1526-ban Szapolyai János tulajdonában volt Boldogkő, azonban a Mohács utáni trónviszály során számtalan alkalommal gazdát cserélt Ferdinánd és Szapolyai között.

A várat 1527-ben a Ferdinánd párti Báthori István szerezte meg, de egy évvel később Szapolyai ostrommal visszavette Regéccel együtt. Ferdinánd ebbe nem nyugodott bele és még ugyancsak 1528-ban visszafoglalta, de 1530-ban már megint Szapolyai birtokában találjuk. 1530 augusztusában Serédi Gáspár és Bebek Ferenc Szapolyai hadait megverte, de Boldogkő várát 6 heti ostrom után sem tudták elfoglalni.

1537-ben ismét Ferdinándhoz kerül a vár, aki 1542-ben Gyula váráért elcserélte Patóchy Ferenccel. Az ő Patóchy Zsófia nevű lánya ment hozzá Bebek Györgyhöz, ezáltal Boldogkő a Bebek család birtokába került.

Patóchy Zsófia később arról vált híressé, hogy férje távollétében hősiesen védelmezte lányaival együtt a túlerőben lévő császári csapatok ellen Szádvárt.

A Bebek név azonban nem csengett valami jól abban az időben Észak-magyarországon. A család férfitagjai meglehetősen rossz hírnévnek örvendtek, annak ellenére, hogy sokat harcoltak és jó katonák voltak.  Ahogy ma mondanák, semmiféle sefteléstől sem riadtak vissza a vagyon gyarapítását illetően és köztudomású volt róluk, hogy mindig annak a pártjára álltak, akihez éppen valamilyen érdek fűzte őket.

Boldogkő várában sem hazudtolták meg a magukat és pénzhamisítással foglalkoztak.

A XVII. században a vár számtalan alkalommal cserélt gazdát. Leghosszabb ideig (1612-től 1671-ig) a Palochay család birtokolta, de közben ideig-óráig más család is szerepel a tulajdonosok között.

1671 és 1685 között Szelepcsényi György esztergomi érsek birtoka volt Boldogkő. Ezen időszak alatt a várat többször is érte támadás, de minden ostromot visszavertek.

Boldogkő vára hadászati szempontból ebben az időben már nem játszott fontos szerepet. Az 1600-as évek végén a vár porkolábja, Vatay Péter 1 tizedessel és 9 hajdúval látta el a védelmet. A fentiek miatt a császár 1676-ban Füzér, Szerencs és Kisvárda mellett Boldogkő lerombolását is elrendelte. Szerencsére nem érhetett annyit a vár, hogy sok puskaport pazaroljanak el rá, ezért inkább az valószínűsíthető, hogy felgyújtották.

Boldogkő túlélte a rombolást és kicsit később újra használták a várat, 1678-ban Thököly Imre kezére kerül. Az osztrák csapatok 1701-1702 között felrobbantották és lakhatatlanná tették, amelynek épen maradt helyiségeiben ezt követően a jezsuiták gabonát tároltak.

A jezsuitáktól vette meg a várat 1753-ban Péchújfalusi Péchy Gábor királyi tanácsos, aki a faluban lakott egy kúriában. Az új tulajdonos lehetőségeihez mérten elkezdett helyreállítási munkálatokat végezni a várban. Felhúzták a leomlott falakat, és kijavították az épületeket. Bár sokat jelentett a vár megmaradása szempontjából tevékenysége, sokan kritizálják azért, mert a javítások közben jelentősebb változtatásokat is eszközölt, ezáltal nem tudjuk, a vár milyen volt eredeti állapotában.

Boldogkő 1890-ben a Zichy család birtokába került 1945-ig. Ezt követően államosították. Az épületegyüttes feltárása 1963-ban indult meg, melyet állagmegóvási munkálatok követtek.

A képre kattintva galéria nyílik. 

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!

Forrás:

https://boldogkovara.hu

Magyarország kétségtelenül legromantikusabb, legszebb fekvésű vára Füzér. Ugyan nincs olyan sok és csipkés tornya, mint Neuschwanstein kastélyának, de aki Füzérkomlós felől érkezve meglátja a Zempléni-hegység magas hegyvonulatai előtti takaros kis falu felé tornyosuló várat, az nem felejti el soha. Az itt készült fotóim évekig a számítógépem háttérképei voltak.

A vár építését azonban korántsem holmi csipkés lelkivilággal megáldott középkori főnemesnek köszönhetjük. Ellenkezőleg. Füzér várának létrejöttét a funkcionalitás, és az éppen itt rendelkezésre álló természeti lehetőségek határozták meg.

Az 552 méter magas vulkanikus eredetű várhegy 170 méterrel, oszlopszerűen magasodik a falu fölé. A hegy anyaga vulkanikus dácit, mely egykoron a föld mélyéről feltörvén a kürtőben szilárdult meg, hogy aztán a körülötte lévő puhább kőzetek az évmilliók alatt lekopjanak róla és ezáltal teremtsenek egyedülálló alapot egy várnak.

A hegy nemhogy meredek, de több oldalról egyenesen megmászhatatlan sziklafalak alkotnak páratlan lehetőséget egy bevehetetlen vár létesítésére.

A korabeli erődök legtöbb esetben csomópontok, forgalmas kereskedelmi utak ellenőrzésére jöttek létre. Itt azonban ilyenről nem beszélhetünk, az alapítás oka valószínűleg a hegy által nyújtott kiváló védelmi lehetőségek kihasználása volt. A magaslat tetejére épült vár egyetlen megközelítése a Nagy-Milic és a Várhegy közötti nyereg felől lehetséges, azonban az utolsó 100 méter még így is annyira meredek, hogy a vár kapujához sziklába vésett lépcsősoron át lehet feljutni. Ebből adódik, hogy a várban sohasem járt szekér, de ló sem.

Füzér a Hegyközben fekszik, amely a Zempléni-hegység része. Közel található hozzá Regéc, Szalánc és Boldogkő vára. Füzérről fantasztikus kilátás nyílik a Nagy-Milicre, amely a Zempléi-hegység legmagasabb csúcsa a maga 895 méteres magasságával. A környék a Zempléni Tájvédelmi Körzet része.

A vár megközelítése a 37-es főúton keresztül a legegyszerűbb. A főút Szerencs és Sátoraljaújhely közötti szakasza azért érdekes, mert az út határt képez a Bodrogköz és a Zempléni-hegység között. Az út egyik oldalán hegyek vannak szőlőültetvényekkel, a másikon pedig ártéri ligetes erdők, amelyek áradás alkalmával mocsárrá változnak.

Sátoraljaújhelytől Regécig takaros Hegyközi települések során vezet az út, ahol még a szegélykövek is meszelve vannak. Itt találjuk a Hegyköz „fővárosát” Pálházát, amely Magyarország legkisebb városa, lakosainak száma nem éri el az 1100 főt.

A porcelángyártásáról méltán híres Hollóháza melletti Füzér zsákfalu, a felette emelkedő hegyek másik oldala már Szlovákia. A falu rengeteget változott előnyére az elmúlt években. Ebben igen nagy szerepe volt a várnak, amely ugyan a túrázók körében mindig népszerű volt, de igazi turisztikai látványossággá csak részleges rekonstrukcióját követően vált.

A faluba érkezve mindenfelé útjelző táblák irányítanak a vár felé, melynek parkolója korlátozott méretű. Hosszú hétvégék, vagy várnapok alkalmával hamar betelik a parkoló és a dugók elkerülése érdekében helyi polgárőrök már a hegy alól visszafordítanak mindenkit és a faluban keresnek a gépkocsiknak helyet.

A várba kocsiút egyáltalán nem vezet és a parkolótól negyedórás sétával juthatunk a 2015-ben újjáépített Alsóvár kapujához. Ez az a hely, amelyik 2016 tavaszán a felújítást követő nyitáskor nagyon meglepett.

Korábban ugyanis az alsó várnak még a halvány nyomait sem lehetett felfedezni a felületesen szemlélődőnek. Baktattam a vár felé, aztán egyszer csak elém bukkant egy várfal ott, ahol azelőtt csak az erdő volt és még igen távol a vár. Persze nem úgy végezték el az alsó vár rekonstrukcióját, hogy a hegy közepére találomra építettek egy falat, mert milyen jól mutatna. Korábbi feltárások során beazonosították a fal alapját, mely már nem látszott.

Az alsó vár udvarán közvetlenül a kapu mögött modernebb fogadóépület található, melyben kulturált mosdók, információs pult kapott helyet.

A felső várat sziklába vésett lépcsőkön át lehet megközelíteni, majd egy fából ácsolt emelvényen juthat a látogató a kaputorony elé emelt olaszbástya tövében a várba. A vár kapuja nem nagyobb egy ajtónál, vagyis ló és szekér bejutását nem csak a szikla akadályozta meg, hanem a kapu mérete is.

A rekonstruált vár látványa szívet melengető azok számára, akik látták a korábbi állapotokat. Nekem semmi bajom nincs a rekonstrukcióval, fantasztikus érzés végigjárni az építmény termeit még úgy is, hogy tudjuk: nem olyan régen építették újra.

A palota alatti ajtón át egy lépcsősoron ki lehet menni az alsó bástyára, mely szintén frissen újult meg. Igaz, ennek a maradványai korábban is megvoltak és a hegy alól is látszottak.

A várhegy adottságait persze korán észrevették, ezért Füzér azon kevés magánföldesúri váraink egyike, amely már a tatárjárás előtt létezett. Nevét legkorábban csak egy 1264-es oklevélben említik, de egy későbbi, 1270-es iratban visszautalnak rá, hogy már a XIII. sz. első felében is létezett. A XIII. század végén – hasonlóan a többi északkeleti várhoz – Füzér is Aba Amádé birtokába kerül, ahonnan 1320-ban tér vissza a királyi kincstár kezelésébe.

Az Anjou korszak alatt végig királyi tulajdon volt, mint a mindenkori abaúji Ispán a „szolgálati birtoka”. Károly Róbert a saját, de leginkább elődei kárán tanulta meg mivel jár, ha a főnemesek túl nagy magánvagyonra tesznek szert. Ezért aztán erős, központosított királyi hatalmat épített ki melynek alapját képezték a várak és a hozzájuk tartozó uradalmak. Károly Róbert és utóda, Nagy Lajos is ügyelt arra, hogy ne osztogasson birtokokat. A királyi várakba beültették leghűségesebb híveiket, akik azonban a váraknak nem lettek a tulajdonosai, hanem csak igazgatták az uradalmat a király nevében. Ezzel az elvvel részben szakított Luxemburgi Zsigmond, aki hatalomra kerülését követően támogatóinak jelentős adományokat juttatott.

Zsigmond király 1389-ben Füzért a Perényi családnak adományozta, akik ezt követően sokáig uralták a várat és a hozzá tartozó birtokot. A mohácsi csatavesztést követően az akkor koronaőri tisztséget betöltő Perényi Péter egy évig Füzéren rejtegette a magyar szent koronát. 1533-ban megerősítették a várat olasz várépítő mesterek segítségével. 1562-ben újabb építkezés folyt a hegyen, valószínűleg ekkor alakult ki a reneszánsz palotaszárny.

1568-ban azonban véget ért a Perényiek korszaka és a várat Báthory Miklós és György váltották magukhoz. Mivel a vár urai fiú utód nélkül haltak meg, Füzért Nádasdy Ferenc özvegye, Báthory Erzsébet kapta meg, aki azt fiára, Nádasdy Pálra hagyta.

1645 körül a szomszédos szalánciak összevesztek a füzériekkel néhány hegy hovatartozásán. A „minek veszekedni, ha verekedni is lehet” elvet követve a Szalánc várának úrnője, Forgách Zsigmondné sereggel vonult Füzér ellen. A füzéri várkapitány azonban higgadtabb volt és a seregei élén a vár alá érkező harcias amazont megbékítette, így elmaradt az összecsapás.

Mivel a Nádasdy család birtokai zömében a Dunántúlon voltak, a távol lévő uradalmat 1654-től Nádasdy Ferenc bérbe adta előbb Mosdóssy Imrének, majd Forgách Zsigmondnénak. Valószínű, hogy a vár ebben az időben már nem volt lakott, azon esetleg kisebb karbantartó munkálatokat végezhettek. A Wesselényi féle összeesküvésben való részvételért Nádasdy Ferencet 1671-ben Bécsújhelyben lefejezték, a birtokait elkobozták és visszakerültek a koronához.

A várba császári őrséget helyeztek, majd 1676-ban fontosabb védműveit lerontották, az épületeket pedig felgyújtották. A vár legnagyobb veszteségét azonban a környék lakói okozták, akik a következő évszázadok során elhordták a köveket.

A kiegyezést követően, a millenniumhoz közeledve előtérbe kerültek a nemzeti érzések és ennek egyik fontos megnyilvánulása volt az akarat, hogy Füzért meg kellene őrizni az utókor számára. Megtörténtek az első lépések, a vári akkori állapotának hiteles rögzítése.

Az 1930-as években aztán a tulajdonos Károlyi család költségén részben rekonstruálták a várkápolnát, valamint a kaputornyot. Ezt követően csak 1977-ben kezdték meg az épületegyüttes régészeti feltárását, de ez akkor rövidesen abba is maradt és csak 1992-től folytatódott javarészt diákok bevonásával. Ekkor a feltáráson kívül rengeteg omladékot és feltöltést távolítottak el, illetve megállapították az eredeti épületek elhelyezkedését, alaprajzát. Ebben az időszakban tető került a kápolnára és a kaputorony is megújult.

Később végeztek a váron kisebb felújításokat. Előbb elkészült a várkonyha, és akárhányszor mentem fel a várba, egy kicsivel mindig magasabb volt valahol a fal, eltűnt egy-egy sittkupac. A vár komoly felújítására 2014-15-ben került sor, amikor uniós források felhasználásával teljesen megújult a várkápolna, a palotaszárny, az alsó bástya és az alsó vár.

A képre kattintva galéria nyílik rekonstrukció előtti és azt követő képekkel.

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is!

forrás: 

www.füzér.hu

Képek: Pazirik Informatikai Kft.